Mark Slegers informatikus-biotechnológusnak mindene megvolt, amire egy nyugat-európai felső középosztálybeli menedzser vágyhat. Szép ház, szép család, nagy céges autó, jó fizetés, biztos karrier, anyagilag gondtalan élet. Ám ahogy meséli, amikor egyszer az autójában ülve araszolt előre a dugóban, azon gondolkodott, tett-e eleget azért, hogy valami tényleg fontosat érjen el az életben. Mivel a válasz számára egyértelműen nem volt, úgy döntött, hogy otthagyja az állását.

Slegers az egyik alapítója a rotterdami BlueCity nevű „helynek”, az idézőjelet pedig csak azért raktuk ki, mert elég fura képződményről van szó. A BlueCity ugyanis egy évekkel ezelőtt tönkrement vízi vidámpark-szerűség utódja (egykori neve: Tropicana), ahova némi renoválás után közel 30 olyan startup vállalkozás költözött be, amely a körforgásos gazdasági modellel kísérletezik.

Nagyon bizarr látvány, hogy az 1500 négyzetméteres épület egykori szerkezetéhez jelentős mértékben nem nyúltak, a hatalmas üvegkupola alatt kialakított zegzugos medencék maradványai a csúszdákkal együtt még mindig megvannak, csak persze évek óta nincs bennük víz. A másfél méteres, máig lecsempézett medencefalak közötti részt néha előadóteremnek adják ki, de a hangviszonyok borzalmasak, a nagy üvegkupola alatt nyáron elviselhetetlen a hőség, télen viszont meg lehet fagyni, így a hasznosítása erősen akadozik.

A BlueCity épülete Rotterdamban. Fotó: bluecity.nl

Az egykori öltözőkből és kisegítő helyiségekből viszont irodákat vagy szükség esetén kisebb laborokat alakítottak ki, a bérlőkkel szemben csak az a követelmény, hogy valamilyen körforgásos gazdasági modellben dolgozzanak. Az épületet kizárólag bontásra ítélt használt elemekkel újították fel, és ez olykor leírhatatlanul eklektikus állapotokhoz vezetett. Amikor ott jártunk, Slegers azt mesélte, egyszer annyi lebontott ablakot hoztak el valahonnan, hogy nem tudták egymás mellé beépíteni őket, egyszerűen sehogy sem adta ki az ablakok mérete a hosszanti épületelemek méreteit, így harmonikaszerűen kellett egymáshoz illeszteni őket:

Fotó: bluecity.nl

Az elvek azonban sziklaszilárdak maradtak:

ebben a házban mindenki alapanyagnak tekint valamilyen hulladékot.

Nem pusztán újrahasznosít, hanem eleve arra tervezi a vállalkozását – hiszen ez a kettő egyáltalán nem ugyanaz, utóbbi a körforgásos gazdaság egyik pillére.

Még a wc-feliratoknál sem hagytak hulladékot:

Mosdók a rotterdami BlueCityben. Fotó: G7

Egy nem saját ötlet, ami nem is akar túl nagy lenni

Slegers a Rotterzwam nevű vállalkozás egyik alapító-vezetője is egyben. Ez nem meglepő módon a BlueCity pincéjéből indult, és még kevésbé meglepő módon a körforgás felé próbálja terelni a gazdasági gondolkodást. A cég kávézaccon termeszt gombát, neve pedig egy szójáték, a Rotterdam városnév és a zwam (jelentése: gomba) összetétele. Az ötletet Siemen Cox, Slegers alapítótársa hozta, de egyáltalán nem saját kútfőből, hanem Gunter Pauli Blue Economy című könyvéből.

Ebben Pauli 100 körforgásos vállalkozási ötletet ír le, és a pénzügyi szektorban dolgozó Cox úgy gondolta, ha a kávézaccon tényleg megterem a gomba, akkor neki az érdekesebb lesz, mint az addig munkája. Aztán kiderült, hogy

a kávézaccon valóban jól nő a laskagomba, de üzletet csinálni belőle jóval bonyolultabb ügy.

A helyi gombatermesztők – némileg érthető módon – nem voltak hajlandóak segíteni a két kezdő vállalkozónak, akik végül belga és szerb segítséggel, gyorstalpalón tanulták ki a szakmát. (Ekkor fogadták meg, hogy ha beindul a bizniszük, akkor majd ők nyilvánossá teszik az alapvető tudnivalókat.) A 2013-as induláshoz 15 hónap kísérletezésre volt szükség, ennyi idő alatt tudták kitapasztalni, hogy milyen összetevők és milyen körülmények kellenek a gomba növekedéséhez. A kávézacc, illetve a kávépörkölés során keletkező hulladék egyvelege nagy zsákokban lóg, a spórákból pedig ezek külsején nőnek ki a gombák.

Gombatermesztés kávézaccon. Fotó: Rotterzwam

Ma már havonta 5500 kilogramm kávézaccot gyűjtenek össze a környékbeli kávézókból és irodai automatákból, és ebből 350 kiló gombát termesztenek. Ez még városi méretben is csak csepp a tengerben, de a kis cég ma már nem veszteséges, eltartja a tulajdonosait, és a vállalkozásból a hagyományos értelemben nem is terveznek nagy céget növeszteni (a BlueCityből időközben elköltöztették a termesztést, mert kiderült, hogy túl hideg volt a gombáknak, és amikor egy tűzesetben egyszer leégett a teljes termés, más helyszínen építették fel a telepet).

Környezetvédelmi megfontolásból akarnak lokálisak maradni, sem a zaccot, sem a gombát nem akarják nagyobb távolságra utaztatni. Azaz alapvetően nem vesznek alapanyagot, és nem is adnak el terméket Rotterdam környékén kívül.

Inkább megosztják a technológiát, már több mint 40 vállalkozónak adták át a termesztéshez szükséges tudást, és készítettek egy „lakossági”, otthoni verziót is az ötletből: kisebb előre felkészített termesztőedényt árulnak, amelybe otthon mindenki belerakhatja a saját kávézaccát, hogy aztán leszüretelje a saját laskagombáját.

A Rotterzwam otthoni terméke. Fotó: Rotterzwam

A műanyagok barátai

Ugyancsak a BlueCity az otthona a Better Future Factory nevű stúdiónak, amely legalább annyira furcsa vállalkozás, mint a Rotterzwam. Ez sem teljesen annak indult, ami lett belőle: a ma 33 éves Casper van der Meer kilenc éve majdhogynem véletlenül tenyerelt bele valamibe, amiből végül jó üzlet lett. A közeli Delft egyetemének hallgatója volt még, amikor öt hallgató társával együtt megtervezett egy gépet, amellyel műanyag pohárból 3D printerekben használható műanyagszálat lehetett készíteni.

Ez körülbelül úgy nézett ki, mint ahogy az az alábbi videón is látható: egy kézzel tekerhető kis őrlőgéppel darabokra lehet vele szedni a poharat, majd az őrleményt megolvasztva egy másik részegység szálba önti, ezt pedig be lehet vezetni egy 3D nyomtatóba, az pedig már csak fantázia kérdése, hogy ki mit készít belőle.

A dologban az a meghökkentő, hogy nagyon egyszerű, részben csak mechanikai megoldásokkal a szemünk előtt pár perc alatt alakul át egy kukába való pohár bármi mássá, amit szeretnénk. Egyszerű módon válik praktikus valósággá az újrahasznosítás, nem kellenek hozzá nagy cégek és ipari folyamatok, és hulladék sem keletkezik.

A megoldás élőben annyira átütő volt, hogy a hat egyetemistát azonnal elözönlötték a kérések, a fesztiválok például rajongtak értük. Casper van der Meer azt gondolta, ha ezt továbbra is ingyen csinálják, akkor őrültek, ezért elindítottak rá egy céget. Ma már azt mondja:

soha ne alakíts egy startupot hat fővel!

A tulajdonosok már rögtön az elején összekaptak azon, hogy merre tartson a társaság, hárman ki is szálltak. Kezdetben rengeteget dolgoztak majdnem ingyen, mert mérnökként nem az üzletre, hanem a fejlesztésekre koncentráltak.

Van der Meer csak néhány keserves év alatt találta meg azt az utat, amelyet ma a cég jár: míg kezdetben adta volna magát, hogy hulladékból készített 3D nyomtatós műanyagszálakat gyártsanak, ebben nem volt üzlet, ezért már jó ideje általánosságban foglalkoznak mindenféle műanyag újrahasznosításával, a saját kutatás-fejlesztési eljárásaikra alapozva.

Elsősorban egyedi munkákat vállalnak, műanyag hulladékból készítenek például művészeti alkotásokat, vázákat, bútorokat is, a legérdekesebb szélesebb körben is elérhető szabványos termékük pedig a teraszburkoló és a falburkoló műanyag lett. Utóbbi New Marble (új márvány) néven fut, és valóban úgy néz ki, mintha márványlapokkal burkolnának le különböző felületeket. Ez azonban tiszta műanyag, és akárhányszor újrahasznosítható.

Ez nem agyag-, hanem műanyagcsempe. Fotó: Better Future Factory

A Better Future Factory működésében az a leginkább elgondolkodtató, hogy van der Meer

ugyan nagy környezetvédő, de egyáltalán nem tekinti közellenségnek a műanyagot,

inkább azokon a megoldásokon dolgozik, hogy bármilyen műanyagból bármilyen új használati tárgyat el tudjon készíteni, és ezzel szüntesse meg a hulladékképződést.

A meleg víz feltalálása

A Delfti Egyetemnek egyébként a kampuszában van egy saját kísérleti utcája, ahol csaknem valós életkörülmények között kísérleteznek nagyon sokféle körforgásos megoldással. A kis utcában felállított házakban bérlők laknak, akik így élőben tesztelik is, amit a mérnökök kitalálnak. Rengeteg mindent lehet itt látni, a napelemes falburkolattól kezdve a kerékpártámaszt vezeték nélküli töltővé alakító járdáig, de ezek döntő többsége csak kísérlet. Mi most az egyszerű, de bevált, már üzletileg is bizonyított megoldásokra koncentrálunk, és ebbe tökéletesen illik az a szerkezet, amely a zuhanyzás során lefolyó meleg vizet választotta alapanyagul.

A Q-blue nevű vállalkozás egy olyan hőcserélőt fejlesztett, amelyet tulajdonképpen a zuhanytálca alá kell elhelyezni (leginkább érdemes eleve úgy tervezni a házat, hogy a fürdőszoba alatt legyen olyan pince vagy alsó szint, amelybe be lehet építeni).

Ahogy azt az alábbi videó is szemlélteti, a bojlerből kifolyó körülbelül 60 fokos víz 40 fok körüli hőmérsékletre hűlve folyik ki a zuhanyrózsából, de mire a zuhanytálca elvezeti, még mindig 35 fokos. Alapesetben ennek a 35 fokos, még elég meleg víznek a hőtartalmát kidobjuk az ablakon. A tálca alá azonban beépítenek egy hőcserélőt, amelyben a vízhálózatból vett tiszta 10 fokos hideg vizet a 35 fokos zuhanyvízzel 25 fokosra melegítik, és ezt vezetik be a bojlerbe.

A bojler így nem 10 fokos, hanem eleve 25 fokos vizet vesz fel a közműhálózatból, és olyan energia felhasználásával, amelyet jelenleg semmire nem használunk. A delfti mérnökök tehát átvitt értelemben ugyan, de szintén a kukába néztek bele, amikor egy üzleti vállalkozáshoz alapanyagot kerestek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ alapanyag csempe gomba hulladék kávé körforgásos gazdaság műanyag startup szemét zuhany Olvasson tovább a kategóriában