Molnár Béla, a mára 8,6 milliárd forintos árbevételű, digitális mikroszkópok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó, Európában piacvezető 3DHISTECH Kft. vezérigazgatója a 90-es évek elején a Debreceni Egyetem orvosképzésén tudományos diákmunka keretén belül programozást kezdett tanulni.
Akkor még nem is sejtette, hogy négy évtizeddel később egy világjárvány elején a cége által fejlesztett digitális mikroszkóp az elsők között lesz, amivel a járványt okozó vírus szövettani hatásait vizsgálni kezdik. Pedig 2020. első hónapjaiban a 3DHISTECH Kft. digitális mikroszkópjával is vizsgálták a koronavírust Vuhanban, mielőtt az így szerzett információkat megosztották volna a világgal.
Molnárt az egyetemen, a 90-es évek elején az üzleti karrier még nem is érdekelte. A családjában még mérnökök sem nagyon voltak, inkább mezőgazdasággal és kereskedelemmel foglalkoztak a felmenői. A családban elsőként orvosnak tanult, de az orvosláson belül is az akadémiai életpálya, a kutatás-fejlesztés iránt kezdett érdeklődni.
Az orvoslás még manapság is egy bizonytalan szakma. Tudjuk, hogy egyes tünetek alapján milyen betegségekre lehet következtetni, és ez alapján milyen gyógyszert kell adnunk. És engem zavart, hogy előírás és protokoll alapján kell eljárni. Igazából általánosan a bizonytalanság és az erre való válaszkeresés motivált abban, hogy a daganatok kialakulásának okait kezdjem kutatni
– mesélte.
Molnár a Debreceni Egyetemen tanult, ahol már hozzá lehetett férni számítógépekhez, ami elmondása szerint nagy lökést adott a tudományos érdeklődésének.
„A professzorok is támogatták a tudományos diákmunkát, és a számítógép egy nagyon önálló eszköz volt: a kísérletezésnek nem voltak olyan korlátai, mint a kifogyó reagens vagy a nem elérhető szakirodalom” – mesélte Molnár, aki így tanult meg az egyetemi évek alatt szoftvert és algoritmusokat fejleszteni.
A tanulmányai utolsó két évét Budapesten, a Semmelweis Egyetemen fejezte be. Ezután praktizálni kezdett, de nem szakadt el a kutatástól sem. Tudományos ösztöndíjasként, majd PhD-hallgatóként folytatta. Az üzleti vonal itt, a kilencvenes évek közepén jött először képbe. Először tudományos előadásokon jelezték, hogy lenne igény itthon is mikroszkópos képfeldolgozási szoftverekre. Idővel saját tanítványai is lettek, akikkel a Budapesti Műszaki Egyetem és az Óbudai Egyetem mikroszkópiával, képfeldolgozással és mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásaiba kapcsolódtak be.
Molnár apjának volt egy kereskedelemmel foglalkozó cége, amit ő úgy vett át, hogy a cég fő profilja az orvosipari fejlesztés lesz.
A tanítványok megcsinálták a PhD-t, és akkor felmerült, hogy hogyan tovább. És akkor ahelyett, hogy elengedtem volna őket a GE vagy a Siemens fejlesztő központjába, azt mondtam nekik, hogy itt van ez a cég, dolgozzunk ebben együtt
– mesélte. A daganatok kutatásához viszont eszközök is kellettek. „Szoftvert írni, algoritmusokat fejleszteni már tudtunk, a többi feladathoz pedig kerestem fizikust, gépészmérnököt vagy elektromérnököt” – mesélte.
A céggel állami kutatási forrásokra pályáztak, ami Molnár szerint kormánytól függetlenül jól működött az évek során. Ennek szerinte az az oka, hogy az információtechnológiában gyorsan eldől, hogy egy területet érdemes-e támogatni. „Ha sikerül a projekt, lesz belőle bevétel, ha nem, akkor nem. Mi az első projektek után fel tudtunk valamit mutatni, forgalmunk volt, adót fizettünk, profitábilis budapesti vállalkozás voltunk” – mondta.
A kilencvenes évek közepén a céggel először a német Carl Zeiss mikroszkópjaihoz fejlesztettek mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozási szoftvereket. Több újabb kutatási pályázaton is sikeresen szerepeltek, és a cég fejlődésének második nagy lépcsőfoka az volt, amikor 2003-tól kezdve belevágtak a saját hardvereik gyártásába. 2004-től kezdve így a Zeiss már nemcsak a szoftvereiket, hanem a Budapesten fejlesztett és gyártott digitális tárgylemez szkennereiket is világszerte forgalmazta a saját márkája alatt.
A cég létszáma és forgalma is nőtt, és a következő lépés az volt, hogy beszállítóból saját márkás terméket árusító céggé váljanak.
Nagyon fontos döntés volt, hogy először nem a viszonteladókhoz mentünk. Én nagyon hittem ebben, hogy én ezt így akarom csinálni, hogy nem Molnár Béla lesz itt a megváltó, hanem olyasvalaki, akinek elsőre is elhiszik
– mondta a külföldi terjeszkedés kezdeteiről.
Az első darabokat ezért olyan akadémiai intézeteknek, kutatóintézetek adták, amik utána referenciaként szolgálhattak. Ezen kívül Molnár személyes kapcsolatai is számítottak: a berlini Charité kórházban és New Yorkban is volt olyan kutató, aki aztán világkonferenciákon elismerően beszélt a termékről. „Adtunk például egy szkennert a Harvardon egy kutatólabornak. Pár hónap múlva az ott dolgozó kutatók már többet is akartak volna belőle, és akkor ott már jött olyan disztribútor, aki be akarta vinni a terméket a piacra. Akkor már elég egyértelmű volt, hogy nem mi fogunk könyörögni, hogy eladják” – mesélte.
Egyre több partnerük lett, Közép-Európából Nyugat-Európa felé, onnan pedig Amerikába, majd Ázsiába terjeszkedtek. Ez ugyanakkor nem ment zökkenőmentesen. Ebben az időszakban az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy az eléggé más körülmények között működő közép-európai, egyesült államokbeli vagy például kínai patológiának egyszerre feleljenek meg. „Volt, aki azt mondta, hogy ez nem tárgylemez szkenner, hanem tárgylemeztörő, mert mindent összetörtünk” – emlékezett vissza Molnár, aki szerint viszont fel tudtak nőni a feladathoz, és hosszú távon megbízható partnernek bizonyultak mindenhol.
És mivel a gépeink is jók voltak, a fejlesztéseink is jók voltak, így juthatott el ez 5-10 év múlva oda, hogy elkezdhettünk technológiát diktálni a nagy cégeknek
– mesélte Molnár, aki szerint a legújabb technológiák megcélzásával a két-három éves versenyelőnyt máig is tartani tudják.
A nemzetközi terjeszkedés után már olyan 500-600-as számban ott voltak a világban a termékeik, amikor beütött a 2008-as válság. Ez Molnár megítélése szerint a cég történetének mélypontja volt, ami több szinten is kihívás elé állította őket. A világpiaci konkurens multik, a Philips, a GE, a Leica, a Siemens viszont olyan fejlesztésekkel jelentek meg, amik miatt a partnereik elbizonytalanodtak, miközben a válság miatt a legnagyobb vevőik, az állami kutatóintézetek kereslete tömegesen esett ki.
A likviditási válságot Molnár egy családi hitellel tudta átvészelni, amit úgy kapott meg, hogy pár hónapig egyáltalán nem volt biztos, hogy vissza fogja-e tudni fizetni. Végül sikerült új disztribútorokat találni, de a konkurensek fejlesztéseire is reagálni kellett. „Úgy döntöttünk, hogy a dupla vagy semmi stratégiát választjuk: másodpercenként 150 kép felvételére alkalmas Flash technológia fejlesztésébe kezdtünk, míg a versenytársak másodpercenként 50-60 képet készítő technológiával készültek piacra lépni” – mesélte Molnár, aki szerint ez a döntés akkor annyira bejött, hogy a mai napig sem érte utol ebben őket a piac.
Az eladások fél évben belül visszapattantak a válság előtti szintre, miközben a válságra adott reakciót kifejezetten megkönnyítette, hogy kis magyar cégként rugalmasabbak voltak a nagyoknál. „A prototípusokba tudunk invesztálni nagyon hamar kis pénzeket is, és nagyon gyorsan tudunk dönteni. A nagyok ellen csak ezzel a gyorsasággal tudjuk felvenni a versenyt” – mondta Molnár.
Emellett a cég másik nagy erősségének a fejlesztőiket tartja, akik szerinte sokkal szabadabban dolgozhatnak, mint ahogy a külföldi versenytársaknál vagy magyarországi multiknál dolgozhatnának. „A technikai alapokat, az eszközöket mindig meg tudtuk finanszírozni, és nálunk ilyen szabadság mellett 4-5 mérnök olyan fejlesztési eredményt nyújt, amire más cégnél 60-80 ember sem képes. Ebben az országban ezerszámra vannak olyanok, akik egyszerre több területen is kiemelkedően tehetségesek, és mi ilyen embereket gyűjtöttünk a cégbe” – mondta.
A válságot követően a 2010-es években a cég eladásai jelentősen nőttek, a világ 80-90 országában 45-50 partnerük volt. Molnár szerint a cég életében ez az időszak arról szólt, hogy a fejlesztés után megtanuljanak gyártani is.
Tavaly az Egészségipari támogatási program (ETP) keretében elnyert támogatással megvalósuló, 700 millió forintos beruházással vásároltak az elmúlt években épült üzembe minőségbiztosítási eszközöket.
A fókusz ugyanakkor továbbra is a fejlesztéseken maradt. Molnár szerint tudatosan igyekeztek távol maradni attól a stratégiától, hogy tömeggyártóvá váljanak. A nagyobb versenytársaikhoz képest bizonyos tevékenységeket nem cégen belül oldanak meg, hanem partnerektől vásárolnak. „Azért is vagyunk drágák, mert bonyolult az eladási struktúránk. A disztribútori, sales és beszállítói oldalon több cégnek profitja is van, nem csak előállítási költsége. Ezzel szemben egy nagy gyártó legyártja a terméket, majd maga el is adja” – mondta Molnár, aki szerint ők ezt a technológia újításával tudják ellensúlyozni. „Az a cél, hogy aki a Philipst vagy a Leicát veszi, azt érezze, hogy az már kompromisszum saját magával szemben, mert nem az a legjobb.”
A cég 2020-hoz képest létszámban és árbevételben is bővülni tudott. Jelenleg a cég 236 alkalmazottjának több mint fele foglalkozik fejlesztéssel, a 120 fejlesztő pozíción túl a többi alkalmazott felel a gyártásért, logisztikáért, szervizért, terméktámogatásért és a céges háttérfeladatokért.
Arra a kérdésre, hogy mit lát most a cég legnagyobb kihívásának, Molnár a szabályozást említette meg: szerinte ugyanis az utóbbi időszakban a patológiát – a radiológiához hasonlóan – a sajátosságok figyelmen kívül hagyása mellett szabályozták újra, ami korlátozza a patológiákat az újabb technológiákon alapuló eszközök beszerzésében. „A mi egyik fő problémánk az, hogy az engedélyező hatóságoknak ezt valahogy tudomására hozzuk. De mi kicsik vagyunk, tehát nem vagyunk lobbicég” – mondta Molnár.
A másik nagy kihívást az innovációban látja. „A képalkotásban még páratlan új lehetőségek jelennek meg. Én azt próbálom elérni, hogy mi ezekkel foglalkozzunk, hogy legyen meg az a következő technológiánk, ami nem a tömeggyártáshoz visz minket közelebb, hanem segíti, hogy újra egy nyílt térbe lépjünk vele” – mondta.
Vállalat
Fontos