Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 8. 13:17 Tech

Hiába vezethet világjárványhoz ami a víruslaborokban zajlik, hiányzik a rájuk vonatkozó nemzetközi szabályozás

Világszerte egyre több laboratóriumban végeznek biológiai kockázatokkal járó kísérleteket, a kórokozókkal foglalkozó – a veszélyeket tekintve legmagasabb, BSL-4 besorolású – intézmények száma 25-ről 69-re nőtt egy évtized alatt a Bloombergen idézett statisztikák szerint. A tendenciát a szabályozás azonban nem követi, nemzetközi szinten legalábbis hiányoznak a közösen elfogadott és betartatott előírások, figyelmeztet az amerikai lap.

Persze mindez nem jelenti az óvintézkedések hiányát, évente akár dollármilliókat is elköltenek a biztonsági rendszerekre a laboratóriumok, ám azok mostanra több, mint 25 országban, zömmel városokban működnek, ahol gyorsan terjedhetnek az esetlegesen kijutó kórokozók. Mindeközben amerikai, ázsiai és európai szakértők évtizedek óta igyekeznek a nemzetközi irányelvek és szabványok kidolgozásán, amiben tucatnyi szervezet is részt vett, de azok érvényesítésére senkinek sincs felhatalmazása.

A közös munkát ráadásul visszavetette a koronavírus-járvány, aminek időszakában

a dolgok valamelyest szüneteltek

– fogalmazott az egyik legnagyobb amerikai intézmény volt vezetője a Bloombergnek. Az együttműködést a covid eredetét övező viták is hátráltatták: míg korábban a vuhani víruslaboratóriumban amerikai finanszírozású kutatások is folytak, napjainkban a hétmillió ember halálát okozó vírus kifejlesztésével hozzák gyanúba az intézményt, amiről élénk vitát folytatnak tudósok és politikusok egyaránt. A problémával kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet is csak visszafogottan nyilvánul meg, óvakodva az esetleges félreértésektől.

Az orosz agresszió sem kecsegtet fényes kilátásokkal a helyzetet illetően, Vlagyimir Putyin ugyanis 2021-ben 15 BSL-4-es laboratórium létesítését jelentette be Oroszországon belül és kívül – igaz, erősen kérdéses a projekt megvalósulása, de már a felvetés nyomán is megmutatkoztak a kutatóközpontok körüli aggodalmak. A lap továbbá beszámol brazil, kazah, Fülöp-szigeteki, szingapúri és spanyol laborépítési tervekről is, amelyeket nemzeti presztízsberuházásokként értékel az Obama-kormány egyik szakpolitikusa, Andrew Weber. Weber hozzátette, hogy a helyzet rendezetlenségéről árulkodik , hogy az országok hivatalos jelentései helyett a tudományos világ közlései alapján lehet nyomon követni a laboratóriumok létesítését és munkáját.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzellemvárost csinált Pekingből a Covid-korlátozások feloldása, letarolta a lakosságot a betegségA kínai főváros utcái ismét üresek a koronavírus miatt, de a lezárások helyett most a tömeges megbetegedések kényszerítik otthonaikba az embereket.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA COVID-járvány az egészséggazdaságtan szemüvegén átAz elmaradt szűrések miatt sok, kezdeti stádiumban lévő daganatos megbetegedés maradt rejtve az orvosok elől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech járvány koronavírus laboratórium vírus Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. november 28. 06:01 Tech, Vállalat

Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak

Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.

Vermes Nikolett
2024. november 25. 06:03 Élet, Tech

Új szemlélet adhat nagyobb gyógyulási esélyt a rákbetegeknek Magyarországon

A cukorbetegség és a daganatok közötti összefüggés felismerésével, figyelembe vételével a megelőzés és a gyógyítás is nagyobb sikerrel kecsegtet.

Pletser Tamás
2024. november 10. 06:08 Tech, Vállalat

Atom- és gázenergia fogja táplálni a jövőt meghatározó technológiát

Versenyt futnak az energiaellátásért a mesterséges intelligencia fejlesztésére hatalmas összegeket költő amerikai informatikai vállalatok.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.