2008 óta harmadszor jártam üzleti úton Kínában, és most részben ugyanazokat a városokat és két olyan vállalatot látogattam meg, amelyeket első kínai utamon is megismertem. Hét, ugyanabban az iparágban tevékeny kínai vállalatnál jártunk Kína öt tartományában, csak magánkézben lévő cégeknél. Ezért a most szerzett tapasztalatok nem vonatkozhatnak Kína egészére, mégis hasznosak lehetnek az üzleti élet szereplői számára.

Az első cég igazi szupersztár. A tulajdonos 2008 hideg őszén fűtetlen irodájában, meleg zöld tea mellett mutatta be vállalatát. Akkor még kevesebb mint 50 fővel dolgozott, néhány millió dollár forgalom mellett, de az értékesítésében jelentős volt az export aránya. A válság hatása már megjelent, mondta, hogy a jövő héten nem fog újabb heti szerződést kötni a munkásokkal. Ők akkor havi 150 dollár körül kerestek, de a társadalombiztosítás, a nyugdíj nem okozott többletköltséget. Akkor a nyolc óriási, több teniszpályányi csarnokából csak három volt használatban. Két csarnokban termelt, ahol a szálló por miatt az egészségre veszélyesek és nehezen elviselhetőek voltak a munkafeltételek. A minőségbiztosítást is szolgáló laboratóriumában néhány öreg műszer volt, aminek használatáról nem voltunk meggyőződve. Mégis kiváló partnernek bizonyult, a standard iparági terméket jó minőségben termelte, és elkezdett egy olyan fejlesztést, ami korábban csak Európában hozzáférhető specialitást eredményezett.

2018-ban az óriási telephelyre szinte nem lehetett bemenni, az udvart is raktárnak használták. A cég létszáma 350 fő, 65 millió dollár forgalom mellett. Kinőtték a 2014-ben bérelt második telephelyüket is, és most egy nyolcszor nagyobb telephelyet építenek, korszerűbb technológiával. A dolgozók bérszínvonala megközelíti a 800 dollárt, ami nem sokkal nagyobb a nettó bérüknél. . Igaz, továbbra sincs állandó szerződésük, ahogy társadalom- és nyugdíjbiztosításuk sem. Kivétel fehérgallérosok, akik állandó szerződéssel, társadalombiztosítással és nyugdíjbefizetéssel is rendelkeznek. Most a cég laboratóriuma egy fél emelet (300 négyzetméter), fizikai és kémiai részleggel, a legkorszerűbb analitikai lehetőségekkel. Éppen ezért nem csoda, hogy a raktárjukban a legtöbb nyugat-európai cég neve olvasható a csomagoláson. (Nem vásárlók, hanem előállítók vagy forgalmazók. Vásárlóként sokszor ezeket vesszük meg jó európai termékként.)

A másik 2008-ban is meglátogatott partnerünk akkor olyan szinten állt, hogy velük semmilyen kapcsolat nem épült ki. Időközben sokat fejlődtek, növekedtek, a kínai belső piac egyik vezető szereplőivé váltak. Most egy 15 millió dolláros beruházást valósítanak meg, hangsúlyozottan kínai tervezéssel és berendezésekkel. Általánosan jellemző, hogy míg 2008-ban még mindenki a német berendezésével kívánta megbízhatóságát alátámasztani, most többen a kínai berendezések, eszközök, gépek kiválóságát hangsúlyozták. Büszkék arra, hogy ki tudják elégíteni a saját igényeiket. Vásárlóként csak a minőséget és az árszintet lehet értékelni, és ebben az iparágban globálisan versenyképesek, sőt, volumenük miatt már ármeghatározók.

AFP / Europress

A meglátogatott többi cég is a növekedést és a fejlesztést hangsúlyozza, a standard termékektől a differenciáltabb, nagyobb hozzáadott értéket biztosító termékstruktúra felé törekszik. A beruházási költségszint Európából nézve alacsony, például egy 7-8 méter magas acélszerkezetes üzemcsarnok szerkezetkészen 150 dollár négyzetméterenként, ami elképzelhetetlen Európában. Vagyis a versenyképesség egyik pillére a beruházások alacsony költségszintje, miközben a korábbi bérelőnyük egyre csökken.

„Mégis csak bíznunk kell vezetőinkben”

– ezt a választ adta egyik partnerünk, amikor az állam szerepéről, a hírek szerint erősödő központi hatalomról és a centralizáció hatásáról kérdeztük. Ideológiamentesen, üzleti oldalról közelítve a válaszok alapján úgy tűnik, a cégek világosabban látják lehetőségeiket, a központi hatalom pedig határozottabb célrendszert közvetít a vállalkozók felé, ami követnek is.

A mozgástér azért lett világosabb, mert lehet tudni, hogy mely iparágakban lehet szerepe a magánszférának, és melyekben nem. A környezetvédelmi előírásokat be is kell tartani, mivel félévente vizsgálat van a vállaltoknál, ami akár arról is dönt, hogy folytathatják-e a működésüket, és ha igen, milyen feltételek mellett. Iparágunk igen környezetszennyező volt, az elmúlt évtized versenyelőnye a helyi bányászott alapanyagon és az olcsóbb szénerőművekből származó energián túl az európainál lazább környezetvédelmi erőírásokból származott. Ez megváltozott, aminek következtében a kisebb és a leginkább környezetszennyező cégek tömege zárt be. Egyes cégek csak meghatározott napszakaszban dolgozhatnak, vagy az őszi-téli időszakban más energiát kell használniuk. Ennek következményei a kínai gazdaság szempontjából kedvezőek: nem volt olyan partnerünk, aki ne mutatta volna meg a környezetvédelmet szolgáló kész, vagy készülő beruházását. Persze ezzel eltűntek a piaczavaró, sokszor a zavarosban halászó cégek, ami miatt az iparági árszint is nőtt, több mint 20 százalékkal. A kínaiak piaci súlya miatt az áremelkedés globálisan is átment. Ez az áremelkedés is megalapozza azokat az óriási beruházásokat, amiből hármat is láttunk, és amelyek mindegyike külön-külön kapacitásban képes lenne az európai igények negyedét-harmadát kielégíteni.

A környezetvédelem egyébként is központi kérdés, a városokban az utak mentén az előnevelt és átültetett fák tömegét lehetett látni. A korábban igen szennyezett levegőjű Luoyangban büszkén mondta partnerünk, hogy az elmúlt év volt az első hosszú idő után, amikor többször lehetett látni a napot, mint csak sejteni hollétét, vagyis kevesebbszer homályosította el az eget a füst és a por. Környezeti probléma tehát valós, de határozott és központból is diktált lépések segítik a változást, a szemléletváltozást, ami jó hír a világ többi részének is.

Legnagyobb meglepetésünkre minden partnerünk azzal állt elő, hogy szeretné, ha a kínai pénznemben, jüan renminbiben fizetnénk. Korábban az exportjukért dollárt kértek, még az euró sem jöhetett szóba. Ez nyilván a kínai kormány céljából következik, szeretnék, ha az RNB nemzetközi tartalékvalutává válna. Ami érthető, hiszen Kína súlya óriási a globális kereskedelemben, és racionális is, mivel egy valutaváltási jutalékkal kevesebb költség merül fel, persze az árfolyamkockázat így a vásárló oldalán van.

Úgy tűnik, határozott lépéseket tettek a korrupció az adócsalás leküzdésére is. Legalábbis erre következtetünk abból, hogy korábban szinte mindenki Hongkong közbeiktatásával exportált, sőt, ez esetben az árszint kicsit alacsonyabb is volt. Nyilván egy saját irányítás alatt álló hongkongi vállalaton keresztül lehetett külföldön tartalékot képezni, jövedelmet lecsapatni. Ez megszűnt, mindenki közvetlenül akar exportálni, vállalva ennek többletköltségét és -adóterhét.

A korrupció visszaszorítása úgy tűnik hatékony, bár a vállalatok oldaláról ellentmondásos hatása van. „Korábban jött az elöljáró, megegyeztünk, hogy mit szeretnék, milyen területet, engedélyt, és biztos lehettem benne, hogy minden rendben lesz.” Ma már nem lehet megegyezni, viszont a bürokrácia bizonytalan, az üzletemberek félnek a rossz döntésektől, így minden sokszor több időbe kerül, mint korábban.

Azt szokták mondani, hogy a vállalat értékének döntő része a menedzsmenttől, a vezetők tudásától, munkájától, stratégiájától függ. Ezen a téren is pozitívak a tapasztalatink. Azon túl, hogy a megismert kínai cégek hihetetlen kitartással és elszántsággal dolgoznak, régi partnereinknél nagyon sok tudás és tapasztalat halmozódott fel.

A tudást nagyra értékelik, és be is fektetnek ebbe. Képzik a következő generációt, küldik őket külföldi egyetemekre. Két partnerünk felesége és gyermeke is Észak-Amerikában él és tanul, hogy a gyerek már középiskolától kezdve ott szerezze meg az ismereteket. A család így csak 3-4-szer találkozik egy évben, viszont nagyot lépnek a generációváltás zökkenőmentes lebonyolítása felé.

Kínai egyetemekről már korábban is lehetett tudni, hogy sikeresen csábították haza a fejlett országok egyetemein oktató és kutató kínaiak tömegét, ezzel is emelve az oktatás színvonalát. Számomra új volt az a program, amelyről egy kínai angol nyelvű újságban olvastam: a külföldi egyetemeken végzett kínai diákokat mindenféle ösztönzőkkel csábítanak visszatérésre, kínai vállalkozásra, vagy munkavégzésre. Az újság szerint az elmúlt évben több mint 493 ezer végzett diák tért haza fejlett országok egyetemeiről. A program keretében 1978 és 2017 között több mit 3,1 millió diák tért haza Kínába.

A kínai partnerrel kötelező elmenni ebédelni, vagy vacsorázni, és csak betegségre hivatkozva lehet elkerülni az 5-6 gyűszűnyi rizspálinkát az egyes fogások között. Nyitottak a világra, van véleményük és koncepciójuk. Az egyik vacsorán kollégáinkkal fogadtunk, hogy a cég kereskedelmi igazgatója biztosan az USA valamelyik egyetemén végzett. Tévedtünk. Pekingben szerzett diplomát, de szemlélete, látásmódja bárhol versenyképessé tenné a világon.

E tudás bázisán, az erős oktatási háttér segítségével a kínai cégeknek esélyük van arra, hogy az egyszerű tömegtermékektől elmozduljanak a korszerűbb, nagyobb hozzáadott értékű termékek felé. Esélyük van leváltani, vagy egyre növekvő arányban kiegészíteni a bedolgozó, az egyszerű összeszerelő munkát, ami a dinamikus növekedés fenntartásának az alapja lehet. Ez ugyan lehet részben jó hír az egyszerű munkát végző európaiaknak, visszatérnek korábban Kínába kiszervezett munkák, de ez legalább ennyire veszély is a nagyobb hozzáadott értékű termelésünknek. Szupersztár cégünk tevékenységének eredménye, hogy a korábbi német versenytársa bezárta egyik üzemét, és most ugyanazt a terméket most már Kínából hozza be, s megpróbál további fejlesztésekkel olyan szegmenseket találni, ahol érvényesül tudása. Ez a veszély igen sok európai vállalatra leselkedik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Olvasson tovább a kategóriában