Úgy tűnik, hogy a kelet-európai kormányok (köztük a magyar) sikeresen kiharcolták, hogy például egy Nyugat-Európában dolgozó, de magyar cég alkalmazásában álló munkás továbbra se keressen annyit, mint a nyugati kollégája, akinek a munkaadója is nyugati.

Érdekesnek tűnhet, a magyar kormány pont ezért harcolt, és nem azért, hogy egyenlő munkáért egyenlő béreket kapjon mindenki, de megvan az oka. Egy magyar vagy lengyel cég ugyanis sokszor azzal tud megnyerni egy nyugati munkát, hogy az olcsóbb, keleti feltételek szerint alkalmazza a munkásait, és “kiküldi” őket nyugatra. A munkások pedig azért járnak jól, mert bár nem keresnek annyit, mint a francia vagy német kollégájuk, de annál mégis többet kapnak, mintha otthon maradtak volna. Így értelmezhető sikernek, hogy ezt a módszert várhatóan a jövőben is alkalmazni lehet majd, vagyis a magyar cégek talpon maradhatnak a külföldi piacokon.

Elvesszük a munkájukat

A jelenlegi szabályok szerint egy franciaországi építkezésre kiküldött magyar darukezelőnek például elég a francia minimálbért megadni, az adókat és a járulékokat viszont a magyar mérték szerint kell levonni. Ez a magyarnál magasabb nettó fizetést jelent a darukezelőnek, mert a francia minimálbér jóval magasabb a magyarnál. A magyar- francia fizetési különbség azonban így is nagy, mert a francia darukezelő nem a kinti minimálbért keresi, hanem annál többet. A szakmai bérminimumokat a nyugati országokban általában ágazati kollektív szerződések határozzák meg, ez az ottani munkások és szakszervezetek évtizedes vívmánya.

Az ilyen szerződések további juttatásokról is gondoskodnak, Ausztriában például szinte mindenhol kötelező a tizenharmadik havi fizetés, az eltöltött évek után járó pluszpénz, de a munkába járás térítése vagy egyéb juttatások is. Mindezt a kint dolgozó keleti munkásnak nem kell megadni, így összességében egy keleti vállalkozó alacsonyabb költséggel dolgozhat, mint a nyugati versenytársa.

Az utóbbi időben egyre többen éltek a lehetőséggel, és a darukezelő példája nem véletlen, mert a keletről kiküldött munkások leginkább a nyugati építőipart árasztották el. Szép számmal vannak emellett az idősgondozásban, az összeszerelő üzemekben, és a rengeteg kamionsofőr is hasonló cipőben jár, csak ők ráadásként állandóan mozognak is a tagállamokban. A legnagyobb keleti kiküldő Lengyelország, de a statisztikák szerint több mint 60 ezer magyar is így dolgozik külföldön.

Nyugatról nézve ez a jelenség úgy látszik, hogy a beáramló olcsó keleti munkaerő elveszi az állásokat, letöri a béreket, iparágakat tesz tönkre és évtizedek alatt kiharcolt bérszinteket szüntet meg. A francia darukezelők ugyanis többnyire Franciaországban szeretnének maradni a nyugdíjig, ők nem térnek haza a sok szempontból olcsóbb Lengyelországba, egy alacsonyabb élet- és árszínvonalhoz.

A jelenségre a nyugati cégek egy része azzal válaszolt, hogy létrehozott keleten egy postafiókcéget, amely szintén keleti feltételek szerint vette fel a munkásokat, és kiküldte saját magához, vissza nyugatra. Az ilyen fantomtársaságokban gyakorlatilag senki sem dolgozik, csak technikailag léteznek.

A nyugati politikai elit kicsit elaludt, és mire felkelt, elég nagy közfelháborodással találta szembe magát: 

jönnek a keletiek és a trükköző nyugatiak, és beindítják a lefelé mozgó bérspirált, családok eddigi megélhetését tönkretéve.

Különösen a franciák sokalltak be, Emmanuel Macron elnök (elsősorban belpolitikai okokból) Angela Merkel német kancellárral karöltve erősen lobbizott azért, hogy otthon eladható megoldást csikarjon ki Brüsszelben. Fel is gyorsultak a dolgok.

Az alku

A mostani szabályok szerint 24 hónapig lehet valaki kiküldött munkaerő, utána már a kinti bérviszonyokat kell számára biztosítani. Macron azt szerette volna elérni, hogy ez 6-12 hónapra csökkenjen, vagy egyszerűen szűnjön meg. A kelet-európai államok, köztük Magyarország a jelenlegi helyzet fenntartása mellett álltak ki.

Most az Európai Tanácsban a tagállamok miniszterei kompromisszumos megoldásként 12 hónapban állapodtak meg, de ha az adott projektet (például egy építkezést) nem sikerül befejezni ennyi idő alatt, akkor további 6 hónapos hosszabbítás lenne lehetséges. Hogy ezt ki fogják használni, arra mérget lehet venni.

Macron ezt otthon már el tudja adni sikerként, de a keletiek többsége is úgy értékeli, hogy végső soron a 24-ről 18 hónapra való csökkentés nem is olyan rossz kimenetel.

Magyarország ezzel szemben még a kompromisszumos 12+6 hónapot sem szavazta meg.

A megállapodás létrejöttét egyébként nagyban segítette, hogy a kamionsofőröket kivették a csomagból. Az ő sorsukról később döntenek, addig marad a jelenlegi káosz, és ezt a magyar szakpolitika sikerként kommunikálta. A fuvarozásban lévő béregyenlőtlenség sokkal keményebb téma, mint az építőipar, ott igazi kelet-nyugati háború van, a felek álláspontjai nagyon messze vannak egymástól. Magyarország mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a nyugaton vezető, de magyar cégnél alkalmazott sofőrök magyar szabályok szerint kaphassák a fizetésüket (a kinti minimálbér megadása mellett).

Az ügynek mindenesetre nincs vége, mert az egyezség csak azt jelenti, hogy ez lesz a tárgyalási alapja a Tanácsnak a Parlamenttel hamarosan kezdődő egyezkedésben. (Most ennek a két félnek kell egyezségre jutnia, majd a parlamentnek megszavaznia, és csak utána lehet átültetni a szabályokat a nemzeti jogrendszerekbe.)

Az Európai Parlament témával foglalkozó két képviselője (jelentéstevője) azonban azt mondta nekünk, hogy az álláspontok várhatóan nem lesznek közel egymáshoz. Ők elsősorban szociális alapú megközelítést szeretnének átvinni. Azt mondják, hogy például az egymás mellett dolgozó német és magyar villanyszerelőnek ugyanazt kellene kapnia, ha Németországban van, a lehető leghamarabb. Az biztosnak látszik, hogy a minimálbér megadását ők keveslik, azt szeretnék elérni, hogy mindenki az adott országban már kialkudott pluszjuttatásokat is megkapja. A versenyt ugyanis (erősen szociális megközelítésben) nem a bérek lefaragásával képzelik el, hanem szakmai alapon.

(Ez egyáltalán nem egyenlő az itthon a Jobbik által képviselt bérunióval, mert Brüsszelben csak azt szeretnék elérni, hogy az egyenlő juttatások azokra vonatkozzanak, akik éppen egy országban dolgoznak. Vagyis arról szó sincs, hogy a magyar villanyszerelő keressen annyit egy magyar építkezésen, mint a német kollégája kint.)

A szakmai alapú versennyel viszont az a baj, hogy például egy magyar kisvállalkozásnak nincs kapacitása, tudása és helyi jelenléte hozzá. Az ő legfőbb erőssége az alacsonyabb vállalási ár. A képviselők azt ígérik, hogy ezen is megpróbálnak változtatni, kötelezni szeretnék a nagy nyugati cégeket a megfelelő információk biztosítására.

Fotó: AFP/Europress

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ építőipar Európai Unió fuvarozás kiküldött munkavállaló Olvasson tovább a kategóriában