„A villamosenergia-rendszer olyan, mint egy nagy kád. Van kismillió lefolyó alul, amiket néha bedugnak, néha kihúznak, és néhány nagyobb, illetve több kisebb csap, amelyekből különböző intenzitással folyik a víz. A rendszerirányító (a Mavir) feladata pedig az, hogy ebben a kádban mindig ugyanannyi víz legyen” – így foglalta össze ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója egy találó hasonlattal, hogyan működik a hazai villamosenergia-rendszer.

A hasonlatban a lefolyók az áramot vásárló háztartások, vállalatok, üzemek, a lefolyó mérete pedig arra utal, hogy az egyes fogyasztók mennyi áramot használnak fel. A csapok ezzel szemben az erőművek, amelyek mérete logikusan a létesítmények kapacitásbeli különbsége miatt tér el. A legnagyobb csap nyilván a paksi atomerőmű, de ugyanígy ad vizet (áramot) a rendszerbe egy kis háztartási naperőmű is.

A Mavir feladata pedig ebben a helyzetben az, hogy a fogyasztást és a termelést teljesen összehangolja. Ha ugyanis több a termelés az aktuális fogyasztásnál, akkor a többlettel nehéz mit kezdeni^*Magyarországon kevés a tárolásra alkalmas eszköz., ha pedig kevesebb, akkor valahol nem fogják tudni bekapcsolni a tévét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSehol nem nőtt akkorát Európában az energiafelhasználás, mint MagyarországonMiközben világszerte a megújulók terjednek a leggyorsabban, itthon olajjal és gázzal fedezzük növekvő igényeinket. 2,7 millió tonna Co2 lett az eredménye.

A feladat azért nem egyszerű, mert a fogyasztás a Mavir számára lényegében adottság^*Illetve a fogyasztó szabályozása alapesetben ma még új gondolatnak számít., így csak termelési oldalon lehet érdemben beavatkozni annak érdekében, hogy meglegyen ez az egyensúly. A hasonlathoz visszatérve, a csapokat kell hol jobban megnyitni, hol pedig elzárni, attól függően, hogy éppen mennyi víz folyik el. Mindezt tulajdonképpen valós időben.

A rendszerirányító dolgát annyiban könnyítik meg, hogy a termelők, illetve a legnagyobb fogyasztók mindig leadják fogyasztási tervüket ütemezve, azaz előre jelzik, mikor, mennyi áramot termelnek, illetve mennyire lesz szükségük. Nyilván a kisebb, például lakossági fogyasztók ezt nem teszik meg, esetükben azonban a korábbi adatokból lehet előre becsülni a felhasználást. Így a Mavirnak van egy menetrendje, amiből kiindulhat. Tudja, hogy mely csapok lesznek biztosan nyitva, és a nagyobb lefolyókról is, hogy mennyi vizet engednek majd el az egyes időszakokban. A kisebbekről pedig nagyjából sejti.

Persze ez önmagában még mindig kevés lenne az egyensúlyhoz, ezért a Mavir tendereket ír ki az erőművek számára. Ezek során utóbbiak vagy azt vállalják, hogy hiány esetén beindítanak plusztermelést (megnyitnak egy új csapot), vagy azt, hogy ha többlet van, akkor leállítják a működő kapacitásokat (elzárják a csapot). Előbbihez az kell, hogy alapesetben az adott erőmű ne (vagy ne teljes kapacitáson) termeljen, hiszen különben nem lehetne beindítani, utóbbinál pedig az, hogy mindenképpen működjön, hiszen különben nem lehetne leállítani.

Mindezért a rendszerirányító fizet, vagyis a tenderen nyertes erőmű akkor is kaphat pénzt, ha áll.

Sőt, a két tendert akár kombinálni is lehet: ha például van egy 6 megawatt kapacitású gázmotor, akkor elvileg azt lehet működtetni folyamatosan 4,5 megawatton, úgy, hogy a tulajdonos vállalja a minimális üzemet és a teljes felpörgetést is, azaz lefele és felfele is hajlandó elmozdulni^*Ilyenkor egy erőművel két tenderen indul..

Ez azért nem ilyen egyszerű, mert az sem mindegy, hogy milyen gyorsan reagál az adott erőmű. A Mavir háromféle tendert ír ki: órás, perces és másodperces reakciót vár el. Előbbi logikusan azt jelenti, hogy egy órán belül kell elérni az elnyert pályázaton vállalt kapacitást, míg utóbbi tulajdonképpen azonnali reakciót feltételez. Egy álló erőművet pedig azonnal nyilván nem lehet hadba állítani, illetve ha működik a berendezés, akkor is számos technikai paramétertől függ a reakcióidő.

A Mavir tehát folyamatosan nézi a vízszintet a kádban, illetve, hogy a lefolyókon mennyi víz folyik el, és a trendek fényében jelzi az erőműveknek, hogy nyissák a csapokat. Ha az látszik, hogy egy óra múlva jelentősebb kapacitásra lesz szükség, akkor szól egy erre szerződött erőműnek, hogy indítsa be egy órán belül a vállalt többletkapacitást, majd percenként és másodpercenként tovább igazítja a termelést a fogyasztáshoz. Ha mégsem folyik el annyi víz, amit vártak, akkor leállítanak egy erre szerződött perces partnert, majd ugyanezt megtehetik a másodpercessel is.

A megújulókat azért nehéz ebbe a rendszerbe beilleszteni, mert pontosan nem lehet előre jelezni a termelésüket. Más kérdés, hogy – különösen olyan kis mennyiségben, ahogy ezek a technológiák Magyarország jelenleg jelen vannak – az ilyen problémákra már van megoldás, és némi tervezéssel be lehet építeni a rendszerbe a megújulókat.^*Ahogy ez meg is történik, hiszen a már működő ilyen erőművekben termelt áramot nem piaci alapon, hanem a kötelező átvételi rendszer keretében 25 évig olyan áron veszi át az állam, ami megtérülést biztosít a létesítmény fenntartójának.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZuhan a megújulók ára, drágul az atomA megújuló energia lassan támogatás nélkül is veszteségessé teszi a nukleáris és szénerőművek építését.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Alteo áram Mavir villamosenergia-rendszer Olvasson tovább a kategóriában