Magyarország bő három éve hagyta maga mögött a gazdasági válságot, legalábbis ekkortól mondhatjuk el, hogy újra annyi ember dolgozik itthon, mint a krízis előtt. Azóta már bő 300 ezer fővel több embernek van valódi, piaci állása, ami jó nagy, több mint nyolc százalékos foglalkoztatás-emelkedést jelent három év alatt.

Ám az országnak nem minden vidékén dübörög ugyanúgy a gazdaság, sőt, sok helyen egyáltalán nem dübörög. Hiába van munkaerőhiány a gazdaságilag virágzó területeken, rengeteg kisebb településen, faluban nincs munkahely, így az ott élők közül sokan ma is csak az államra, azaz a közmunkára számíthatnak.

Nem véletlenül néptelenednek el ezek a falvak, hiszen akinek van lehetősége, elköltözik az ország fejlettebb területeire, ahol több a munka- és a tanulási lehetőség. Akik viszont ezt nem engedhetik meg maguknak és maradnak ezeken a gazdaságilag egyre lemaradottabb területeken, azok továbbra is, sőt, egyre inkább ki vannak szolgáltatva az államnak, azaz az éppen regnáló kormánynak és a helyi önkormányzatnak.

A 2010 óta hatalmon lévő kormány, ahogy az állami feladatok minden létező területét, úgy az állami segélyek rendszerét, illetve a jogosultsági szabályokat is teljesen átírta, méghozzá jelentősen szigorította. Több százezer állampolgár volt érintett az állami juttatások megvonásában. Egy részük, aki talált piaci állást, munkába állt. Ám sokaknak erre egyáltalán nem volt esélye, többek között azért sem, mert lakhelyüktől könnyen, illetve megfizethető áron elérhető távolságban szinte semmilyen munkalehetőség nincs.

Ők továbbra is az állami juttatásoktól függnek, ezért vezette be számukra a kormány a megvont segélyek helyett a tömeges közmunkát.

A közmunkával az állami jövedelemre szorulók és maga a kormány is jól járt.

Az érintettek azért, mert a korábbi segélyek dupláját kapják a közmunkáért cserébe, a kormány pedig azért, mert saját döntése szerint a közmunkásokat foglalkoztatottnak könyveli el, jelentősen javítva ezzel a munkanélküliségi, aktivitási statisztikát (ami egyébként módszertanilag helytelen). Az adatok megszépítése egyébként különösen a külföldi befektetők, az uniós és a régiós versenytársak szempontjából lényeges, akik így első ránézésre a valósnál kedvezőbbnek ítélhetik meg Magyarország gazdasági helyzetét.

Bár 2014-2015 óta mindenhol sokat javult a munkaerőpiaci helyzet, még mindig nagyon sok gazdaságilag hátrányos helyzetű járásban függ a lakosság jelentős része az állami juttatásoktól. A népesség e része, körülbelül 300 ezer lakos a közmunkás és a munkanélküli státusz között ingázik, és piaci állást legfeljebb időszakosan talál, az idénymunkák idején.

2017-ben a kormány a munkaerőhiány miatt elkezdte szépen lassan kizárni a fiatalokat és a szakképzetteket a közmunka-programokból, ám még mindig nagyjából 160-170 ezer embernek biztosít fix jövedelmet a közmunkán keresztül.

Nekik nagy részüktől egyébként nem is lehetne megvonni a közmunkát (a Fidesz-kormány szociális "segélyét"), ugyanis sokuknak esélye sincs az államon kívül máshonnan jövedelemhez jutni.

Ahogy az alábbi járási térképen látható, különösen az ország északkeleti tájain, a Tiszántúlon, illetve Dél-Dunántúlon van jelentős szerepe még mindig a közmunkának. Ezek azok a területek, ahol a jellemzően szegény, ingázni, elköltözni nem tudó, illetve jellemzően alacsonyan iskolázott lakosságnak nincs lehetősége piaci állást vállalni.

A dél-dunántúli Sellyei járásban például még tavaly is minden ötödik (!) munkaképes korú (15-64 éves) lakos közmunkásként dolgozott. Ám az ország északi peremvidékein is legalább minden tizedik aktív korú személy közmunkás volt. (A térképre kattintva elérhető az interaktív ábra, amiről leolvashatóak a pontos arányok járásonként).

A közmunka tehát önmagában jól mutatja, hogy melyek az ország legelmaradottabb területei gazdaságilag, ahol 2018-ban sincsenek munkahelyek. Lényegében ugyanezt a helyzetet mutatja a regisztrált munkanélküliek arányáról készített járási hőtérkép is. A dél-dunántúli, illetve az ország keleti peremvidékein fekvő járásokban a 10-20 százalékos közmunkás arány mellett a munkaképes korú (15-64 éves) népesség 10-15 százaléka regisztrált munkanélküli. Ezeken az elmaradott területeken tehát összességében a lakosság ötöde-harmada ingázhat a közmunkás és a munkanélküli státusz között kilátástalanul, és emellett még sokan inaktívak is.

Az ország Nyugat-Európához közelebb eső részei, illetve a főváros és környéke régóta megelőzi a keleti, illetve a déli megyéket mind jövedelem, mind gazdasági fejlettség szempontjából, aminek történelmi okai vannak. Ám az utóbbi évtizedben ezek a különbségek nemhogy a kiegyenlítődés irányába mozdultak volna el, hanem több megyének is jelentősen nőtt a lemaradása. Például Nógrád megyében az egy főre jutó GDP 2006-ban az országos átlag felét tette ki, 2016-ban már csak a 43 százalékát. Zalában ez az arány 82 százalékról 76 százalékra csökkent, Baranyában pedig 72-ről 65 százalékra. 

A megfelelő infrastruktúra (autópálya, vasút) hiánya és a kevés munkahely miatt ezek a területek messze nem olyan versenyképesek gazdaságilag, mint az ország nyugati, középső része, ami egy ördögi kört is jelent, ugyanis többek között ezért ürül ki keleten és délen a vidék. Amikor pedig az ország és a társadalom szétszakadásáról beszélünk, akkor például ez a folyamat is annak a része, ugyanis a gazdaságilag hátrányos helyzetű térségekben egyre inkább csak a hátrányos helyzetű népesség marad.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet közfoglalkoztatás munkaerőpiac munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában