Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2023. április 3. 12:02 Vállalat

Egy perc alatt 26 ajánlat: öldöklő verseny zajlott a bukott magyar ásványvízkirály jachtjáért

Másfél órán belül hatszor hosszabbították meg az árverést az egyelőre még az az egykori piacvezető ásványvízgyártó, az Aquarius-Aqua Kft. tulajdonában lévő luxusjachtért. A 34 méteres hajó a felszámolás alatt álló vállalat utolsó érdemi vagyontárgya volt, amelynek a bevételéből az adóhatóságon keresztül vélhetően az állam is részesül.

Egy perc alatt 26 ajánlat

Az Aquarius-Aqua csoport történetét két évvel ezelőtt cikksorozatban mutattuk be. A vállalat egy remekül időzített piacralépéssel és kezdetben jó stratégiával hamar a hazai ásványvízpiac legnagyobb szereplőjévé vált, de néhány év alatt csúfos véget ért. A kifejezetten tanulságos sztoriban volt cukros-olajos áfacsalási gyanú, letartóztatás, tulajdonosi balhé, utolsó pillanatban előkerült jacht, és a végén feltűnt a vállalat lényegi elemeit megszerző Mészáros Lőrinc is.

A társasággal kapcsolatban mostanra tulajdonképpen két érdemi kérdés maradt: hogyan zárul az áfacsalási ügyben indított eljárás, illetve mi lesz a sorsa a felszámolás előtt előkerült hajónak (pdf). Utóbbi ugyanis az egyetlen komoly vagyontétel, amit nem értékesítettek egyben Mészáros Lőrincnek.

A jacht elárverezése jelentkezők híján egyszer már kudarcba fulladt, második nekifutásra azonban már két olyan érdeklődő is akadt, aki hajlandó volt letenni a 30 millió forintos előleget. A licit több mint két hete indult, de ma reggelig mindössze két ajánlat érkezett, egy az egymilliárdos kikiáltási áron, egy pedig félmillió forinttal felette.

Ma reggel azonban beindult licit, és ahogy közeledett az árverés végét jelentő 10 óra, egyre inkább bedurvult. A két jelentkező 9.58-kor

egyetlen perc alatt huszonhat ajánlatot adott,

aminek eredményeként 10-kor már 25 millió forinttal állt a kikiáltási ár felett a licit.

Elvileg ekkor kellett volna zárni a folyamatot, ám ez nem történt meg, az Elektronikus Értékesítési Rendszer szabályzata szerint ugyanis

amennyiben a licitálás lezárásának időpontját megelőző 10 percben érvényes ajánlat érkezik, a lezárást a rendszer automatikusan meghosszabbítja mindaddig, amíg el nem telik 15 perc anélkül, hogy érkezne érvényes ajánlat.

Az első után még ötször hosszabbították meg az árverést, míg végül az nem sokkal fél 12 után 1 136 000 000 forinton le nem zárult. A kétórás licitharcnak valószínűleg a költségvetés lehet az egyik fő haszonélvezője. A céggel szemben ugyanis a legutóbbi információk szerint kifejezetten jelentős követelése van az adhatóságnak. A vállalatnál korábban több milliárd forintos adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a NAV, amiből eddig valószínűleg semmit nem kaptak meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLuxusjacht, letartóztatás és viszály, a magyar ásványvízkirály bukásának történeteEgy jól időzített üzleti döntésből hatalmas biznisz lett, majd összedőlt a kétes ügyletek, a konfliktusok és az elhibázott üzleti lépések miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIlyen, amikor megmentenek egy céget Mészáros Lőrincnek a külföldi befektetőktől, áron alulHa Mészáros Lőrinc meg akar venni féláron és verseny nélkül egy nagy üzemet, akkor megveszi. Részletesen bemutatjuk egy példán, hogyan működik a folyamat szabályosan, olajozottan.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Aqua Lorenzo Aquarius-Aqua jacht Mészáros Lőrinc Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.