(Dr. Marton Péter a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docense. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Mi vár ránk az ősszel és a télen? Mit tartogat számunkra a globális koronavírus-járvány? Hogyan éljük az életünket? Időszerű lehet feltenni ezeket a kérdéseket az össznépi felkészülés részeként. Hogy az ezzel foglalkozó véleménycikk ne legyen pusztán hegyi beszéd, nézzük, mi történt az elmúlt hónapokban a tenisz világában, és hogy mit tanulhatunk ebből, ha tanulságokat keresünk.

Dominic Thiem adogatását a hozzá képest is fiatal tehetség, Jannik Sinner jó ütemben kapta el, és a háló fölött alacsonyan, de viszonylag röviden, a pálya közepére helyezte vissza. Thiem rákészülhetett. Az egyenesen felé tartó labdát várva belefeküdt az ütésébe, és körülbelül 160 km/h sebességgel lőtte vissza fonákkal Sinner tenyeres oldalára. Pont a sarokba, ahol az alapvonal és az oldalvonal találkoznak, a fogadó lába mögé, úgy, hogy Sinnernek esélye sem lehetett visszalépni, hogy akár csak a labda után kapjon. Parádés egykezes fonák volt, amilyet Thiemtől már megszokhattak a teniszrajongók, de nem a szokványos körülmények között. Történetesen ugyanis Berlin-Tempelhof repülőtér 6-os számú hangárjában, alig néhány helyszíni néző előtt szerezte meg Thiemnek az egyszerre meccset és bajnokságot érő pontot.

Bár a 26 éves osztrák teniszező januárban nem nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, ott csak a döntőig jutott, a játékával legkésőbb akkor mindenkit meggyőzhetett arról, hogy ha nem lenne a nagy „öregek” generációja — Roger Federer, Rafael Nadal és az Ausztrál Openen Thiemet elverő Novak Djoković —, mostanra akár legendás győztese lehetne számos versenynek, köztük a teniszéletben meghatározó Grand Slameknek is.

Amikor a világ országaiban az idei év tavaszán megállt az élet a koronavírus-járvány miatt, rossz volt belegondolni abba, mennyi lehetőségről maradnak le így azok a tehetségek, akiktől éppen a következő időkben várta volna minden megfigyelő, hogy beírják a nevüket a sportág történelmébe.

A nyár eljöttével, a kijárási és utazási korlátozások enyhülésével aztán újra lehetőség adódott teniszversenyek rendezésére. Persze csak szerényebb keretek között, mert nem minden korlátozás szűnt meg. A nagy ATP-versenyek megtartásának a lehetősége fel sem vetődhetett. Ha egyszer nem lehet minden játékos eljutásához legalább elvben megteremteni az esélyt, és nagy közönséget sem célszerű összeterelni egy helyre, maradt a kisebb, független versenyek rendezése mint opció. Így került sor a két fordulóban megtartott Bett1 Aces tornára is, ahol Thiem újfent bemutathatta, mit tud.

A kényszerű innováció részeként a tenisz rendkívüli szezonja sok izgalmas újítást hozott: új játékszabályokat és pontszámítási rendszereket, különleges helyszíneket. Június 29. és július 1. között az Altec/Styslinger tornát például egy menő miami villa udvarán rendezték, ahonnan szinte már csak Horatio Caine nyomozó hiányzott a CSI: Miamiból, hogy minden kerek legyen.

A legtöbb versenyt viszonylag kevés játékossal rendezték. Rövidített mérkőzésekkel, néhány nap alatt bonyolították le őket. Így kevesebb játékos találkozott egymással, és csak rövidebb időre. Közönség korlátozottan lehetett jelen. Sok helyütt teljesen kizárták a helyszíni nézőket. A bíró maszkot viselt, ahogyan a labdaszedők és a vonalbírók is, már ha voltak ilyenek egyáltalán — a mérkőzéseket lebonyolító pályastáb létszámát tudatosan minimalizálták. A játékosok a meccs végén teniszütő-koccintással zártak a régi időkben megszokott kézfogás és az újabb időkben megszokott verejtékszagú ölelkezés helyett.

De volt egy kivétel is. Az Adria Tour versenysorozatot négyfordulósnak álmodták meg a szervezők, köztük a szerb csillag, Novak Djoković. Belgrádban nagy bulival indult újra a teniszélet. Már a versenyt megelőző napokban kibontakozott a játékosok társas élete, volt tánc, kosárlabda, egyebek, a meccseken pedig nagy, érzelmes ölelkezések a hálónál a döntő pont után. Mindez teli lelátó előtt, labdaszedőkkel, vonalbírókkal, többnyire maszkok nélkül. Kevesebb maszkot lehetett látni, mint júliusban, az elvileg a járványügyi intézkedések ellen tiltakozó belgrádi tömegben. A sorozat a második helyszínig, a horvátországi Zadarig jutott el, amikor is az ottani döntőre váró nézőknek bejelentették: az esemény elmarad, miután a bolgár Grigor Dimitrov koronavírus-tesztje pozitív lett. Aztán pozitív lett Borna Ćorić, Viktor Troicki, Novak Djoković, sőt a Djokovićot edző Goran Ivanišević és Djoković feleségének a tesztje is.

Az eset fontos tanulságokkal szolgálhatott azok számára, akik maguktól talán nem tértek volna jobb belátásra. A közös tevékenység érdeke azt diktálja, hogy az életet mindenki a járvány tudatában élje. Éppen azért, hogy ezt az életet továbbra is élhető módon élhesse. Ha nem így tesz, azzal ugyanis mindennek a folytatását veszélyezteti. A nyári teniszversenyeknek így fontos tanulsága lehet mindannyiunk számára. Nevezetesen az, hogy az egyéni felelősségünk messze túlterjed a hivatalos intézkedések követésén és a különféle előírások betartásán.

Attól, hogy adott pillanatban az adatok és az ezekből kiinduló hivatalos helyzetértékelés szerint úgy tűnhet, kevés a fertőzött valahol, nem lehet úgy eljárni, mint a járvány előtti időkben. Nem lesz például érdemes húsz-harminc embert összeterelni egy értekezletre egy szűk iskolai helyiségben vagy akár egy légkondival gondosan befújt, aeroszolokat megbízhatóan keringtető vállalati tárgyalóban, ha nem igazán muszáj.

Attól, hogy valaki megjön a nyaralásból, és csináltat egy magántesztet, ami negatív lesz, nem csinálhat úgy, mintha még soha nem hallotta volna, hogy a fertőzés akár két hétig is lappanghat, és a negatív tesztje következésképpen nem feltétlenül garancia a nagymama biztonságára nézve.

Attól, hogy a hivatalos előírások részeként a szabályalkotó kínjában leírja, hogy a maszkviselés csak akkor szükséges, ha 1,5 méteres „távolságot” nem tudunk tartani egymástól, végig lehet gondolni, szívesen odaállnánk-e 150 centiméteres közelségből felénk köhögő személy elé. Vagy akár csak egy tünetmentes hordozó elé, akiről persze nem fogjuk tudni, hogy ő az. Egy olyan betegség terjedésének idején, amely még az enyhe lefolyású esetekben és tünetmentes hordozóknál is sokszervi károsodást (például a tüdő vagy a szív károsodását) és életveszélyes vérrögképződést válthat ki.

Ma egyesek csak legyintenek, hogy „csupán” (szerintük akár kizárólag) az idősek és a krónikus betegek halnak meg a járványban — ami tény szerint egyébként nem igaz. Ők, akik ezt mondják, már előre, lábon elbírták a koronavírust az összes családtagjukkal, barátjukkal és ismerősükkel egyetemben. De holnap talán ezek az emberek sem szeretnének krónikus betegek lenni egy kis koronavírus-fertőzés nem várt utóhatásaként. (Idősek mindenképpen lesznek még, ha megérik.)

Használható vakcina híján jelen állás szerint olyan ősz és tél elé nézünk, amikor az egyéni felelősségvállalásnak óriási szerepe lesz. Ha nem szúrjuk el, egyszerre lehet majd tenni a járvány ellen és a GDP megmentéséért. Ezt hívják úgy, hogy győzelem. Amíg tart.

Nem érdemes a saját magatartásunkkal akár csak kockáztatni is egy olyan helyzetet, ahol a gazdaság megbénítása és a gazdaságnak a járvány általi letarolása közötti látszat-választás adódik csak. Azt hívják úgy, hogy vereség. Az ilyen helyzet pedig nem eleve elkerülhetetlen. Persze a vezetők szerepe — politikai vezetőktől a munkahelyi vezetőkig — jelentősebb az átlagos emberekénél, de ezt szem előtt lehet tartani a saját felelősség elismerése mellett is. A kettő nem zárja ki egymást.

A világban ma sokszor nehéz a józan érvekkel hatni, pláne felelősségre apellálni. Hol a tudatlanság, hol egyes szereplők rövidlátó érdekfelfogása miatt. Miközben március végén még a US Open Grand Slam-versenynek otthont adó teniszkomplexum COVID-szükségkórházzá történő átalakításáról érkezett hír New Yorkból, ezt a létesítményt utóbb alig használták ki a betegápolás céljára, és újabban ismét napirenden a teniszbajnokság megrendezése.

A teniszezők egy része bizonytalan, de van, aki már kifejezte a készségét a részvételre. A Grand Slam presztízse fontos húzóerő, játékosként nehéz ennek ellenállni. Elutaznak érte még az Egyesült Államokba is. Emberileg nagyon könnyű ezt megérteni, és ha a lebonyolítás észszerűen történik, akár fertőzések nélkül is meg lehet úszni. De ehhez a US Open esetében a kis nyári versenyékénél jóval nagyobb léptékben gondolkodva kell majd a biztonságos megoldásokat megtalálni, ha úgy alakul.

Elsődlegesen a szervezők feladata, de még amellett is a nagyszámú résztvevő közös felelőssége lesz ez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet covid-19 koronavírus tenisz Olvasson tovább a kategóriában