Próbáltunk felkészülni rá. Azaz mégsem. Bár tudtuk, hogy a betegség elveszi őt tőlünk, de sosem gondoltuk, hogy tényleg elveszi őt tőlünk. Hogy nincs itt. Hogy nem vitázik velünk, hogy nem mondja el vehemensen azt, mi szerinte a G7 és az újságírás. Hogy nem nevet velünk. Hogy nem nevet a halálon. Nehéz most mit írnunk. De megpróbáljuk felidézni, milyen is volt Balázs, aki nélkül egyikünk sem dolgozhatott volna a G7-nél.

*

Balázs volt Mr. G7. Egy missziónak tekintette lapot. Ha jól emlékszem a név is az ő ötlete volt. Az indulás előtti nyáron még hosszan agyaltunk róla, hogy lehetne-e valami más, vagy tucatnyi másik név merült fel, de végül maradt ez, az eredeti ötlet. 

Egyszer kiszállt a médiából, de visszajött, hogy csináljon valami jobbat, és tényleg hatalmas szenvedéllyel vágott bele. Az első félévben rengeteg vehemens vita bizonyította ezt. Mindenért így küzdött, amit fontosnak tartott. Jobb hellyé akarta tenni az országot, meg kicsit a világot is, és a G7-tel is ez volt a célja. Valószínűleg ezért volt ennyire fontos neki, és ezért tett eszméletlen mennyiségű energiát a „projektbe”, ahogy néha hívta. Sokan dolgoztunk sokat ezért a lapért, de biztosan ő adta a legtöbbet érte magából. Volt egy víziója arról, hogy miért is létezik a G7, és a szerkesztőségi sörözéssel egybekötött megbeszéléseken is mindig felvázolta, hogy merre tartunk. Nem biztos, hogy ezt mindig sikerült lefordítanunk konkrét napi feladatokra. De Balázs akkor is folyamatosan tervezett, és dolgozott, hogy ezt elérjük. 

Sokszor, sok mindenről beszélgettünk ebben a hat évben, és rengeteg téma volt, amiről Balázs hihetetlen lelkesedéssel, és átéléssel tudott mesélni. A legjobban mégis azok a beszélgetések maradtak meg, amikor egy irodaház folyosóján, egy kertben, Várgesztesen, vagy egy sör mellett a „projekt” jövőjéről elmélkedtünk, vagy a következő lépést terveztük. Valószínűleg azért, mert mindketten tudtuk, hogy ez nem csak egy „projekt”, jóval több annál. (Jandó Zoltán)

*

„Úgy éreztem magam bent, mint egy munkahelyen. Gyorsan haza is jöttem” – ma is fülemben csengenek Balázs szavai, amikor egy nap úgy érezte, hogy csak ülünk a gépek előtt, és dolgozunk ugyan, de nincs bennünk lelkesedés, nem beszélgetünk témákról, ötletektől. Számára a G7 nem munkahely volt, hanem a harmadik gyermeke, aminek a nevelésébe mindent beleadott. Nélküle nem is lenne G7, hiszen Kasnyik Márton főszerkesztővel együtt alapítója volt, és betegsége kiderüléséig vezérigazgatójaként dolgozott. Sajnos ennek már több mint két éve, de amilyen ma a G7, az nagyon jelentős részben még mindig az ő keze nyomát viseli. A G7 podcastot személyesen is ő vezette egy ideig, idehaza ő volt a műfaj egyik első képviselője.

Az a munka pedig, amit azért végzett, hogy a G7 üzletileg is megálljon a lábán, egyszerűen kolosszális, éveken át folyamatosan tárgyalt, telefonált, találkozókon vett részt, szerződéseket készített elő. De ha kellett, a közösségi média működésébe ásta bele magát, Google-tanfolyamokon vett részt, mindig azzal foglalkozott, amire a legnagyobb szükségünk volt. Csúnyábban fogalmazva, ő volt a tűzoltó, talán ebbe is betegedett bele. Ezt ő is érezte, és amikor rövid időre úgy tűnt, hogy legyűri a betegséget, azt tervezte, hogy ezentúl csak újságot ír, tele volt lelkesedéssel, ötletekkel. A szakma és az egész magyar nyilvánosság számára óriási veszteség, hogy ezeket már nem tudta megvalósítani. (Váczi István)

*

Az, hogy Balázs olyan ember, aki mindig mindenkire hatással van, már akkor kiderült számomra, amikor még nem ismertem személyesen. 2008-ban kerestünk gazdasági újságírót a Hírszerző Profit rovatába, amire kaptunk egy jelentkezést egy magyar szakos bölcsésztől. Levelében azt írta, semmi köze sincs a gazdasághoz, de nagyon érdekli. Nyomatékosításnak még egy smile-t is odatett. Annyira elképedtünk, hogy behívtuk, varázslatos személyiségének engedve pedig felvettük. Így kezdődött minden. A vitáink, a barátságunk, a nevetéseink. 2017 körül felhívott az új világmegváltó gondolatával: olyan online gazdasági lapot akar csinálni, amiben nincsenek hírek, és mindenki megérti az összefüggéseket. Meghallgattam, vitáztam, sok sikert kívántam, de őszintén szólva, nem hittem benne. Pedig igaza lett. A G7 itt van, a G7 az lett, amit akart. Mégha sokszor nem is gondolta úgy, hogy az lett, amit akart. A G7 hatással lett a médiára, az életünkre. És persze mindig velünk maradnak a cikkhosszúságú leadjei, a kétbekezdéses interjúkérdései és persze személyesen nekem ez: 🙂 (Neizer Anita)

*

*

Már akkor idegesítettél, amikor először találkoztunk 2002-ben. Ebből tudtam, hogy jóban leszünk. Mindig volt valami világmegváltó baromság, amivel traktáltál. Valahogy mindig legyintettem, aztán vagy neked volt igazad, vagy megcsináltad és az orrom alá dugtad, hogy „na?!” ilyen volt ez a lap is. Én azt mondtam, hogy lehetetlen létrehozni, most meg itt dolgozom. Miattad. Utoljára valami olyasmit mondtál az élet végtelenségéről, amire azt válaszoltam, hogy ez kb olyan baromság, mint a midikloriánok a Star Wars-ban. Kiröhögtél és azt mondtad, öreg vagyok én már felfogni az igazán forradalmi gondolatokat. Most meg kivételesen azt mondom, hogy nagyon remélem hogy igazad van. Nagyon remélem, hogy itt nincs vége az életnek. Nagyon remélem, hogy itt maradsz mindenben, ami a világon van. Meg a világon kívül. (László Pál)

*

2021 nyarán beszélgettünk először hosszabban Balázzsal egy városmajori séta során az újságírásról, a G7-ről, a leszedált, megsorozott, sarokba szorított és kiütött magyar nyilvánosságról, a nehéz helyzetekben mégis ott rejlő lehetőségről, felelősségről, a kényszerpályák elkerüléséről – járatlan utakért. Főleg ő beszélt. Nem tudom, mennyire volt tudatában azon képességének, hogy gondolatmeneteivel, intonációjával, élénk gesztikulációjával milyen erős hatást tudott gyakorolni beszélgetőtársaira, de gondolom azért eléggé. A beszélgetés után úgy éreztem, már-már gyerekes komolysággal rajong a merész asszociációkért és nagy ívű magyarázatokért, és ez nála mégsem kerül ellentmondásba az igazság szinte vallásos tiszteletével – nem foglalkozott a skatulyákkal, minden tényt, minden sztorit a lehető legtágabb perspektívában, egy nagy történetben akart elhelyezni. Köszönöm a G7-es közös munkát, Balázs, élmény volt! (Pálos Máté)

*

Amikor alig másfél hónapja utoljára beszéltünk, ugyanúgy hittél a gyógyulásban, a kezelésekben is persze, de legalább annyira a csodában. Ellentmondás nélkül hittél a hit erejében, amióta megkaptad az első, nyomorult diagnózist. Arról volt szó, felugrom nemsokára, és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, ahol a betegség csak egy külső körülmény, amit nem titkolni kell, hanem kifacsarni belőle mindent, amit lehet, és amin tudatosan dolgoztál: teljesebb, tudatosabb és jobb embernek lenni. Magánéletben és közügyekben is: Balázs élete legvégéig társadalmi víziókról és víziókban gondolkodott. 

Nem sok hasonlóan szuggesztív embert ismertem, aki akkor is meg tudott győzni egy beszélgetés alatt a szubjektív igazáról, ha nem értettem vele egyet. Hasonlóan fanatikus igazság- és szintéziskeresőt, és közben mindvégig tépelődő embert is ritkán láttam. A médiában főképp – mindenfajta cinizmus és leegyszerűsítő skatulyázásra való hajlam zsigerileg idegen volt tőle. Soha nem volt hajlandó elfogadni egyszerű igazságokat, készen kapott recepteket, nem kért az unalmas törésvonalakból, akár ideológiákról volt szó, akár arról, hogyan lehet és érdemes a nyilvánossághoz szólni vagy sajtót csinálni ma Magyarországon. Szenvedélyesen szeretett vitatkozni. Magával is, és mindenkivel, aki kicsit is nyitottnak mutatkozott rá.

Balázs, folytassuk, felugrom majd! (Kolozsi Ádám)

*

Augusztus volt. Egy budai kávézóban mesélt arról Balázs, hogy gazdasági portált akar indítani. Akkor találkoztam vele először. Folyamatosan szűntek meg a lapok, zártak be a szerkesztőségek. Balázs lelkesen magyarázott, nem lehetett nem odafigyelni rá.

Így lettem a G7-család tagja. Közelről láthattam, hogy Balázs milyen keményen dolgozik azért, hogy megvalósulhasson az álma. Volt, hogy gondterhelten köszönt el tőlünk nap végén, de másnap már lelkesen vázolta fel a megoldást az előző nap problémájára.

Nem csak sikeres lapot csinált, de értékes közösséget is teremtett. Nagyon különböző emberek dolgoztak és dolgoznak a G7-nél. Különleges érzékkel választott munkatársakat, akik együtt aztán igazi csapatot alkottak. Kiváló menedzser és jó főnök volt.

Volt benne mélység, egy olyan pont, amit csak kevesen ismerhettek. Egy ismerősöm újította fel a lakását. Miközben a kőművessel a szobákat járták, a gyerekei az egyik helyiség beépített szekrényeiben és dobogókon ugráltak. Mondtam neki, hogy ezt nem bonthatja le. „Pedig nem maradhat” – válaszolta. Tegnap felhívtam a kőművest, kíváncsi voltam, hogy mi lett a dobogós szoba sorsa. Nem rombolta le. (Wiedemann Tamás)

*

Balázs esélyt adott és bizalmat szavazott amikor nagy szükségem volt rá. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Az újságírás neki egy életforma szerintem, egy módszer arra, hogy az őt feszítő gondolatokat rendszerbe rakja és átadja másoknak. Csillogó szemmel tudott magyarázni, érvelni, figyelni, ami nagyon inspiráló volt. Cégvezetőként ismertem meg, amikor már nem írt annyi cikket – de ebből a pozícióból is mindenkit egyenlően kezelt, gondolataira, érveire reagált és tiszteletben tartott. Jó volt találkozni, Balázs. (Debreczeni Anna) 

*

Balázst akkor ismertem meg, amikor épp felépülőben volt az első kezeléssorozatából. Teljes erőbedobással vetette bele magát újra a G7 életébe. Igazi küzdő volt, küzdött magáért, a szerkesztőségért, amiért nem lehetünk neki elég hálásak. A betegség legyőzhette a testét, de a szellemisége, amit az újságírásról gondolt, és amiben hitt, nem múlik el, visszük tovább, bárhová is sodorjon bennünket az élet. (Nagy Zsolt)

*

Lenyűgöző és felszabadító érzés volt egy olyan emberrel együtt dolgozni, akinek alapbeállítása, hogy az első pillanattól kezdve mindenkinek megadta a feltétlen bizalmat. Makacsul nagyvonalú és önzetlen embernek ismertem, egy egyre kicsinyesebb és önzőbb világban. Egyszer tárgyalni mentünk valahova, és már nem emlékszem, hogy hova, de arra nagyon is, hogy a dugóban araszolva másfél órán át hallgathattam az akkori kedvenc számait. Döbbenet, hogy azok egytől egyig az én kedvenceim is voltak. (Torontáli Zoltán)

*

Kevés ember tudja megvalósítani az álmait, és Balázsnak sikerült: hosszú éveken át vágyott rá, hogy létre tudjon hozni egy olyan szellemi műhelyt, ami a napi szekértábor-politika felett átívelve értelmesen, tény alapon tudjon elemzéseket készíteni, ami segítheti Magyarország fejlődését. Fontos volt számára, hogy a kiveszőben lévő közéleti vita továbbra is fennmaradjon. Hogy a G7 projektje jól működjön ahhoz az is kellett, hogy emberileg és barátilag is tudja a szerkesztőség életetét szervezni. A jókedve, a barátsága, közvetlensége tették Balázst igazán jó emberré. (Bucsky Péter)

*

Bár nem ismerhettem meg már személyesen Balázst, de a munkája révén, ahogy és amilyenné a G7-et felépítette kicsit mégis olyan, mintha együtt dolgoztunk volna. Elkötelezettsége, kreativitása és a hiteles újságírás iránti szenvedélye a mai napig érezhető az oldalainkon. (Szira Krisztina)

*

Amikor először leültünk Balázzsal beszélgetni a G7-es munkámról, lényegében egy állásinterjúra számítottam, de nem sok szó esett arról, hogy korábban mivel foglalkoztam, leginkább ötleteket vitattunk – szó szerint – meg. A G7 akkor alig fél éve működött, nekem az újságírással érdemi tapasztalatom nem volt, és talán egy órát sem töltöttünk együtt, mégis úgy éreztem a búcsúzáskor, mintha már régóta együtt dolgoznánk. Csak az érdekelte Balázst, hogy hogyan tovább, döbbenetes tettvággyal fogott az elképzelések megvalósításába, amelyekhez mindig kereste mások támogatását. (Hajdu Miklós)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Olvasson tovább a kategóriában