A világ egyik legdrágább, egyébként impresszív képességekkel rendelkező PC-jének bemutatása és egy új iPad operációs rendszer bejelentése mellett arra is jutott ideje a hét elején az Apple-nek, hogy az iTunes nyakára tegye a kést.

A funkciókkal teletömött, viszonylag általános közgyűlöletnek örvendő médialejátszó jó apropó arra, hogy a szoftverek elbonyolódásáról beszéljünk.

Amikor az első verzió megjelent, az iTunes még egy rugalmas, egy feladatra kialakított program volt. Az Apple egy SoundJam nevű mp3-lejátszó programot vásárolt meg 2000-ben, hogy azt alaposan átszabva a cég gépeinek médialejátszója legyen. Ugyan hangok és videók lejátszására adott volt a QuickTime is az Apple ökoszisztémában, az iTunes azonban olyat kínált, amit korábban másik program nem: lehetővé tette a könyvtárépítést, a médiakönyvtár katalogizálását. Emellett természetesen CD-t is lehetett írni vele. Ez annyira fontos funkció volt, hogy az első iTunes reklámkampányt e köré szervezték.

A program a mostani monstre méretét azzal érte el, hogy akármit is mutatott be 2001 óta az Apple, az belekerült az iTunes-ba. Zenebolt? Ez még nagyjából logikus is. Filmkölcsönző- és bolt? Ha már egyszer a zenére van egy üzlet, kár lenne másik appot fejleszteni. És mivel mindezeket az iPodokra, majd később az iPhone-okra és iPadekre is fel kellett valamivel másolni, kapott egy újabb funkciót az iTunes. Ha pedig fel tud tölteni a mobileszközökre, miért ne szereljék bele a biztonsági mentések kezelését is. Minden egyes döntés logikus volt a maga korában, de a végére az iTunes egy igazi mindentcsináló programmá vált, amely egyaránt alkalmas egy űrszonda Mars körüli pályára állítására és egy kiskörei néptánckör könyvelésének elvégzésére.

Az iTunes nem szűnik meg teljesen. MacOS-en ugyan három programra bomlik szét, de a Windows verzió sorsa még ismeretlen. Legalább annyira nehéz elképzelni, hogy az Apple megtartja a programszörnyeteget, mint hogy komolyabb, több appot gondozó windowsos szoftverfejlesztővé válik a cég.

Neve is van

Nem az iTunes az egyetlen program, ami a túlbonyolódás útjára sodródott. Annyira elterjedt jelenség, hogy angol neve is van a szakirodalomban: feature creep. Ez a nagyjából funkcióburjánzásként lefordítható kifejezés azt írja le, amikor az egyes frissítésekkel egyre több mindenre tesznek alkalmassá egy programot.

Végre egy új Word funkció – híres, soha ki nem mondott mondatok #13654 (Fotó: Alan Levine CC-BY)

Jó példa rá a Microsoft Word-je, amiben valószínűleg több dolgot lehet megoldani, mint ahány dologra alkalmatlan. A pályafutását szövegszerkesztőként kezdő szoftver tud levelet küldeni, egy kicsit kezel táblázatot, lehet benne képet szerkeszteni, még egy programozási nyelv is van benne, hogy tovább lehessen bővíteni a funkciókat. A programot a legérzékletesebben Charles Stross sci-fi író egyik Word-ellenes kirohanása – a könyvipar szerkesztéssel foglalkozó részének sztenderdje a docx fájl – alatt fogalmazta meg egy kommentelő:

Van egy eszközöd, ami egy bármely felhasználó által megérhető egyszerű programból nőtte ki magát egy minden felhasználó igényeit kielégítő svájci katonai láncfűrészekkel tüzelő forgócsöves vasúti gépágyúvá.

A svájci katonai láncfűrész már önmagában is klasszikus, a Perl programnyelvre szokták ezt mondani rajongói és kritikusai is.

Egyszer volt egy email

Nem csak a programokat lehet utólag rájuk fejlesztett funkcionalitással agyonnyomni. Bármely szolgáltatás belefojtható a feladatokba. A szolgáltatás hajnalán az email, amit a szó a mai napig rejt, elektronikus levelezést jelentett. Ez egészen sokáig sértetlen maradt, hiába jelentek meg a csatolmányok, illetve lett alkalmas a Gmaillel népszerűvé váló óriás postafiókok miatt a fájlküldésre is, a lényege nem változott. (Minősített eset, amikor egyetemi szemináriumi csoportok egy közös email címre küldték a jegyzeteiket a dropboxos megosztás helyett.)

Azzal azonban, hogy a weboldalakba, netes szolgáltatásokba való regisztrációhoz emailt kellett megadni az eszköz az identitás része is lett. A postafiók elérése, az oda érkező levelek olvasásának képessége miatt cserélhetünk jelszót, őrizhetjük meg különböző felhasználói fiókjainkat. A levélben érkező regisztrációs link lekattintása, a belépéshez használt “mágikus link” megnyitása azonosít minket.

A szolgáltatásokkal pedig érkeztek a figyelmeztető mailek, a hírlevelek és mindenféle zaj. A jelenséget dokumentálják a levelesláda rendezésére tett kísérletek. Először a spam fogalma született meg, aztán a mappákra osztás, címkézés, majd a nem spam, de nem is fontos üzenetre kitalált bacn fogalom, végül a Google megpróbálta a több kategóriás automata rendezést is. A csatának még nincs vége, de a háború valószínűleg elveszett. Ma népszerűbb megoldás a közös chatszobára alapozott kommunikáció – ilyen a vállalati chat, a Slack például – mint a levelezés.

Lopakodó csapásmérő

A túlburjánzó szoftverek utolsó, talán legcselesebb kategóriája az a program, amin nem is látszik, hogy túlburjánzott. Kívülről aranyos kismacskának tűnik, de valójában… talán mégsem illő lelőni a Marvel Kapitány poénját. (Spoiler itt.) Ilyen szoftver a böngésző. Aki nem hiszi, nézze meg, hogy a Chrome-ja – statisztikailag valószínűleg azt használ olvasóink többsége – mennyi erőforrást köt le a számítógép memóriájából és processzorából.

Igazi lopakodó, nincs rajta annyi számítógép, amin elfutna a Chrome (Fotó: Amy Felce CC-BY)

Újságíróként nem úgy használom a számítógépem, mint egy átlagos felhasználó. Böngészőfülek százai vannak nyitva állandó jelleggel, ami miatt bővítettem már a gépet csak azért, hogy legyen elég memóriája a böngészőnek. De ha tanácsért fordulnak hozzám, akkor sem tudok már választ adni arra, hogy milyen PC-t kell venni, ha “csak netezni” kell. Rengeteg funkció költözött fel jól-rosszul a felhőbe. A Wordtől a Photoshopig majd mindennek van netes verziója. Ezekhez viszont egy robosztus böngészőre is szükség van, ami mellesleg kezel titkosítást a böngészéshez, kezel másolásvédelmet (a Netflix és társai miatt), tárol jelszavakat, ellenőriz helyesírást, és végül weblapokat is megjelenít.

James Zawinski, a Netscape ősböngésző egyik programozója, aki még időben kiszállt a netes üzletből, és inkább San Francisco egyik legmenőbb night clubját üzemelteti, 2000-ben figyelte meg a róla elnevezett szoftverfejlesztési törvényt:

Minden program addig próbál nőni, míg nem tud emailt is fogadni. Azok a programok, amelyek képtelenek idáig fejlődni, átadják a helyüket olyanoknak, amelyek képesek.

Ez történt az iTunes-szal is, csak az Apple, évekkel a program szavatosságának lejárta után úgy döntött, hogy meg kell állítani a burjánzást. Jár a dícséret a cégnek. A Facebook elég látványosan nem képes ugyanezt megtenni a mindenre (is) használható Messengerrel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzáműznék az Excelt, de hol lennénk ma, ha nem jött volna létre?Teljesen felforgatta a világot a táblázatkezelő programok megjelenése az 1980-as években: leradírozta a könyvelőállások felét, de létrehozott kétszer annyi még jobban fizető újat.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Apple itunes Microsoft word Olvasson tovább a kategóriában