Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 11. 09:58 Vállalat

Újabb akkumulátorgyár épülhet Magyarországon

A Samsung SDI fontolgatja, hogy újabb akkumulátorgyárat épít Magyarországon a meglévő kettő mellé, ahol kizárólag a BMW számára állítana elő erőforrásokat – írja meg nem nevezett forrásai alapján a dél-koreai Csoszun Ilbo.

A lap emlékeztet rá, hogy az országban a vállalat már két akkumulátorgyárral rendelkezik, ahonnan több európai autógyártót szolgál ki. Bár erre nem tér ki, de természetesen a gödi üzemről van szó, amelyet idehaza egy gyárként szoktunk kezelni, de valóban több ütemben valósult meg, így egy újabb részét lehet akár harmadik üzemnek is minősíteni.

Ráadásul a dolgot bonyolítja, hogy a beruházás második szakasza két fázisban valósul meg, és ezt is csak onnan tudjuk, hogy az Európai Bizottság 2019 óta vizsgálja a beruházás magyar állami támogatásának indokoltságát. Ezzel kapcsolatban 2021. júniusi az utolsó hír, miszerint a bizottság kiterjesztette a vizsgálatot a benyújtott új magyar adatok alapján.

A Samsung alig kommunikál az üzemmel kapcsolatban, mindenesetre feltételezhető, hogy a mostani hírben szereplő harmadik gyár – avagy üzemegység – nem szerepelt korábban az uniós vizsgálathoz benyújtott adatokban. A gödi vállalat létszáma így alakult az utóbbi években:

A Csoszun Ilbo iparági szakértőkre hivatkozva úgy becsüli, hogy a beruházás legalább ezer milliárd vonba kerül, ami mintegy 300 milliárd forint.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem hiszi el Brüsszel, hogy muszáj kitömnünk pénzzel a magyar SamsungotA cég szerint az állami támogatás kompenzálja azért, mert a drágább gödi bővítést választotta Kínával szemben. Az Európai Bizottság ezt egyelőre nem így látja.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország akkugyártó-nagyhatalommá válik, de nem világos, ezzel ki jár jólA koreai és kínai akkumulátorgyárak külföldi beszállítói hálózataikat is hozzák magukkal Magyarországra, míg a hazai ipar és foglalkoztatás a jelek szerint nem lát nagy hasznot a nagy állami támogatással érkező beruházásokból.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kínai iparpolitika zászlóshajója érkezik Magyarországra, amelyre Brüsszelben külön stratégiát dolgoztak kiA Debrecenben beruházó CATL domináns szereplő az elektromosautó-akkumulátorok piacán. A geopolitikai feszültségek és a hazai ipari kapacitások védelme miatt azonban újabban Brüsszelben és Washingtonban sem szeretik a céget.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátor akkumulátorgyártás beruházás göd Samsung samsung sdi Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 18. 04:32 Adat, Vállalat

Most lehet hibáztatni Brüsszelt: kamionok áradatát szabadítja az utakra

A zöldnek mondott intézkedések a közúti áruszállítást hozzák helyzetbe, ezek hatására várhatóan jelentős mennyiségű vasúti forgalom terelődik kamionokra.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.