Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. szeptember 26. 14:25 Pénz

A Mol után az OTP is betörhet a legnagyobb régiós piacra

Lengyelországban terjeszkedhet az OTP – írja egy lengyel gazdasági lapra hivatkozva a Portfolio. A lengyel VeloBankért az Erste is érdeklődik az OTP mellett. 

Miért fontos ez? A Richter és a Mol mellett az OTP tartozik a régióban is jelentős magyar vállalatcsoportok közé, Lengyelország pedig a 12. ország lehet, ahol az OTP megjelenhet. 

  • A Mol első töltőállomása idén februárban nyílt meg Lengyelországban, miután történelme egyik legnagyobb tranzakciójával több mint négyszáz benzinkutat vett. Jelenleg Lengyelországban van a legtöbb töltőállomása.

Reakció: megkeresésünkre az OTP érdemben nem reagált a konkrét hírre, annyit közölt, hogy “organikus növekedéssel vagy akvizíciók által megerősítse pozícióját minden olyan országban, ahol jelen vannak. Emellett prudenciális és üzleti okokból előzetesen nem közölnek információkat a médiával az akvizíciós vagy terjeszkedési terveikről.

Számokban: a VeloBank a 10. legnagyobb lengyel bank mérlegfőösszeg alapján. A Portfolio szerint ha a könyv szerinti érték közelében venné meg az OTP a bankot, százmilliárd forint körüli összeget fizethet érte. A Portfolio szerint a lengyel operáció a bolgár és a szlovén mögött a harmadik legnagyobb leánybankja lehetne az OTP-nek. 

  • A lengyelországi terjeszkedés a második legnagyobb piacot jelentené az OTP-nek Oroszország után.

Tágabb kontextus: Az OTP februárban hajtotta vére történetének legnagyobb tranzakcióját, amikor a szlovén Nova KBM megvásárlásával az ötödik országban lett piacvezető. Az OTP 2014 óta 13 bankot vett meg, legutóbb Üzbegisztánban vásárolt bankot (az ottani bankfiókszám nem szerepel a grafikonon).

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Lengyelország Mol OTP terjeszkedés Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Al-Hilal István
2024. november 29. 15:12 Pénz

Befektetési lehetőségeket is hozott a klímacsúcs

A vegyipar, a kritikus ásványi anyagok és fémek, az erdészet, a vízügyi megoldások és a regeneratív mezőgazdaság is nagyobb szerepet kaphat a jövőben.

Stubnya Bence
2024. november 28. 11:04 Közélet, Pénz

Nem tudta még átütni a kormány rózsaszín jövőképe a rossz gazdasági hangulatot

A gyenge gazdasági növekedés, a forintgyengülés, a hazai elbocsátásokról és az európai autóipar válságáról szóló hírek mind hozzájárulhatnak a borúlátáshoz.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.