A szerző a Hold Alapkezelő elemzője.

Az Egyesült Államok közútjain egész jól elboldogul még a vasárnapi autós is, pedig van egy veszedelmesnek tűnő szabályuk: piros lámpánál jobbra automatikusan be lehet fordulni (ki­véve, ha azt külön táblával tiltják). Európában ez fordítva van, tehát azt kell jelezni külön, ha be le­het fordulni a piros lámpa ellenére. Ha valaki felvetné, hogy esetleg nálunk is lehetne alapból jobbra fordulni, egészen biztos vagyok benne, hogy sokan azonnali és draszti­kus népességcsökkenéstől tartanának. Pedig csak azt kell végiggondolni, hogy vajon Amerikában tényleg a jobbra kanyarodás az első számú halálozási ok (nem az), vagy hogy itt Európában a pont ilyen elv (megállok, körülnézek, eldöntöm, behajtok) mentén működő STOP tábla tizedeli-e a lakosságot (nem tizedeli).

A példa jól mutatja, hogy mi a különbség az alapból engedem, és az alapból tiltom mentalitás között. Vajon a lámpa esetén melyik hozzáállás segíti a dinamikusabb, rugalmasabb, mondhatni versenyképesebb közlekedés kialakulását? Ez a kérdés a gazdaság esetében is érdekes.
Egy kedvenc közgazdászom arra a kérdésre, hogy szerinte mi a legfontosabb politikai gazdasági koncep­ció, azt a választ adta, hogy az engedély nélküli gazdaság.

Már hallom is az iparűzési engedély nélkül dúló fodrászok hajmeresztő gondolata által felspannolt kommentelők haragját. Ha jól csinálja dolgát, úgyis megkapja, ha nem jól csinálja, hát ne is kapja meg!

Sajnos a gyakorlatban ez nem így működik. Az engedélynek kétféle forrása is lehet: az egyik valamiféle hatóság, a másik – elég abszurdnak tű­nik, de tény – a versenytársak. Gondoljunk egy, az iparág által delegált szakmai tanácsra, amelyik engedélyezi az új belépő működését. A vezetékes telefonok hajnalán a Bell telefontársaság nem volt hajlandó olyan készülékeket bekötni a hálózatukba, amelyek nem kapták meg az ő engedélyüket, hiszen azok „veszélyesek lehetnek”.

A FedEx a mai napig csak úgy szállíthat leveleket az Egyesült Államokban, ha rá van írva, hogy „Nagyon sürgős”, de a postaládát így sem használhatja a hiányzó engedélyek miatt. Itt ráadásul a szabályozó szerv egyszerre a verseny­társ (az állami posta) működtetője is. Engedélylavírozási csoda, hogy van FedEx.

De akkor sincs sok okunk örülni, ha kizárólag az elvileg semleges hatóságokhoz kell fordulni engedélyért. Még ha a korrupcióval most nem is foglalkozunk, az állam nagyon rossz innovátor, ahogy a “szakértők” is. Az ő dolguk, hogy a meglévő struktúrákat üzemeltessék, nem az, hogy megváltoztassák azokat, vagy akár csak elképzeljék, hogyan változhatnának. Az a vállalkozóké.

Sőt, igazából a vállalkozók is rosszak ebben, hiszen né­hány sikeres vállalkozásra sokkal több kudarcot valló jut egy egészséges gazdaságban. Viszont a sok próbálkozásból lesz a haladás, ennek veheti elejét az engedélyeztető bürokrácia.

Amikor Fred Smith, a FedEx későbbi alapítója még a Yale hallgatójaként egy dolgozatban beadta a FedEx ötletét, a tanára közepest adott rá, mondván, hogy a dolgozat jó, de a vállalkozásnak megvalósíthatónak kell lennie a jobb jegyhez. Ugyanezt a szkepticizmust láttuk az Uberrel és az Airbnb-vel kapcsolatban a közgazdász szakmában, hiszen ki fogja egy ellenőrizetlen, a hatóságok látómezején kívül eső vadidegen autóját vagy lakását igénybe venni? Az Ai­rbnb-t valószínűleg még most sem hiszik el, kivéve azok a szakértők, akik a bulinegyedben laknak. Nem véletlen, hogy ezek a diszruptív innovációk nem azzal indítottak, hogy engedélyekkel bíbelődjenek.

Az eddig nem említett, nyilvánvalóan káros gazdasági ha­tása az engedélyeztetésnek, hogy nem csak közvetlenül emeli meg a szolgáltatás költségeit, de közvetve is azáltal, hogy kizárja a verseny egy jelentős részét. A következő ábra azt próbálja megbecsülni, hogy az Egyesült Államokban az egyes jövedelmi osztályok bérét (tehát a szolgáltatás árát) mennyivel emeli meg az engedélyeztetési rendszer. Fodrászét kevésbé, ügyvédét, orvosét nagyon.

Forrás: Morris M. Kleiner, Evgeny Vorotnikov: Analyzing occupational licensing among the states

Magyarországon keresve sem találhatnánk jobb példát arra, hogy mekkora rombolásra képes az engedélyeztetés a gaz­daságban, mint az Uber esetét.

Az Ubert elméletileg nem tiltották be, csak gyakorlatilag. És elméletileg nem is a versenytársak, csak gyakorlatilag. De az űrt, amit hagyott maga után, nehéz anyagilag felbecsülni. Mekkora kár érte a gazdaságot azzal, hogy már hétköznap délben is rengeteget kell várni a diszpécserre, hétvégén meg (Budapesten) gya­korlatilag nem létezik a szolgáltatás, csak néhány szerencsés számára? Mekkora hatékonyságveszteség az, hogy jelenleg egy kilométer személyszállítást dupla annyiért kapunk meg, mint korábban?

Jól jelzi a káoszt, amit az engedélyeztetéssel megszüntetett verseny okozott, hogy úgy tűnik, a taxizás árát egyszerre kellene emelni (hiszen sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat) és csökkenteni, hiszen Budapesten drágább, mint a környező fővárosokban, vagy mint néhány éve, pláne, ha a fizetésekhez is arányítjuk.

Forrás: Numbeo alapján saját számítás (Zsiday Viktor)

Pedig lenne megoldás, még úgy is, ha az engedélyezés­től valamiért nem tudunk eltekinteni. Egy sokkal hatékonyabb engedélyeztető mechanizmusra lenne szükség. A baj csak az, hogy attól az államtól várnánk el ezt a hatékonyságot, amelyik nemhogy az egészségügy vagy az oktatás komplex szolgáltatásának megszervezését nem tudja úgy ellátni, hogy aki teheti, ne meneküljön a magánszférába, de még a Postáét sem.

Mégis, mit lehetne javítani? Sárgára festeni a taxikat szép dolog, amíg nem jár azzal, hogy meggátolja a változékony kereslethez alkalmazkodó kínálatot. Ugyanez a helyzet a taxiórákkal, amelyek az első világháború előtt még nagy­szerű technikai újításnak számítottak, ma, az okostelefo­nok és GPS-alkalmazások idejében inkább csak csalás- és konfliktus-források. Mindkét, a hatóság által megkövetelt intézkedés ellehetetleníti, hogy csúcskereslet idején sokan beszálljanak a családi autójukba és jó áron fuvarozzanak.

Ezzel el is értünk a legnagyobb csapáshoz: a fix árakhoz. Mondhatjuk, hogy az jó az utasnak, hiszen így nem vág­hatja át a taxis. De hahó, amiért csalhat a taxis, az a taxióra intézménye! Már az én telefonom is megmondja, men­nyit mentünk és mennyiért, csak megfelelő applikáció használatát kellene előírni a taxitársaságoknak, központi számlázással. (Ahogy az Ubernél.)

Nagyon ritka, hogy egy közgazdasági elméletet ilyen kézzelfoghatóan igazolja vissza az élet, mint visszaigazolást nyerjenek, mint az engedélyek gazdaságnak okozott káros hatását az Uber magyarországi betiltása. Itt nem csak feleakkora hatékony­ságot sikerült elérnie az államnak egy piacon, de rögtön restaurálta a hiánygazdaságot is, amiről azt hittem, hogy 1989 után már csak az oktatásra, az egészségügyre és – karácsony táján – a Postára korlátozódik. Sokat segítene a bevezetőben említett amerikai mentalitás: nem a tiltás az alap, hanem az engedélyezés.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat engedélyek fedex szabályozás uber Olvasson tovább a kategóriában