(A cikk a DemNet támogatásával készült.)

A ppp-szerződések a köz- és magánszféra együttműködését jelölik, olyan beruházásokat valósítanak meg magánvállalkozások, amiket hagyományosan az államok és intézményeik szoktak. Ilyenkor nem azonnal kell a beruházást kifizetni, hanem egy hosszabb, jellemzően 10-20 éves időszak alatt kell a beruházás és az elkészült infrastruktúra üzemeltetésének ellenértékét törleszteni. Ez tulajdonképpen egy lízingszerződés, és a legnagyobb előnye, hogy nem növeli azonnal az államháztartási hiányt^*Igaz, időközben ebben is voltak változások. A részletek itt találhatók meg: https://ec.europa.eu/eurostat/documents/1015035/7204121/QA-PPPs.pdf.

A felsőoktatás esetében két területen használták ezt Magyarországon: egyrészt kollégiumok és diákszállók, másrészt egyetemi épületek, előadók, irodák építését és fenntartását finanszírozták így. Ez a konstrukciót nem sokban tér el egy magáncég irodaépítési megbízásától: manapság a cégek túlnyomó többsége nem saját irodákban működik, hanem ingatlanüzemeltetőktől bérli azokat, jellemzően hosszabb távon, és számos esetben ők is megvehetik az ingatlant a bérleti idő lejártakor.

Nagy port kavart azonban, amikor az MSZP-SZDSZ kormányok elkezdték ezt az alapvetően az angolszász világban elterjedt konstrukciót használni Magyarországon. A Fidesz gyakran váltogatta véleményét a felsőoktatási ppp-s fejlesztésekkel kapcsolatban: 2005-ben bíróságon akarták megszerezni a ppp-s szerződéseket, 2006-ban még úgy nyilatkoztak, hogy szerintük ezek meg se fognak valósulni, 2011-ben harciasan ígérték a ppp-szerződések gyors kiváltását és az elszámoltatást, amire ezer milliárdot szántak. 2013-ban a ppp-re fogták a felsőoktatási forráskivonást. Végül csak a projektek egy kisebb részét váltották ki, a szerződések többsége a 2020-as évek közepéig és végéig hatályban marad. Igaz, 2011-ben a kormány közben elköltött 346 milliót jogi tanácsadásra a témában, de semmilyen törvénysértést nem találtak.

Érdeklődtünk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, hogy mekkora kiadásai voltak az államnak a felsőoktatási ppp-s projektek kapcsán, de csak annyit írtak vissza, hogy nem adatkezelők. Úgy gondolták, hogy mivel az egyetemek fizetik, nem az ő ügyük – pedig náluk kellene, hogy meglegyenek az adatok, hiszen a felsőoktatási ppp-szerződések után az állami részt az EMMI és jogelődjei fizették. Ráadásul a Fidesz néhány éve még hasonló okból perelte az akkori minisztériumot.

Átláthatósági gondok

A felsőoktatási ppp-s projektekről keveset tudni, sosem készült erről átfogó elemzés. 2016-ban, amikor Palkovics László államtitkárként bejelentette, hogy az „ötvenegynéhány” ppp-s szerződésből 12-t kiváltanak, feltűnő volt, hogy nem pontos számot említett. Arról sem derültek ki részletek, hogy ezeket miért éri meg kiváltani, ha egyáltalán megéri. A 12 kiváltott projektről csak annyit árultak el, hogy 29 milliárd forintnyi értéket képvisel.

Cikkünk elkészítéséhez nagyon hosszadalmas adatgyűjtésre volt szükség, de így sem lehet teljes körű. Hiába kerestük meg az összes érintett felsőoktatási intézményt, és kértük az egyébként közérdekű adatokról a tájékoztatást, egy sem válaszolt.

Az intézmények költségvetésének átbogarászása alapján az látszik, hogy 2018-ban 8,5 milliárd forintot fizettek a ppp-szerződésekre az egyetemek. És még legalább 2028-ig fizetni fognak, mivel 67 milliárd forintnyi kifizetésre van érvényes szerződésük.

Ami azonban érdekes, hogy a kormány saját magát megszabadította a ppp-kiadásoktól: a felsőoktatási intézményekkel kötött eredeti megállapodások szerint ugyanis a fenntartási díjakat fele-fele arányban fizette volna az oktatási tárca és az egyetemek. A költségvetésben szépen lassan csökkent ennek értéke, és egy idő után el is tűnt. Természetesen ez azt is jelentheti, hogy beépítették az egyetemek finanszírozásába, de az is lehet, hogy egyszerűen csak lehúzták a költséget, és oldják meg az intézmények, ahogy tudják.

A költségvetési adatokból az is látható, hogy egyéb vagyongazdálkodás megnevezéssel fizették 2016-ban 28,9 milliárd forint értékben a ppp-szerződések kiváltását, de az már sehonnan nem derül ki, hogy pontosan mely projekteket, és mennyi lett volna a hátralévő rendelkezésre állási díj.

Bár a kormányzat hivatkozott rá, hogy a ppp-s ingatlanok fenntartása drágább akár 30 százalékkal is, egyetlen vizsgálati anyag, tudományos cikk, állami felmérés nem készült erről az elmúlt közel másfél évtizedben, amióta a konstrukció létezik. Az összehasonlítási alapot sem határozták meg: ha a karbantartáshiányos, leromlott épületekhez hasonlítják, természetesen drágább, de ha a hosszú távon olcsóbb, folyamatos karbantartáshoz, akkor már nem lehet ilyen nagy különbség.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) két vizsgálata érintette a ppp-programot, de igazából egyik sem végzett érdemi költség-haszon elemzést. Ráadásul a projekteket egyik sem tartalmazta teljes körűen. Az egyik még az MSZP-SZDSZ kormányok alatt, 2007-ben készült, a másik 2012-ben már a Fidesz alatt. Bár a kormány akkor nagyon szerette volna, ha olyan eredmények kerülnek elő, amelyek szerint gazdaságilag rossz döntés volt ez a fejlesztés, az ÁSZ-jelentés ilyet nem tartalmaz. Ráadásul nem is érintették mindegyik projektet a vizsgálatok.

A fő kivetnivalót abban látták, hogy a fejlesztések összetétele, területi eloszlása nem egy stratégia alapján alakult ki, nem készítettek előrejelzést a várható hallgatói létszámokról, sem pedig munkaerő-piaci igényfelmérést, hogy mely szakokra és hol lesz szükség. Ezek jogos elvárások, és valóban jobb lenne ilyenek alapján dönteni az állami fejlesztésekről, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kollégiumok kihasználtsága a korábbi ÁSZ-anyag szerint kifejezetten magas, illetve továbbra is minden intézmény működik, és nem kong úgy az ürességtől, mint például sok stadion.

Az állam ellen is véd a ppp?

A felsőoktatási ppp-projektek Magyar Bálint oktatási miniszteri idejéhez köthetők. A volt SZDSZ-es miniszter a projektek hátteréről azt mondta, azért döntött ezen konstrukció mellett, mert a Medgyessy-kormány 100 napos terve után azt látta, hogy nincsen lehetőség a felsőoktatási intézmények fejlesztésére. Az akkoriban rendelkezésre álló évi maximum 10 milliárdos keret nem volt elég a dinamikusan növekvő hallgatói létszámhoz megfelelő új épületek felhúzásához és a felújításokhoz.

A ppp-konstrukciót úgy találták ki, hogy a felsőoktatási intézmények maguk döntsék el, mire van szükségük, nem központilag írták elő a programokat. A minisztérium azt vállalta, hogy az így megkötött szerződések éves rendelkezésre állási díjának felét fizeti, és úgy kalkuláltak, hogy ez nagyjából évi 10 milliárd forint legyen – mint a korábbi fejlesztési források. Ezzel az elaggott infrastruktúra fejlesztését akarták felgyorsítani.

A projektek közbeszerzési döntéseit olyan bizottságok hozták, amelyekben csak kisebb szerepe volt a minisztérium szakértőinek, a rektorok és az egyetemi szenátusok hozták meg a végső döntéseket. Ezzel a központi döntéshozatalt akarták elkerülni. Ez egyben segített a verseny növelésében, a közel félszáz projekthez mind külön versenyen találták meg a beruházót, így nem csak néhány nagyvállalat juthatott munkákhoz.

Külön kihívás volt a kollégiumok esetében, hogy azok bérleti díja olyan alacsony volt, amiből magas színvonalú – két-háromfős, saját konyhával és fürdőszobával felszerelt – szobák üzemeltetése nem volt megoldható. Az emelést viszont a hallgatói önkormányzatok nem engedték. Erre találták ki, hogy a tehetősebb diákok számára legyenek drágább, de magasabb színvonalú diákotthonok. Ezek is olcsóbbak voltak azonban, mint az albérletek. Az új és drágább diákotthonok és kollégiumok kihasználtsága pedig azt mutatta, hogy erre valóban volt is igény.

Még egy érv szólt a ppp mellett: a kivitelezőknek a karbantartást magas színvonalon írták elő a szerződésekben, így elkerülhető volt a magyar állami beruházások nagy problémája, hogy a sok milliárdos infrastruktúrafejlesztések után nincs pénz a fenntartásra. Az így leszerződött összegeket nem lehetett költségvetési megszorítások során elvenni.

Fejlesztési hullám

A felsőoktatási ppp-projektek kétségtelen érdeme volt, hogy sosem látott fejlődést hozott: összeállításunk szerint 257 ezer négyzetméternyi épületet húztak vagy újítottak fel. Összegyűjtöttük a projektek költségét is, és megnéztük, milyen egységköltségen épültek, illetve újítottak fel meglévőket. Az összehasonlítást nehezíti, hogy sokszor ezek vegyes feladatok voltak, de az árak jónak tekinthetők, hiszen a 300 ezer forintos négyzetméterárat szinte sose lépték túl.

A Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség 2007-es közleménye szerint az irodák és szállodák építésének négyzetméterára 2006-ban 270-280 ezer forint volt átlagosan. A ppp-projektek keretében épült egyetemi irodák, campusok és kollégiumok ez alatt tudtak maradni, 19 projektnél 2006 és 2010 között csupán 197 ezer forint volt az egységár. Természetesen ebben szerepe volt annak, hogy részben felújításról volt szó, de az új építéseknél is a piaci ár vagy annál alacsonyabb költségek voltak jellemzők.

A tervezett projekteket a 2204/2007 kormányhatározat tartalmazza, és ezek túlnyomó többsége meg is épült. Csupán öt projektet találtunk, amely végül nem valósult meg^*A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem új épületének 4,2 milliárdos, a Miskolci Egyetem 2,7 milliárdos, a Kecskeméti Főiskola 1,8 milliárdos, a Színház- és Filmművészeti Egyetem 3,4 milliárdos, illetve a MOME 3,7 milliards projektjei csak tervek maradtak. A MOME új campusa végül állami forrásból, 24,1 milliárdból épült meg.. A felsőoktatási intézmények többsége azonban élt a lehetőséggel: a 22 akkori intézmény közül csak négy nem valósított meg ppp-projektet, ami azt mutatja, hogy a főiskolák és egyetemek számára nem tűnt ez rossz lehetőségnek.

A ppp-s projektek számításaink szerint 17 százalékkal olcsóbban készültek el, mint amennyit előzetesen kalkuláltak.

A 60,8 milliárd forintosra becsült projektek végül 50,7 milliárd forintért valósultak meg. Ez egy sosem látott nagyságú és gyorsaságú egyetemi infrastruktúrafejlesztési program volt. 

A Fidesz-kormány alatt nem sok új egyetemi projekt indult, amit összehasonlítási alapként lehetne használni, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusának fejlesztésére 2016-ban 5,7 milliárd forintért szerződtek a kormányhoz közel álló Magyar Építő Zrt.-vel. Ennek keretében 17 ezer négyzetmétert kellett átadniuk, amiből 6 ezer felújítás, 11 ezer új építés. Az egységnyi ár így 352 ezer forint, ami jóval magasabb a ppp-s projekteknél. Igaz, egy évtized alatt közel 30 százalék volt az infláció, 2007-es árakon ez 270 ezer forintnak felel meg. A ppp-s projektek ennél enyhén olcsóbbak voltak.

Az említett ÁSZ-vizsgálatok egyáltalán nem tértek ki arra, hogy kik voltak a projektek kivitelezői, és mekkora versenyt sikerült indítani. A nagy építőipari cégek mellett – mint a Strabag és a KÉSZ-csoport – több kisebb vagy közepes helyi építőipari cég is versenyebe szállít, és ők is tudtak nyerni.

A közbeszerzési adatbázis alapján a legtöbb projekthez tartozó eljárást megtaláltuk, de a szerződések nem szerepeltek a Közbeszerzési Adatbázisban, egyet sem sikerült fellelni. Ezek nélkül a projektek költség-haszon elemzését sem lehet érdemben elvégezni. Az viszont látszik, hogy átlagosan 2,6 pályázó volt a kiírásokra, sok különböző cég nyerte el a munkákat, a 18 fellelt projektet 11 cég nyerte el.

Kollégium extraporfit nélkül

Az autópályás és a Művészetek Palotája ppp-szerződésekkel összehasonlítva a felsőoktatási projektekkel kapcsolatban a legnagyobb különbség, hogy ezek kivitelezői nem értek el irreális extrapofitot. A kivitelezési költségek a piacinál kedvezőbben alakultak, de természetesen 20 éves szerződéseknél a fenntartási költségek sokkal nagyobb részt tesznek ki.

Nagyon nehéz annak megítélése, hogy a fenntartásért fizetett díjak magasabbak vagy alacsonyabbak annál, mintha az egyetemek maguk tartanának fenn egy kollégiumot. Ezt már csak a szolgáltatás színvonalának különbsége is megnehezíti.

Néhány vállalkozást sikerült fellelnünk azok közül, amelyek ppp-s oktatási beruházásokat üzemeltetnek. Ilyen például a Strabag leányvállalata. Ennek profitrátája 16 százalék volt az elmúlt öt évben, míg az autópályás cégek esetében 30 százalék körül alakult. Jól látható, hogy egy versenyző piacon, ahol valóban van konkurencia, a Strabag is szerényebb árazással tudott megrendelésekhez jutni.

A Strabag Oktatási PPP Kft. beszámolójában transzparens módon fel is tüntetik, hogy a projekteket a 20 éves üzemeltetési időtartamra felvett hitelekből finanszírozzák. A cégnek 2018 év végén a Dunaújvárosi Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel volt élő szerződése. Előbbi 194, utóbbi 87 millió forintot fizetett a cégnek.

Az Immorent Kft. a Strabag és a Generál Zrt. közös cége^*80%-20%, telephelyei alapján Szarvason, Nyíregyházán, Gyöngyösön és Békéscsabán lévő oktatási intézmények lehetnek a portfóliójában. Ennek pénzügyi adatai már érdekesebbek, hiszen csökkenő bevétel mellett mutatnak ki az árbevételt meghaladó nyereséget – feltehetően esetükben ingatlant értékesítettek az elmúlt években. 2018-ban például az egyéb bevétel soron 1,4 milliárd forint jelent meg.

Összességében a vélhetően túlnyomórészt ppp-projektek üzemeltetésével foglalkozó cégek vaskos profithoz jutottak, az elmúlt öt évben 32 százalék volt a teljes bevételhez mért nyereség aránya. De ez jórészt az utóbbi évek ppp-kivásárlásainak a hatása, 2014-ben még csak 1,8, 2015-ben pedig 3,5 százalékos volt a profitráta. Eléggé úgy néz ki, hogy

nem az eredeti szerződéseken, hanem a Fidesz által erőltetett állami kivásárlásokon értek el jelentős profitot a felsőoktatási ppp-s cégek.

Azt azonban a részletek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez több vagy kevesebb, mint amihez kiváltás nélkül, sok év alatt jutottak volna hozzá.

Kerestük az oktatási projekteket üzemeltető cégeket is, de sajnos egyiküktől sem kaptunk választ kérdéseinkre, így nem árulták el azt sem, hogy jól gondoljuk-e, mely egyetemekkel dolgoznak együtt, mely projektjeiket és miért adták el idő előtt a magyar államnak.

Találtunk néhány olyan vállalkozást is, amelyek diákotthonokat és/vagy kollégiumokat üzemeltetnek, és profitrátájuk piacinak tűnik. Olyan cég is volt, amelyik megszűnt időközben: a Soproni Diákotthon Kft. végelszámolása 2017-ben történt meg. A Miracle Europe Ingatlankezelő Kft. – amely a SOTE 900 fős kollégiumának működtetését nyerte el – már 2013-ban felszámolás alá került. Ez jól mutatja, hogy ez nem volt kockázatok nélküli üzlet. Több, összesen négy diákotthont üzemeltető társaság összességében 7,7 százalékos profitot ért el az elmúlt öt évben, ami piaci szintnek tekinthető.

Sajnálatos módon lassan 15 évvel az első felsőoktatási ppp-s projektek átadása után sem látjuk tisztán, hogy pontosan mire és mennyi pénz ment el, és megérte-e. Az elérhető adatok alapján az látszik, hogy ezen projektek piacinak megfelelő költségekkel üzemeltek, és akármilyen furcsán hangzik, talán ezt nem akarják az illetékesek egyértelművé tenni.

Cikkünk a Demnet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány támogatásával jött létre azzal a céllal, hogy a probléma a magyar olvasók körében is széles körben ismertté váljon. Civil szervezetek évek óta óva intik a kormányokat a ppp-projektek veszélyeivel kapcsolatban, és számos tanulmányban rámutattak már a konstrukció hiányosságaira. Bár nem kizárólagosan, de a konstrukcióval kapcsolatos tapasztalatok negatívak a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt. Gyakori jelenség, hogy a kormányok olyan szerződéseket kötnek, melyek alapján a költségeket és a kockázatokat végső soron a társadalomnak kell viselnie, az állam sokszor komoly veszteségeket szenved, az üzemeltető vállalatok viszont jelentős hasznokat zsebelnek be.

Általánosan elterjedt gyakorlat, hogy a ppp-szerződések részletei az üzleti titok körébe tartoznak, így rontják az átláthatóságot, növelik a korrupció valószínűségét és nehezítik a demokratikus elszámoltathatóságot. A kormányok gyakran a költségvetésen kívüli adósságként tartják nyilván a ppp-ket, hogy elodázzák az adósság „elkönyvelését”, pedig ezzel nem csökkentik az állam adósságterheit. A ppp-projektek gyakran jelentős mértékben és ésszerűtlenül növelik a létrejövő szolgáltatás fogyasztói díjait. A kormányok pedig gyakran gyengítik vagy korlátozzák a szociális és környezetvédelmi jogszabályokat, hogy a ppp-befektetők számára vonzó feltételeket teremtsenek. Az így épülő gátak, autópályák, nagy ültetvények, csővezetékek, valamint az energetikai és közlekedési infrastruktúrák gyakran komoly környezetszennyezéssel járnak, tönkreteszik a természetes élőhelyeket, megsemmisíthetik a természeti erőforrásokat. Előfordul az is, hogy kényszerített kitelepítéshez és elnyomáshoz vezetnek helyi közösségekben.

A nemzetközi példákról bővebben a DemNet Alapítvány blogján olvashat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNégy szerződéssel annyit dobott ki az állam, mint a nyugdíjpénztári vagyonSzámításaink szerint 2853 milliárd forinttal járt volna jobban az ország, ha az M5-ös és M6-os autópályánál ppp-szerződések helyett inkább hitelt vesz fel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet extraprofit felsőoktatás kollégium oktatás ppp Strabag Olvasson tovább a kategóriában