A ferencvárosi József Attila-lakótelep Budapest egyik legrégebbi és legzöldebb lakótelepe. Lajos, a nyugdíjas építőmérnök már hatvan éve lakik itt, a lakótelep építésének első hulláma idején, 1962-ben költözött be.
Volt felújítás, mikor már körben minden házon új volt a külső szigetelés. Akkor már röstellte az ember a pofáját, hogy a mienk ilyen ütött-kopott, meg amúgy is festésre szorul. Úgy voltunk vele, hogy akkor inkább hőszigeteljük is le egyből. Mivel egész tűrhető nyugdíjam van, be tudtam szállni. Elég vastag rajta a hőszigetelés, már beleköltöztek a csókák, nagyon frankó
– mesélte a lakótelep közepén lévő bolt előtt a kerékpárja mellett állva.
A panelek felújítása mostanra lényegében leállt Magyarországon. A korábban államilag támogatott panelprogramok évek óta nem működnek, és egyelőre más állami konstrukció sem segíti célzottan az energetikai korszerűsítéseket. Ezzel Magyarország mondhatni lokális kivétel.
Mint azt korábbi cikkünkben bemutattuk, az épületenergetikai felújítások a környező országokban egyre inkább politikai prioritásnak számítanak, ami rezsi-, energiabüdzsé- és klímaszempontból a kurrens energiaválságban egyaránt meghatározó változás. Ehhez képest a magyar állam ebben a kritikus időszakban gyakorlatilag magára hagyta a társasházakat, melyek így általában nem tudnak belevágni komolyabb projektekbe, nem is beszélve a már korábban is csak kivételnek számító valódi mélyfelújításokról.
A felújítási szint így nagyon vegyes, attól függően, hogy a korábbi években, amíg több elérhető támogatás állt rendelkezésre, az egyes társasházak mit tudtak megvalósítani. A 2022-es átlagos négyzetméterárak alapján a budapesti lakótelepek között közepes árfekvésűnek számító IX. kerületi József Attila-lakótelepen járókelőkkel beszélgetve is könnyen lehet olyan lakókat találni, akik szigetelt házban laknak, de olyanokat is, akiknek nem volt ilyen felújítás a házukban.
„Ez a lakótelep egész tűrhetően halad ahhoz képest, hogy átlagos vagy az alatti. Körbe lehet járni, az épületek több mint fele le van szigetelve, naponta bringázok, úgyhogy tudom” – mutatja Lajos, aki maga is egy külsőleg szigetelt házban él.
Az épületet, mint mondja, „csoportnyomásra” újították fel. Náluk egy szinten négy lakás van, kettő garzon, kettő kétszobás. A garzonokban gyakran albérlők laknak, a tulajdonosok pedig gyakran közgyűlésre sem járnak. A ház lakói többnyire fiatalabbak. Ahogy Lajos fogalmaz, rajtuk kívül már csak két lakásban vannak régiek, akik nyugdíjasok, és emiatt alacsonyabb a jövedelmük a többi lakónál. Lajos és felesége, Mária szerint alapvetően ez a két csoport az, akit nehezebb rávenni arra, hogy a felújításokra spóroljon, és hogy erre a célra külön gyűjtsön a ház.
Örülünk is neki, ha cserélődnek a lakók, és jönnek fiatalok, mert az egyik új lakó például hozta a haverjait és kifestette a lépcsőházat
– mondta Mária. A szigetelést ők azért is tudták megvalósítani két-három éve, mert addigra elég pénz gyűlt össze a társasház felújítási alapjában, ezt kiegészítendő pedig az önkormányzatnál tudtak támogatásra pályázni.
Ők viszonylag szerencsés időben fogtak bele a projektbe: a felújítások szokásos műszaki színvonala ekkorra már javult, és még voltak támogatások is. A korai felújítási programok ehhez képest nagyon sok kívánnivalót hagytak maguk után. Bár a kétezres évek elején beindult Panelprogram és utódai, a Panel I-II programok a budapesti panelek közel felét érintették, ezek az állami programok nem voltak eléggé komplexek és összehangoltak ahhoz, hogy jelentős megtakarítást hozzanak.
Hogy miért, az jól érzékelhető a homlokzati szigetelés példájából. Míg ma 14-16 centiméter a szokásos szigetelésvastagsági standard, 15-20 éve sok helyen még csak 4-6 centis szigetelést alkalmaztak. Ez túl sokat nem jelentett, főleg, ha egyéb energiahatékonysági elemek nem társultak hozzá.
A műszaki tartalommal szemben nagyon kevés elvárás volt, így a korai felújítások mai szemmel energetikai szempontból minimális eredményeket produkáltak
– mondta a G7-nek erről az időszakról Varga Zoltán szakközgazdász.
Varga harminc éve foglalkozik társaház-rekonstrukcióval, néhány éve egy saját fejlesztésű közösségi tervezési módszertannal dolgozik. Ennek lényege, hogy a lakóközösséget egy felkészült facilitátor segíti abban, hogy a lakók maguk találják ki, mik a prioritásaik.
A társasházaknál persze mindig sokat számít, milyen a közös képviselő. A József Attila-lakótelepen nekünk egy lakó arról számolt be, hogy amióta a házban lakik, már legalább az ötödik cég végzi náluk a társasházkezelést, és minden évben úgy emelik a közös költséget, hogy „a prémiumért cserébe nem csinálnak semmit”. Egy szomszédos társasház ugyanakkor a stabil pénzügyi alapok mellett azért is tudott több felújítást megvalósítani, mert a lakók szerint jó közös képviselőjük van, „aki jól forgatja a pénzeket, figyeli a lehetőségeket”. Közösségi tervezésnél ugyanakkor nem a közös képviselő dönt, hanem egy felkért lakóbizottság, a lakóközösséget pedig több lépésben vértezik fel a szükséges műszaki, energetikai és pénzügyi információkkal.
Pénzügyi lehetőségekből azonban mostanában nem sok van. A panelprogramokon túl korábban volt az Otthon Melege Program, 50 százalékos állami támogatási aránnyal, kedvező hitellehetőségekkel és részletes elvárt műszaki tartalommal. A támogatás nagy részét azonban akkor is elvitték a családi házak, akárcsak a nulla százalékos hitelnél – és ma már egyik sem létezik: előbbi 2017-ben futott ki, utóbbit 2020-ban zárták le forráshiányra hivatkozva.
Bár a József Attila-lakótelepen a nyugdíjas Erikáék házában is szóba került a felújítás a lakógyűlésen, arra jutottak, hogy az annyira sokba kerülne, hogy nem reális, hogy a társasház belevágjon ilyesmibe.
Ha több tartaléka lenne a társasháznak, szóba jöhetne, de a lakók többsége 70-80 év körüli nyugdíjas, és csak három-négy lakásban élnek fiatalok. Így nagyobb önkormányzati vagy állami támogatás nélkül nem jön szóba a felújítás
– mondta, egyetértve azzal, hogy a telepen inkább azok a házak vannak felújítva, ahol több fiatalabb él.
Utóbbiak közé tartozik a babakocsit toló Kati. Ő kifejezetten támogatná is a külső szigetelést is, de teljesen reménytelennek tartja, hogy ez megvalósuljon, mert akkora az ellenállás a húszlakásos társasházban. Korábban már azt is hatalmas viták övezték, amikor 2000 forinttal emelték a közös költséget, hogy felújítsák a központi strangot.
A távhős lakások eddig kimaradtak a rezsiszabályok változtatásából, de a férjem szerint ez nem marad így sokáig, ezért még az is felmerült, hogy el kéne innen költözni
– mondta.
Sok esetben persze árnyaltabb a kép annál, hogy az idősebbek kevésbé, a fiatalabbak meg jobban támogatják a társasházak energetikai korszerűsítését. Gergely nemrég óta lakik a környéken, de eddig nem is igazán gondolkodott ilyesmiről, pedig elmondása szerint energetikailag nincs túl jó állapotban a házuk. A lakógyűlésen elmondása szerint volt már szó az egyedi mérőóra bevezetéséről is.
De aztán elhalt a kezdeményezés, pedig szerinte probléma, hogy a ház átlagos fűtése alapján fizet átalányt, és jobban örülne, ha egységnyi fogyasztás után kellene fizetnie. Kérdésünkre viszont azt mondta, hogy ha hosszú távon visszajönne az ára, akkor támogatná, hogy felújítások céljából emeljék a közös költséget.
Ica az olyan idősebb lakók közé tartozik a telepen, akik kifejezetten aktívak voltak a felújítások szervezésében. A házukon a tető is fel volt már újítva, a külseje kétszer festve, és az oldalai is le lettek szigetelve. „Nálunk eléggé lerobbant volt az épület külsőleg, tehát mindenki megértette, hogy szükség van a felújításra. Volt két-három lakás az 59 érintett lakásból, aki megszavazta ugyan, de a pénzt nem fizette be, eltűnt. De az ilyen esetek a pénzügyi tervezésnél be vannak kalkulálva” – mondta, hozzátéve, hogy mindig előre fizettek a felújítási alapba, miközben lakástakarékos megtakarításokat is felhasználtak. Hitelt viszont soha nem vettek fel, mert
az emberek fizetőkészsége bizonytalan, és a hitelnél nincs játék. A bank az bank, az a nagy úr.
Eddig tehát a József Attila-lakótelepen viszonylag jól mentek a felújítások, de most már ellenállás van az újabbakkal szemben. „Pillanatnyilag nem támogatunk semmit, mert a Covid alatt megnőttek a tartozások, a lakók harmada nem fizetett rendesen, vannak, akik 800-900 ezerrel tartoznak, és ezek az ügyek el is húzódnak” – jegyezte meg. Ha a felújítási alapban több pénz gyűlne össze, most nem is a maradék külső szigetelésre, hanem az elektromos hálózat cseréjére költenének. Ehhez azonban még azt is ki kell várni, hogy az elszállt építési költségek lejjebb menjenek.
Ez most általános dilemma Magyarországon. Ha egy társasház ma bele is kezd valamibe, a legjobb esetben is legfeljebb szakaszolni tud: egyes elemeket megvalósít, de komplex megoldásra nincs sok esélye. Így, szakaszokban is lehet persze valamennyire csökkenteni az energiafogyasztást.
Varga Zoltán ezért gyakran azt javasolja a társasházaknak, hogy ha behatároltak a lehetőségeik, először a gépészethez nyúljanak. A kazán- és szivattyúcsere, a fűtési kör szabályozása együttesen már 30-60 százalékos megtakarítást is hozhat. A megfelelő szabályozás a csövek szigetelésével együtt megoldhat egy közismert társasházi problémát is. Sokaknak lehet arról tapasztalata, hogy sok épületben az alsó szintek hidegebbek, mint a felsők, ami azzal jár, hogy az összes lakás felfűtéséhez az emeleti lakásokat túl kell fűteni. Ez az egyik műszaki oka a lakótelepi hőpazarlásnak, amit sokan a túlzó szellőztetéssel próbálnak megoldani.
Ezen egy részleges, szakaszolt, a tényleges anyagi lehetőségekhez illeszkedő felújítás is tud valamennyit segíteni, de a problémát valójában csak teljes körű, mélységi felújítással lehet kezelni. Ez viszont már a jóval drágább szigetelést is tartalmazza. Ha a pénzügyi igényektől eltekintünk, ideális esetben a felújítás szinte mindig a hőszigeteléssel indulna. Ezután jöhet a nyílászárók cseréje, majd a fűtéskorszerűsítés, végül pedig a megújuló energiaforrások, mint a napelemes beruházás.
A nem megfelelő sorrendű és a nem kellőképpen előrelátó, energetikai tervet nélkülöző felújítások fő veszélye, hogy hosszú távon tartják bent a társasházat egy a lehetségesnél kevésbé kedvező állapotban. Így például egy külső szigetelés előtti kazáncsere ugyan olcsóbb, de előfordulhat, hogy a pillanatnyi hőveszteséghez igazodva az új kazánt túlméretezik, aminek a teljesítményére szigetelés után már nem is lenne szükség. Ennél csak egy elbaltázott, alacsonyabb műszaki tartalmú szigetelés rosszabb. Mivel egy újabb, költséges beruházásba a ház jó eséllyel évtizedekig nem fog belekezdeni, a túl vékony, mondjuk nyolc centis szigetelés 30-50 évre is lehetetlenné teszi az érdemibb energiamegtakarítást.
Ez az úgynevezett lock-in hatás, amikor maga a rosszul kitalált felújítás áll a későbbi energetikai fejlesztések útjába. Márpedig a magyarországi felújítási gyakorlat egyik tanulsága éppen az, hogy ugyan viszonylag sok társasházban történt valamilyen felújítás, ezek döntő többsége sporadikus, ad hoc jellegű,
és valós energetikai terv nélkül emiatt a rezsimegtakarítás mértéke is elhanyagolható.
Ezen változtatni csak egy komplex állami programmal lehetne. Következő cikkünkben azt mutatjuk be, hogy ezt milyen elvek mentén és milyen hozzárendelt eszközökkel lehetne megvalósítani.
A cikk a panelépületek energiahatékonyságáról szóló cikksorozat részeként, a Journalismfund támogatásával, a European Local Cross-border Journalism Grants program keretében készült, együttműködésben a csehországi Deník Referendummal.
Adat
Fontos