Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. január 23. 12:38 Élet

Forrósodik a levegő a gáztűzhelyek körül, ez már a kormánypárti sajtónak is feladja a leckét

Nemrégiben kiderült, hogy a gáztűzhelyek használata összefüggésbe hozható a gyermekkori asztma és más légzőszervi, keringési megbetegedések kialakulásával, így az Egyesült Államok Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottsága felvetette a berendezések biztonságosabbá tételének, sőt, a betiltásuk lehetőségét is. A napokban nyilvánosságot kapott probléma heves, politikai töltetű vitákba torkollt, republikánus képviselők, tévés személyiségek, de még demokrata politikusok is kikeltek ellene.

Az indulatokat egyrészt a gáz elterjedtsége és kedvező megítélése fűti: az amerikai háztartások közel negyven százalékában főznek gázzal, ami olcsóbb, hatékonyabb és az ételek szempontjából is kedvezőbb opcióként égett be közvélekedésbe a huszadik század eleje óta az iparág hagyományosan erős marketingjének köszönhetően. Ezzel szemben áll demokratapárti városvezetők törekvése a gázhasználat visszaszorítására, amelyek révén például Berkeley városában az új épületekben nem kaphatnak helyet gáztűzhelyek és -kazánok.

Egyelőre a Fehér Ház nem adta jelét annak, hogy valóban betiltaná a gázkészülékeket, és a már említett, a kormánytól egyébként függetlenül működő bizottság is nyilvánvalóvá tette, hogy ha bármilyen korlátozás történik, az legfeljebb az új berendezésekre vonatkozhat – vagyis a meglévő készülékek használhatók maradnak, noha sokan ennek ellenkezőjét vizionálják. A feszültség mindenesetre már a magyar nyelvű sajtóban is érzékelhető, a fentebbiek ellenére kormányközeli lapok szinte kész tényként kezelik tiltást, de legalábbis klímaharcosok őrületeként emlegetik az elképzelést.

A gázkészülékek sorsa révén szított felháborodás az unió felé is kiterjedhet, egy friss jelentés ugyanis szintén azok betiltása mellett tesz javaslatot. Az európai épületállomány szén-dioxid kibocsátásának és energiaigényének csökkentésének céljából megfogalmazott elképzelés szerint a tetők és a házfalak felújítása mellett a földgáz alternatív energiahordozókkal történő kiváltására is szükséges. Igaz, az energiaárak emelkedése miatt a magyar miniszterelnök a gázhasználattal szemben foglalt állást tavaly nyáron:

Le kell jönni a gázról, mert az áram sokkal kisebb terhet jelent Magyarországnak

– fogalmazott Orbán Viktor, így az a különös helyzet állt elő, hogy az egyébként a kormányt támogató lapok valamelyest ellentmondanak neki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet amerikai politika földgáz gázfelhasználás gáztűzhely Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.