A kormány állítja, a megfelelő családpolitikával kell megállítani a népességcsökkenést Magyarországon, pedig a népesedés szakértők megmondták, hogy azzal önmagában nem lehet. A termékenységi ráta ugyan a válság mélypontja óta folyamatosan javul, ez kevés a népességfogyás megállításához. A családpolitikára sokat költünk, de ezek a termékenység növelését célzó programok önmagukban mégsem segítik hatékonyan a népesedési problémánk megoldását.

Termékenységi ráta ide vagy oda, az ország legszegényebb, északi vidékein jóval több, a leggazdagabb központi régióban pedig jóval kevesebb gyermeket szülnek a szülőképes korú nők, mint a válság előtt.

A népességszám változását négy tényező befolyásolja: a születések és a halálozások száma, illetve a kivándorlás és a bevándorlás mértéke. Magyarországon 1981 óta fogy a népesség, és ahhoz, hogy ez a folyamat ténylegesen meg tudjon állni, az államnak mind a négy területen hatékony szakpolitikai szabályozást kellene kialakítania. Vagyis a népességcsökkenés megállításához kell

• egy sikeres család-, illetve inkább egy átfogó népesedéspolitika, ami hatékonyan támogatja a családok által tervezett gyermekek megszületését,
• egy jól működő egészségügyi ellátórendszer, amelynek köszönhetően stabilan javul a várható élettartam,
• kivándorláspolitika, aminek célja, hogy a kivándorlás mértékét alacsony szinten stabilizálja, illetve hogy a visszavándorlást támogassa,
• hogy mérsékelt számban, de folyamatosan érkezzen fiatal korstruktúrájú bevándorló népesség hazánkba

– állapították meg Kapitány Balázs és Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusai a tavaly megjelent Hegymenet című könyvbe írt, Hitek, tévhitek és tények a népességcsökkenés megállításáról című írásukban, ami az Indexen is megjelent. A jelenlegi népesség-előreszámítások szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a következő 50 évben folyamatosan csökkenni fog a magyar népesség lélekszáma, és még jobban elöregszik a társadalom.

A népességfogyással az a baj, hogy egy bizonyos mérték után fenntarthatósági problémákhoz vezet. A lakosságszám csökkenése ugyanis rontja a versenyképességet és megdrágítja az infrastruktúra, illetve a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátórendszer fenntartását is. Ugyan minden országban más intézkedésmix működhet hatékonyan,  a szakértők szerint úgy lehet mielőbb mérsékelni  negatív demográfiai folyamatokat, ha a különböző szakpolitikákat összehangolják.

A demográfusokkal szemben a kormány azt kommunikálja, hogy a népesedési problémát „családpolitikával kell megoldani, nem bevándorlással”, még akkor is, ha vélhetően a Fideszben is tudják, hogy az önmagában kevés. A Fidesz bevándorlásellenességre alapozott politikai kampányába nehezen fér bele, hogy akár mérsékelt, szabályozott bevándorlásról is beszéljen, de 2016-ban ők maguk vallották be, hogy a munkaerőhiány miatt bevándorlókra van szüksége a gazdaságnak. Ezért próbálják a környező, nem uniós országok állampolgárait foglalkoztatás céljával Magyarországra csábítani, több–kevesebb sikerrel. (Csehországnak egyébként bejött a bevándorlás, részben emiatt is nő a népesség 2005 óta.)

A demográfiai folyamatokról szóló diskurzusban szinte mindig csak a termékenység növeléséről esik szó, pedig a problémák enyhítéséhez legalább olyan fontos lenne a népesség egészségi állapotának javítására koncentrálni. Ehhez elsőként alapjaiban kéne megreformálni az egészségügyet, hogy az az ország minden sarkában, megfelelő színvonalon és fenntartható finanszírozás mellett biztosítani tudja a szükséges orvosi ellátást az állampolgárok számára. Ám az egészségügy az a terület, ahol a Fidesz-KDNP sem csinált igazán semmit nyolc év alatt a tűzoltáson kívül, aminek az az eredménye, hogy még több problémával küzd az ágazat, mint korábban, vegyük csak a humánerőforrás-hiányt. A várható élettartam meghosszabbítása érdekében a prevenció növelésére is szükség lenne, ám erre jóval kevesebbet költünk, mint 2011 előtt.

A népességcsökkenés tényleges megállítására tett erőfeszítésekről tehát nem beszélhetünk. A kormánynak a bevándorlás politikai tabu ebből a szempontból, az egészségügy reformjától pedig a korábbi kormányokhoz hasonlóan maga is ódzkodik. Ami pedig a kivándorlást illeti, egyrészt nincs semmiféle szakpolitika, ami ezt a problémát célozná, másrészt a politikai-közéleti viszonyok inkább elüldözik az embereket Magyarországról, mintsem visszacsalogatnák őket.

A népesedés szempontjából egyedül a családpolitikát kezeli kiemelt területként a Fidesz, amire főleg adókedvezmény formájában sokat is költ. Bár ezek a családpolitikai kiadások az európai és az OECD-országokhoz képest is magasak, a programok önmagukban minimálisan tudtak hatással lenni a gyermekvállalás növelésére.

A szülőképes korú nők (15-49 évesek) száma folyamatosan csökken, de a termékenységi ráta 2011, a válság mélypontja óta növekszik. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb nő egyre több gyermeket szül, vagyis emelkedik a gyermekvállalási kedv, ami jó hír.

A teljes termékenységi rátáról ugyanakkor tudni kell, hogy az egy hipotetikus mérőszám, ami azt mutatja meg, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő élete folyamán átlagosan hány gyermeknek adna életet. A valóságban persze nem eszerint alakul egy nő életútja. A mutatót nagyban befolyásolja a gyermekvállalás időzítése, ami ha változik (kitolódik), akkor a mutató is némileg torzít. (Mindemellett ez a mutató jellemzi a legátfogóbban a termékenységi viszonyokat, és ezt használják a nemzetközi összehasonlításra is.)

Ám hogy egy tényszerű, jobban megfogható mutató alakulásával szemléltessük a gyermekvállalási kedv alakulását, megvizsgáltuk az élveszületések tényleges számát a szülőképes korú női népesség arányában. Ezek alapján az elmúlt két évtizedben 2008-ban adták a legtöbb új életet a nők népességarányosan: ekkor ezer szülőképes korú nőre több mint 41 élveszületés jutott. Ezt követően a válság mélypontján, 2011-ben 37-re zuhant az egy 15-49 éves nőre jutó élveszületés, aztán újra emelkedni kezdett. 2016 és 2017-ben pedig, a kedvező gazdasági környezetben már nagyon közel járt a válság előtti szinthez a születések arányosított száma, az ezer nőre jutó élveszületések száma újra 40 fölé emelkedett.

Az élveszületések területi adataiból azonban kitűnik, hogy a legnagyobb mértékben az ország legszegényebb, északi részén nőtt meg a születésszám a válság óta, miközben a leggazdagabb, legfejlettebb központi régióban jelentősen visszaesett. 2008-ban még a központi régióban, Észak-Magyarország és Észak-Alföldön is körülbelül ugyanannyi, 43 élveszületés jutott ezer szülőképes korú nőre, ám az északi régiókkal szemben a fővárost is felölelő Közép-Magyarországon tartósan visszaesett a születések száma ezer szülőképes nőre vetítve, és máig jóval alacsonyabb, mint kilenc éve. Mindezt ráadásul úgy, hogy a központi régió az egyetlen, ahol még nőtt is a szülőképes korú nők száma ez idő alatt, mindenhol máshol csökkent.

A két leggazdagabb régiót, Közép-Magyarországot és Nyugat-Dunántúlt leszámítva az ország többi részén népességarányosan már több gyermek születik, mint 2008-ban, pedig pont ezeken a területeken csökkent a leginkább a szülőképes korú nők száma. Ezt azt jelenti, hogy

az ország nagy részében kevesebb nő több gyermeket szül, mint korábban, ám ez alól kivétel a Budapestet is felölelő központi régió, ahol több nő arányaiban határozottan kevesebb gyermeket szül.

Nyugat-Dunántúlon is csökkent a szülőképes korú női népesség, akik a válság mélypontja óta arányaiban egyre több gyermeknek adnak életet, ám még mindig valamivel a 2008-as szint alatt van az ezer nőre jutó élveszületés.

A lényeg tehát, hogy a népességfogyás megállításának lenne módja, ám a valóságban a kormány mégsem tesz ezért igazi lépéseket. Ha tett volna, akkor a családtámogatások mellett az egészségügy rendbetételét és a prevenciót is prioritásként kezelte volna a nyolc éves kormányzása alatt, ám az ágazatot inkább háttérbe szorította. A családpolitikával pedig az a helyzet, hogy önmagában kevés hatása van a gyermekvállalás ösztönzésére. Az elmúlt években éppen az ország szegényebb részein növekedett a leginkább az élveszületések száma, míg a központi régióban jelentősen visszaesett, ami jól jelzi, hogy nem a munkavállaláshoz kötött családi adókedvezmény hat elsősorban a gyermekvállalási kedvre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet családpolitika demográfia élveszületés népesedés népességcsökkenés Olvasson tovább a kategóriában