Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. július 9. 04:34 Adat

Így futott versenyt a százmilliárdokért Mészáros Lőrinc, Szíjj László és Orbán Viktor túravezetője

Nemrég bemutattuk, hogyan uralta le 2022-re a NER az építőipart a kormányközeli cégek korábbi éveknél gyengébb tavalyi teljesítménye ellenére is. Míg a Fidesz hatalomra kerülése idején a szektor legnagyobb szereplői nemzetközi, illetve a kormányhoz kevésbé kötődő magyar vállalatok voltak, tavaly már nagyon látványosan olyan vállalkozók dominálták a listát, akik ismerten jó kapcsolatot ápolnak a kabinettel. A top 15 cégből öt Mészáros Lőrincé volt, és további öt állt egyéb NER-es milliárdos tulajdonában.

Lefölözték a piacot

A szektorban ténykedő kormányközeli vállalkozók a piac lefölözésével pedig hatalmas vagyonokra tettek szert. A NER építőipari előretörése még látványosabb, ha nem a cégek bevételét, illetve piaci részesedését nézzük, hanem a profitjukat. Egyszerűen azért, mert ezek a vállalatok ágazati összevetésben is kimagasló nyereségrátával működnek:

ugyanakkora bevételből sokkal több profitot visznek haza, mint a nem kormányközeli vállalatok.

A legutóbbi cikkünkhöz hasonlóan a lenti ábra a 15 legnagyobb nyereségű építőipari vállalat sorrendjének alakulását mutatja 2010 és 2022 között. A változások követhetősége érdekében a tulajdonos típusa alapján ezúttal is eltérő színekkel jelöltük a különböző vállalatokat. A rózsaszínű vonalak a nemzetközi multik, a zöldek a nem kormányközeli tulajdonban lévő magyar cégek, míg a világoskékek azok a társaságok, amelyek NER-közeli vállalkozók tulajdonában állnak. Utóbbi körből a kék különböző árnyalataival kiemeltük a 2010-es évek elejét leuraló Simicska Lajoshoz köthető Közgépet, illetve a 2010-es évek második felétől felemelkedő Mészáros-vállalatokat.

Elsőre is szembetűnő, hogy a NER-cégek 2010 után nagyon hamar teret nyertek a listán, még előbb, mint ahogy ezt az árbevételük, és piaci részesedésük indokolta volna. Ez jól mutatja, hogy már a 2010-es évek elejétől kezdve sokkal nagyobb profitrátával dolgoztak, mint az iparág más szereplői.

Bár a fenti grafikon is sokat elárul az elmúlt szűk másfél évtized trendjeiről, az éves nyereségek ábrázolása nehézkesebb, így mint mondjuk az árbevételé. Míg ugyanis a bevétel ritkán változik nagyon élesen egyik évről a másikra, a profit esetében ez könnyebben előfordulhat. Ez az oka annak, hogy vannak cégek, amelyek egy-egy évre felvillannak, majd ugyanolyan lendülettel ki is esnek a top 15-ből*A grafikon éves adatokkal dolgozik, a közte lévő szakaszokat időarányosan tölti ki..

Éppen ezért csináltunk egy olyan grafikont is, amely összesítve mutatja a legnagyobb építőipari cégek nyereségét 2010-től kezdődően. A lenti ábrán így az látható, hogy miként nőtt az egyes cégek összesített nyeresége 2010-től kezdődően egészen 2022-ig.

Ez talán még szemléletesebben mutatja a trendeket és a nem ritkán politikai eredetű fordulatokat a szektorban. Kifejezetten szembetűnő a Simicska Lajoshoz köthető Közgép összesített profitjának kezdeti növekedése, és az is, hogyan áll meg ez a gyarapodás egyik pillanatról a másikra a Simicska Lajos és Orbán Viktor összeveszését követő évben. A Közgép 2010 és 2015 között 35 milliárd forintnyi profitot ért el, a kormányfő és az egykori Fidesz-pénztárnok konfliktusának elmérgesedése óta eltelt hét évben viszont alig több mint 2,5 milliárdot. Ez utóbbinak nagy részét is már új tulajdonosának, a Szijjártó Péter jachtoztató Szíjj Lászlónak termelte.

Simicska ment, Mészáros jött

Bár a Közgép helyére lépő Szíjj-féle Duna Aszfalt már ekkor is előkelő helyen állt a nyereségi toplistán, akárcsak Mészáros Lőrinc birodalmának központi cége, Simicska lázadása után egy időre láthatóan megbicsaklott a rendszer. Kellett egy-másfél év, mire teljesen sikerült betölteni NER-es cégekkel a Közgép helyén keletkezett űrt, addig a nemzetközi cégeknek a korábbi és a következő néhány esztendőhöz képest is jobban ment.

A Simicska-modell alapján azonban már 2017-re újraszerveződött a szektor kormányközeli része. Ekkor törtek előre sorban a Mészáros-cégek, és ebben az időszakban vált hatalmasság a Duna Aszfalt, illetve az Orbán Viktor túravezetőjeként emlegetett, Garancsi István Market Zrt. nevű cége is.

A 2010 és 2022 között legtöbb nyereséget termelő tizenöt építőipari cég közül mostanra tizenegy NER-es,

és mindössze egy olyan magyar vállalat van az elitben, amely nem egyértelműen kormányközeli. A top 15-be Mészáros Lőrincnek négy cége került be együttesen több mint 200 milliárd profittal, de még mindig felfér a toplistára a Közgép; a Duna Aszfalt és a Market pedig külön-külön is jóval 100 milliárd forint feletti összesített profitot hozott össze ebben a 13 évben.

Ez a 11 cég végig látványosan magasabb profitrátával működött, mint az ágazati átlag, de még a legnagyobb konkurenseknél is nyereségesebbek voltak. Ha az árbevétel-arányos nyereségük nem ennyire magas, és csak az iparági átlagot hozza, akkor 2010 óta ténylegesnél 180-200 milliárd forinttal kisebb profitot értek volna el. (És ennyivel több pénz maradt volna a döntően állami megrendelőknél.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat építőipar Garancsi István Mészáros Lőrinc nyereség Szíjj László Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 8. 05:43 Pénz, Vállalat

Az OTP-t is érintheti, hogy fogy a türelem az Oroszországban üzletelő európai bankokkal szemben

A Raiffeisen, az Unicredit és az OTP is hatalmas profitot csinál az orosz piacon – amit az európai szabályozók igyekeznek keményebb eszközökkel megvágni.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.