Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 31. 16:28 Élet, Pénz

Szexre, cigire és kólára sokat költünk, a ruhán viszont spórolunk

Uniós összevetésben kiugróan sokat költenek a magyarok alkoholra, dohánytermékekre és narkotikumokra – derül ki az Eurostat egy közelmúltban közzétett elemzéséből. A háztartások összes kiadásuk 7,6 százalékát fordítják ilyen célra, ami az EU-s átlag duplája. Ennél magasabb arányt csak Csehországban, Luxemburgban, Észtországban és Lettországban mértek.

Ráadásul csak a relatíve visszafogott alkoholfogyasztásunknak köszönhetjük, hogy nem vagyunk ezen a listán még előrébb. Míg ugyanis ebben a kategóriában csak hatodikak vagyunk a 27 tagállam közül, dohányra a harmadik, narkotikumokra a második legtöbbet költjük a közösségben. Cigifogyasztásban csak a csehek és a luxemburgiak járnak előttünk, ami nagyjából összecseng a globális dohányzási felmérések eredményeivel is.

 


Az uniós háztartások kiadásaiban a három legnagyobb tételt egyébként – annyira talán nem meglepő módon – az étkezéshez, a közlekedéshez és a lakhatáshoz köthető költségek jelentik. Itthon és a teljes EU-ban egyaránt az összes költés fele megy el ezekre, de a románoknál például a 60 százalékot is meghaladja az arányuk. Az országok többségében a lakhatás viszi el a legtöbb pénzt, de az észtek, a litvánok és bolgárok többet költenek étkezésre. A három kiemelt tétel mellett az egész Európai Unióban ruházkodásra és egészségükre egyaránt költségvetésük durván 4, kommunikációra 2,5, kikapcsolódásra pedig több mint 8 százalékát szánják a háztartások.

 

A magyarok fogyasztási kosara a már említett cigi-pia-narkó hármas mellett a prostitúció és a nem alkoholos italok esetében tér el jelentősen felfelé az uniós átlagtól, olyannyira, hogy ebben a két kategóriában mi vezetünk. Az összes kiadásunkhoz viszonyítva relatíve keveset költünk viszont ruhára*2,6 százalékot, szemben az uniós 3,9-cel., lakásbérleti díjra*0,9 százalékot, szemben az uniós 4,9-cel. és biztosításokra*1,2 százalékot, szemben az uniós 2,5-tel..

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz háztartások fogyasztása háztartások kiadásai közlekedés lakhatás ruházkodás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.