A Fidesz áprilisi kétharmados győzelme után többször is lehetett olyan érzésünk, mintha hatalomváltás történt volna Magyarországon. Az MNB július elején előállt egy 180 pontos, az előző két ciklussal több pontban szembemenő reformcsomaggal. Palkovics László innovációs és Varga Mihály pénzügyminiszter tusványosi beszélgetésén pedig az derült ki, hogy a magyar kis- és középvállalkozások sosem lesznek versenyképesek a nagy cégekkel a feldolgozóiparban.

A szombati, hagyományosan legjelentőségteljesebbnek számító tusványosi beszédében Orbán Viktor is korszakváltásról beszélt. Ebben mondjuk semmi rendkívüli nincs, a világban zajló tektonikus változások lényegében állandó felvezetői a tusványosi szónoklatainak. Orbán ugyan szinte minden évben elementáris korszakváltást vizionál, számos újszerű meglátását azonban többször ugyanazokra az állításaira vezeti vissza. A honlapján 2007-ig visszamenőleg megtalálható beszédei között több olyan állítást, víziót is találtunk, amelyek rendre visszaköszönnek a beszédeiben. Ezek közül mutatunk be ötöt.

Korszakváltás, konstans krízis és messianizmus

Az elmúlt 11 év beszédei alapján az orbáni vízió alapeleme a viharosan változó világrend, az ezzel járó bizonytalanság és az állandó krízis. A leginkább apokaliptikusnak lefestett változások eredői azonban cserélődnek vagy más hangsúllyal szerepelnek. Orbán már a 2008-as gazdasági világválság előtt is arról beszélt, hogy korszakváltás zajlik a nyugati világban. Ezt akkor még alapvetően két fő okra vezette vissza. Egyrészt a világhatalmi rend átalakulására, az ázsiai országok felemelkedésére, másrészt az európai liberális elit bukására (erről később még lesz szó részletesebben).

A válság után már tektonikus erejű világmozgásról beszélt.

“Azt gondolom tehát, hogy a nyugati fogyasztói és jóléti társadalomnak érkeztünk el a végére.Nem kevesebbről van itt szó, minthogy az a világ, aminek a fogalmi keretei között éltük az életünket, azok a szavak, törvények, leírások, amellyel értelmeztük a világot, amely körülvesz bennünket, lassan, de biztosan elveszítik az érvényüket”

– temette el a nyugati típusú kapitalizmust 2011-ben.

Az összeomlás okát az államadósságban látta. Szerinte egyenesen csődbe vitte a nyugati civilizációt, hogy Európában általánossá vált az az elképzelés, hogy a piac majd önmagától el fogja hozni a jólétet meg az igazságosságot. 2013-ban a nyugati világ válságát már a második világháború vagy a bipoláris világ 1989-es felbomlása jelentette változásokhoz hasonlította.

2009-ben Traian Basescu akkori román elnökkel. Fotó: MTI/ Oláh Tibor

A liberális elit és az államadósság után a bevándorlás volt a következő, mindenen elhatalmasodó fenyegetés. “Néha adódnak olyan jelenségek, amelyeken keresztül megérthetővé válik, amelyben összesűrűsödik egy-egy adott korszak karaktere. A mi életünk ilyen jelensége az újkori népvándorlás. Ha ezen az ablakon kinézünk, az egész világot látni fogjuk” – mondta Orbán 2015-ben. Az ezt követő években kevésbé építette fel Orbán beszédeit az állandó korszakváltásokra, idén már úgy fogalmazott, hogy “közhely, hogy az idő felgyorsult, és egy év alatt több minden, sokkal több minden történik velünk, mint korábban”.

Az idei beszédében az egyik legsarkosabb állítás volt, amikor arról beszélt, “mi vagyunk Európa jövője”. A beszéd alapján messianisztikusnak ható gondolat azonban egyáltalán nem új, Orbán már 2009-ben arról beszélt, hogy “az egész európai civilizációt kell megújítanunk”, és az európai jobboldaltól várják az európai polgárok, hogy felszámolja a káoszt, és teremtsen rendet.

Elnyomás és elitellenesség

A populizmus egy nehezen definiálható fogalom – erről Orbán is beszélt már iróniával -, de az egyik legáltalánosabban elfogadott jellemzője az elitellenesség, “az emberek” és az elit szembehelyezése. Orbán hiába az egyik legrégebben hatalmon lévő európai kormányfő, és hiába a politikai elit tagja Magyarországon a rendszerváltás óta, tusványosi beszédeinek alapeleme, hogy megkülönbözteti magát az elittől. Elitellenessége pedig áldozatszereppel egészül ki, és körülöleli az állandó elnyomottságérzet.

Orbán már 2007-ben is szembehelyezte “az embereket” az európai politikai elittel, és szombati beszéde is mutatja, hogy ez semmit nem változott, hiába lett időközben a legnagyobb hatalmú politikus Magyarországon. Idővel ráadásul egyre radikálisabban beszélt az elitről, igaz, alapvetően az európai elitről. 2016-ban azt mondta, hogy “a mi problémánk nem Mekkában, hanem Brüsszelben van, nekünk a brüsszeli bürokraták jelentik az akadályt, nem az iszlám”, illetve azt, hogy “az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak”.

Egy évvel később már lényegében a túlélésért folyó harchoz hasonlította a “globális elitek politikába delegált képviselői” és a hazafias érzelmű vezetők küzdelmét. Még hangsúlyosabban kijött “az emberek” és az elit harca, amikor azt mondta, hogy a brüsszeli bürokraták és a “Soros-birodalom” összefogtak, és az “európai emberek ellenében jöttek létre”. A baloldalnak pedig az az egyetlen politikája, hogy frigyre lépett a globális üzleti csoportokkal, hogy egyetlen területre, a kultúra feletti befolyás megőrzésére összpontosítsanak.

Orbán, Németh Zsolt akkori külügyi államtitkár és Basescu 2010-ben. fotó: MTI/Oláh Tibor

A tizenegy év beszédei alapján egyértelműen kidomborodik az Orbán-beszédek narratívája, amely nagyjából abból áll, hogy sosem látott káosz és felfordulás fenyegeti a világunkat, ha viszont felülkerekedünk a közelgő végső harcon, az utolsó gonoszon is, akkor minden megoldódik.

Az idő síkjára azonban nincs tekintettel ez a narratíva. Ezt az is bizonyítja, hogy Orbán már 2010 előtt is arról beszélt, hogy végre felébredtek “az emberek”, és jobboldali korszak veszi kezdetét Európában. Azóta többször is beszélt jobboldali fordulatról, most szombaton mégis azt állította, hogy az európai elit kizárólagosan liberális. Hiába vizionálja tehát több mint tíz éve a jobboldal felfutását, ez a szakadék szélén álló, túlélésért küzdő, katartikus megmenekülés előtt álló orbáni pillanat öröknek tűnik.

“Az ellenfeleink nagyon közel járnak a sikerhez. Nem is érzékeljük, hogy milyen közel” – szombati beszéde alapján így készül a sokadik végső harcára Orbán. Szerinte ha egy-egy országban eléri a tíz százalékot a muszlim népesség aránya, akkor keresztény alapokon soha nem lehet majd választást nyerni Európában, így a keresztény tradíciót őrző csoportok kiszorulnak a hatalmi térből.

Arról persze soha nem beszélt Orbán, hogy tudatosan játszana a félelemkeltésre, és hogy milyen politikai tőke keletkezhet abból, ha az IMF-fel, a rezsidémonnal, Soros Györggyel, brüsszeli bürokratákkal vagy bevándorlókkal rettegtet. Az viszont nyilvánvaló a 2016-os beszéde alapján, hogy mit gondol a félelem választókra gyakorolt hatásáról.

“A bizonytalanság és a félelem (…) megöli a lelket. Ha fél az ember, akkor nem vállalkozik nagy dolgokra, ha fél az ember, akkor védekezik. A nagy dolgokhoz kitárt lélekre és nagy szívre van szükség, amikor az ember minden tudást, minden gondolatot meg akar ismerni, be akar fogadni”

– mondta, és később is hangsúlyozta, hogy a félelem sündisznóállásra kényszeríti az embert, nem pedig nyitottságra, gondolatok befogadására és együttműködésre.

Az európai elitet Orbán a ‘68-asokkal azonosítja. Idei beszédében azt mondta, hogy a liberális, szerinte nem demokratikus rendszernek búcsút mondhatunk a jövő évi európai parlamenti választáson, akárcsak a ‘68-as elitnek is, úgy, ahogy van. Helyettük pedig ők, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék fog jönni, és ők lesznek Európa jövője.

Ez a drámai harc előtti optimizmus már a 2007-es beszédében is megjelent. Ugyanúgy a ‘68-as elit bukását vizionálta, bár az új korszak egyik emblematikus vezéralakját akkor még Angela Merkelben látta. A ‘68-as elitre 2007-ben azt mondta, hogy “mostanság következett be” a bukása, 2009-ben pedig azt, hogy “Európában ma egy új korszak kezdődött, és ez a korszak jobboldali lesz”.

Hiába telt el tehát tizenegy év, Orbán pontosan ugyanazzal igyekszik mobilizálni, mint 2007-ben.

A tetszőleges problémák elit nyakába varrásán kívül szintén állandó elem az elnyomottság éreztetése. Orbán rendszeresen beszélt arról, hogy a politikai korrektség miatt “szemérmesen” el kell hallgatni igazságokat, többek között nem beszélhet a hazáról, a családról vagy a nemzetről anélkül, hogy ne süssék rá, hogy nacionalista, homofób vagy antiszemita. “A baloldal minden riválisát válogatás nélkül antiszemitának, nacionalistának, kirekesztőnek és szélsőségesnek bélyegezték” – mondta például 2009-ben.

Három évvel később az “európai döntéshozókat” vádolta meg az elnyomással, akik nemcsak a multik megadóztatása és a sajátos magyar iparpolitika miatt tiltakoznak, hanem számukra a család és a nemzet is “veszélyes és ellenséges kategóriák” (miközben, tette hozzá, “az európai emberek” számára a család és a nemzet a legfontosabb közösség). Szintén az elnyomottság érzését keltette, amikor azt mondta, hogy közmegegyezés van a nyugati elitben arról, hogy a XX. század bűneiért nem ők felelősek, hanem a közép-európai népek. Ezen a téren is egyre szélsőségesebben fogalmaz, két éve már azt mondta, hogy olyan módon beszél nehéz kérdésekről, hogy “mindenki értse”, pedig az egyenes beszéd “ma be van tiltva Európában”.

Az elnyomásunk a kilencvenes évek elején elkezdődött, “a legtöbben” már ekkor a nyugati világhoz való teljes hasonulást, igazodást tartották evidenciának. Pedig Orbánék már akkor arra gondoltak, “a vasfüggöny inneni oldalán élő szabadságharcosoknak lehetne talán érdemi mondanivalónk annak az Európának”. Az európai elit azonban nemcsak Orbánt bélyegzi meg, rekeszti ki és hallgattatja el, hanem “az embereket is”, ahogy 2016-ban mondta: “Az egyetlen hely, ahol meghallgatják ma Európában az embereket, az Közép-Európa.”

Közép-Európa integrációja

Míg az európai integrációt erősen ellenzi Orbán, Közép-Európáról régóta hangoztatja, hogy szorosabb kapcsolatra van szükség az itteni országok között. A legtöbb konkrétumot erről idei beszédében mondta. A – Tusványos földrajzi szempontjából – legfontosabb tervének nevezte a Kárpát-medence újjáépítését és Közép-Európa gazdasági megépítését.

Orbán szerint véget ért a száz év magány korszaka. Eljött az idő, hogy “kössük össze immáron végre és komolyan az országainkat egymással”, kössük össze a nagyvárosokat gyorsvasúttal és autópályákkal, illetve az energiahálózatainkat. Azt javasolta, hogy a régió országai hangolják össze a védelmi politikájukat és a haderő-fejlesztéseiket. Illetve azt, hogy fektessenek be egymás térségeibe, amihez “mi hozzá is kezdtünk”.

Orbán Viktor érkezése 2016-ban. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán már 2010-ben is beszélt arról, hogy a közép-európai államoknak a következő néhány évben nagyon szorosan kell együttműködniük, hogy “egy ilyen nagy átrendeződés közepette a saját közép-európai érdekeiket meg tudják védeni”. A közép-európai országok közé név szerint a visegrádi országok mellett Romániát, Horvátországot és Szerbiát sorolta. Abban az évben is lényegében ugyanazt a három, fejleszteni célzott területet nevezte meg, mint idén, az energiabiztonságot, a közlekedést és a pénzügyi finanszírozást. Akkor azt mondta, nem megy a végtelenségig, hogy Közép-Európa fejlesztését mások finanszírozzák.

“Közép-Európa összenövését is a látomásaink között említhetjük. Ha a közép-európai államok mindegyike, elsősorban most a visegrádi négy államról beszélünk, kellő időben fölismeri, hogy a most létrejövő új európai gazdasági korszaknak súlypontja nem nyugaton lesz, hanem Közép-Európában, amit én erősen hiszek, akkor egy soha nem látott, szoros közép-európai együttműködés jöhet létre”

– mondta 2010-ben.

Az ezt követő beszédeiben is rendre helyt kap ez a gondolat, akárcsak az, hogy Közép-Európa az európai fejlődés gazdasági motorja. 2012-ben azt mondta, hogy Nyugat-Európa nem boldogul a válsággal, miközben Közép-Európa egyre magabiztosabbá válik a válságkezelésben. (Pedig ekkor Magyarországon és Csehországban is csökkent a GDP, nagyobb mértékben, mint átlagosan az EU-ban.) Két éve pedig egyenesen az év legfontosabb fejleményének nevezte, hogy a visegrádi négyek együttműködése minden korábbinál szorosabbá vált.

Kiegyezés Oroszországgal

Orbán tusványosi beszédeiben Ázsia felemelkedése mellett a leggyakrabban előkerülő külpolitikai téma Oroszország. Szombati beszédében Orbán azt mondta, hogy az USA ki fog egyezni az oroszokkal, és kereskedelmi pozíciókat fognak kialakítani. Az EU-ról viszont azt mondta, hogy primitív oroszpolitikát folytat, amely helyett országonként tagolt Oroszország-politikára lenne szükség, attól függően, hogy mekkora veszélyt jelentenek az oroszok egy adott államra.

Orbán következetesen beszél az oroszokkal való szövetség szükségességéről, mióta 2010-ben hatalomra jutott. Már a megválasztása után azt mondta, hogy a nyugati civilizáció süllyedését az állíthatja meg, ha kiegyezne a szintén keresztény gyökerű Oroszországgal. “Európának meg kell találnia az oroszokkal való sajátos együttműködés rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy az orosz gazdaság potenciálja összekapcsolódjon az európai gazdaság potenciáljával. Ez Közép-Európának döntő kérdés” – mondta.

Antal Tibor, Tusnádfürdő akkori polgármestere,Orbán Viktor és Tessely Zoltán fideszes országgyûlési képviselő. Fotó: MTI/Beliczay László

Két évvel később azt mondta Orbán, hogy mivel Oroszország kiaknázatlan gazdasági erőforrásai miatt Európának és Oroszországnak meg kell találnia a stratégiai együttműködés formáját, és ez a gondolat erősödni fog a következő időszakban. Az ukrán forradalom és a Krím annektálása azonban keresztülhúzta ezt, és azóta tovább romlott a viszony az EU és Oroszország között, amit az embargó és a orosz választási beavatkozások is jeleznek. Az orbáni víziót azonban ezek érdemben nem befolyásolták, ezt követően is többször hangoztatta, hogy történelmi szerződésre van szükség Oroszországgal.

A munka társadalma

Az elmúlt 11 évben Orbán legnagyobb figyelemet kiváltó tusványosi beszéde a 2014-es volt, amikor illiberális demokráciaként határozta meg Magyarországot. Ekkor azt is mondta, hogy Magyarországon egy munkaalapú állam korszaka következhet el, egy munkaalapú társadalmat akarnak szervezni.

Ezt a modellt a 2008-as beszédében is pedzegette, de ekkor arról beszélt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet terveznek teremteni. Amikor két évvel később arról beszélt, hogy tektonikus erejű mozgások zajlanak a világban az ázsiai országok felemelkedése miatt, azt mondta, hogy ez a változás a “mi munkahelyeinkről” szól. Szerinte az fő kérdés, hogy elő tudunk-e állítani olyan terméket, amelyet a világban megvesznek.

2011-ben már konkrét terveket ismertetett. Azt mondta, hogy a munkaerőpiacról kiesett embereket nem lehet közbülső stációk (azaz közmunka) nélkül visszavezetni a munka világába, tehát ezt egyedül az állam tudja megtenni. A válság által megtépázott gazdaságot is egyedül állami segítséggel lehet újraszervezni, és már ekkor kimondta, hogy a jóléti helyett munkaalapú társadalmi rendszerre lesz szükség Európában, bár ezt annyira nem fejtette ki részletesen, mint az elhíresült 2014-es beszédében.

Két éve három olyan területet sorolt fel, ahol a folyamatok erősítése helyett dimenzióváltásra van szükség. Az egyik a demográfia volt, a másik a Kárpát-medencei magyar közösség megszervezése, különösen gazdasági erejének a növelése. A harmadik pedig a modern technológia beillesztése a gazdaságba, sokkal aktívabb részvétel az új ipari forradalomban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet kelet-közép-európa Orbán Viktor populizmus Tusványos Olvasson tovább a kategóriában