Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. augusztus 26. 13:17 Adat

Kecskemét és Tatabánya a 2010-es évek győztese, de minden magyar nagyváros látványosan gazdagodott

Kecskeméten és Tatabányán nőtt legnagyobb arányban az életszínvonal a magyar megyeszékhelyek közül az előző évtizedben. Az egy főre jutó nettó jövedelem mindkét városban mintegy 150 százalékkal nőtt 2011 és 2021 között, Tatabánya így öt, Kecskemét pedig hét pozíciót javított.

  • Mindkét város ipari központtá vált az utóbbi időben. Az ország egyik legnagyobb gyárában, a kecskeméti Mercedesben 2012-ben kezdődött el a termelés, Tatabányán pedig több kisebb-nagyobb gyár kezdte el a működését.
  • Mellettük két megyei jogú városban, Érden és Hódmezővásárhelyen is hasonló mértékben nőtt az egy főre jutó nettó jövedelem. 

Számokban: a többi városhoz képest Nagykanizsa (-6), Dunaújváros (-5), Eger (-4) és Zalaegerszeg (-4) rontott leginkább a pozícióján. Arányaiban is ezekben a városokban nőtt legkevésbé az egy főre jutó nettó jövedelem (nagyjából 100-120 százalékkal). 

  • A mutató a személyi jövedelemadó adatokból indul ki (a cikk ötletét a Péncentrum cikke adta, amelyben a legszegényebb településeket mutatták be), „nagy vonalakban egész jó képet adhat”, ugyanakkor vannak korlátjai, például nem számol a vállalkozói vagy egyéb nem szja-köteles jövedelmekkel.
  • Esetünkben pedig Sopronnál torzít látványosan, mivel csak a belföldi jövedelmet veszi alapul, miközben a városból sokan ingáznak Ausztriába

Tágabb kontextus: a számok tükrözik a 2010-es évtized alighanem legfontosabb magyarországi gazdasági folyamatát, az életszínvonal látványos növekedését. A megyei jogú városokban átlagosan*a lakosságszámmal való súlyozás nélkül 133 százalékkal nőtt az egy főre jutó nettó jövedelem 2011 és 2021 között, ami jelentősen meghaladja az ebben az időben mintegy 50 százalékos inflációt (ez az itthon látványos változás ugyanakkor régiós szinten átlagosnak mondható).

  • A KSH országos adatai némileg visszafogottabb növekedést mutatnak, az egy főre jutó reáljövedelem nagyjából 50 százalékkal nőtt ebben az időszakban. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Dunaújváros egér Érd Hódmezővásárhely Kecskemét mercedes nagykanizsa sopron tatabánya Zalaegerszeg Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.