Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 7. 15:31 Közélet

Sorban hagyják el a nők a top cégek vezetői pozícióit

Az X-generációhoz tartozó női vállalatvezetők sorra hagyják el nehezen megszerzett pozícióikat, a trend pedig veszélyezteti az évtizedes esélyegyenlőségi törekvéseket. Az elsődleges ok a koronavírus: az Egyesült Államokban 2020 végére az alkalmazásban álló nők aránya az 1987-es szintre esett vissza. Ugyan később ez az arány feljavult a pandémia előtti arányra, de a felszín alatt egy másik probléma jelentkezett: a senior vezetői pozícióbna lévő nőkre lényegesen nagyobb nyomás helyeződött az utóbbi években a karrierambíciók és a munkától független személyes célok tengelyen. Többen emiatt szektort váltanak vagy visszalépnek vezetői pozícióikból, mások egyszerűen felmondanak, írja a Bloomberg.

Sherly Sandberg korábban a Facebook anyacégének, a Metának volt az egyik vezető pozícióban dolgozó munkatársa. A cég elhagyása után indított egy nőjogi szervezetet, ami az egyik felmérése során arra jutott, hogy a női vezetők 2017 óta (ekkor kezdték az adatgyűjtést) nem mondtak fel olyan létszámban, mint az elmúlt időszakban.

Egy másik szervezet vezetője szerint mivel a vállalatvezetői szinten a nők még mindig alulreprezenáltak, ezért ez különösen érzékeny veszteség. Szerinte az okok között találjuk azt is, hogy ezek a női vezetők nem hajlandók többé tolerálni az olyan cégeket, amelyek nem veszik tekintetbe az anyaságból következő feladataikat.

Az IBM Institute for Business Value és egy női vezetőkból álló szervezet hasonló irányba mutató adatokat közölt: kevesebb a női alelnök és senior alelnök, mint a pandémia előtt. 

A trendet néhány nagyobb nyilvánosságot kapott, magas profilú leköszönés is fémjelzi: a már említett Sandbergen kívül ott van még

  • Susan Wojcici, a Szilícium-völgy egyik prominens női vezetője, aki a YouTube CEO-posztjáról állt fel, 
  • Amy Hauk, a Victoria’s Secret egyik vezetője, aki egy év után mondott fel, miután levezényelt egy nagyobb átalakítást. 
  • A politikai színtérről említhető akár Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke,
  • valamint Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere is. Utóbbi két politikus a fáradtságot, kiégést említette okként. 

A lap szerint a fenti problémával külön foglalkoznak az olyan nagy cégek, mint az Amazon vagy a Goldman Sachs, és olyan programokat indítanak, amelyek foglalkoznak a női vezetőik problémáival és a munka világába visszatérőkkel.

Munkaügyi szakértők szerint a trend hátterében a pandémia miatt az X-generációhoz tartozó, vagyis 1965 és 1985 között született nőkre nehezedő terhek állnak. 

Az elmúlt évben az 500 legnagyobb cég vezetésében a nők aránya 32 százalékon volt, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy az Egyesült Államok legnagyobb vállalatai közül összesen 41-et irányít nő. 

A hivatalos kormányzati adatokon még nem látható a trend. Ugyanakkor ez valószínűleg csak idő kérdése, és önmagában problematikus, hogy ezeknek az arányoknak nem csökkenniük vagy stagnálniuk, hanem emelkedniük kellene. Kormányzati adatok szerint a magánvállaltok vezetőnek 29,2 százaléka nő – ez a szám 2020-ban 29,3 százalék volt. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkZseniális vagy szorgalmas? Nagyon nem mindegy a karrier szempontjábólAz egyetemi karrier szempontjából rengeteget számít, hogy milyen kifejezésekkel jellemeztek valakit a tanárai.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet egyenlőség esélyegyenlőség női vezetők Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.