Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2021. november 16. 06:33 Pénz

Rengetegen kaptak rá a befektetési célú numizmatikára, pedig az szaktudás nélkül egy hazárdjáték

Egyre több területen látható, hogy a világjárvány közvetett módon bepörgetett olyan különleges piacokat, ahol eddig inkább az elhivatott szakértők, tapasztalt rajongók és pallérozott gyűjtők határozták meg a trendeket. Ezek a viszonylag zárt közegek a pandémia okozta lezárások óta megnyíltak, és eggyel közelebb léptek a mainstramhez, legalábbis erről árulkodnak az alábbi példák.

Egy Nautilusban vitorlázni

Nemrég az Alapblog írt a luxusórák árainak megugrásáról: például a Rolex Submariner ára az elmúlt 5 évben évente átlagosan 5,7 százalékkal növekedett, de 2020 novembere és 2021 januárja között gyakorlatilag kilőtt, és a meredek emelkedés csak 2021 júliusától mérséklődött.

Habony Árpád – stílszerűen – egy hasonlóan népszerű, becslések szerint 160 milliós Patek Philippe Nautilust csatolt fel egy vitorlásversenyhez. Ennek a modellnek az ára is felfelé ment a használt luxusóra-piacon az elmúlt hat hónapban, de az elmúlt években is.

Ahogy a blog írja, a pandémia alatti kiemelkedő növekedés hátterében több ok állhat: az amúgy is nehezen elérhető luxusórákból a járvány miatt kevesebbet gyártottak/szállítottak le, miközben a kereslet tovább nőtt az új belépők nagy száma miatt, akik lakásuk karanténjában a beszűkült pénzköltési lehetőségek mellett szívesen próbáltak ki új, sajátosan működő, de izgalmasnak látszó befektetési piacokat.

Valami hasonló történt kicsiben a magyar online gyűjtői piacon, azon belül is a numizmatikában.

Tetradrachma és féltallér

A numizmatika egy történeti segédtudomány, amely első közelítésben a pénzzel, annak történetével, a vele kapcsolatos adatokkal foglalkozik, ám a különleges érmék és papírpénzek, illetve újabban a különböző pénzhelyettesítők gyűjtésével és osztályozásával is.

A régi érmék kereskedelme a Vatera.hu online piactér egyik legfelkapottabb kategóriájának, a Gyűjteménynek (326 ezer tétel) az egyik legjobban pörgő alkategóriája (69 ezer tétel), ahol cikkünk írásakor közel 1,4 millió forintért kínálnak egy 1866-os guldent, mintegy félmillió forintért kelta tetradrachmát, de találunk az oldalon II. Rákóczi Ferenc korából féltallérost is majdnem 80 ezer forintért. Némelyik tétel fix áras, másokra még érdemben el sem kezdődött a licit.

A Vaterától kapott adatok szerint a teljes Gyűjtemény főkategória – amiben többek között a képeslapok, hanglemezek, bélyegek, makettek is szerepelnek – október végéig összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ebben ráadásul nem szerepel a külön kategóriát képező antiktárgypiac. 

Pörög a numizmatika

Az adatokból az látszik, hogy a különböző gyűjteményi tárgyak átlagos havi forgalma összesen mintegy 135 millió forint, a numizmatikai piac ezen belül meghatározónak tűnik, a tételszámokból kiindulva nagyságrendileg 30 millió forintot hasíthat ki átlagosan havonta.

De az igazán érdekes az, hogy bár a festmények, antik órák, porcelánok és jelvények forgalma is növekedett a pandémia hónapjaiban, a numizmatika ezeket a kategóriákat is maga mögé utasítva 2020 áprilisa és 2021 februárja között 157 százalékos forgalomnövekedést produkált a Vetera által megküldött adatok szerint.

A szóban forgó tallér. Fotó: Vatera.hu

Az is látszik, hogy a teljes Gyűjtemény vagy a Könyv kategória forgalmát mennyire berobbantotta a járvány, de előbbit lényegesen jobban: míg a gyűjteményi tárgyak forgalma 2018-ban még csökkent az előző évhez képest*Az adott év januártól októberig tartó időszakokat összevetve., 2019-ben a növekedés 12, 2020-ra 24, 2021-ra 22 százalékos volt az előző évhez képest.

Ehhez képest a könyvpiac a Vaterán 2020-ra csak 13 százalékkal bővült.

Karanténbefektetők

„Felbolydult a teljes érmepiac, őrület volt a tavaszi licitálásokon, hirtelen többszörös áron mentek el érmék és papírpénzek, volt olyan, hogy egy régebben stabilan 30-35 ezer forintos érmesor négyszeres áron kelt el“, mondja a forintportal.hu üzemeltetője, aki korábban gyűjtő is volt, és évtizedek óta foglalkozik numizmatikával. Mostanra gyűjteményének egy részén túladott – „azért jól jöttem ki belőle”, fogalmaz – , de azóta is a hazai numizmatikai közösség aktív tagja.

A szakértő szerint havonta előfordul egy-egy egymillió forint feletti tétel adás-vétele is, de főként a néhány százezres tételek piaca bolydult fel.

Érezhető volt, hogy a Járvány miatti lezárások idején hirtelen rengeteg új, kisebb léptékű befektetéseket kereső érdeklődő jött a licitálásokra és a különböző online fórumokhoz, csoportokhoz is csatlakozott. A karantén ideje alatt sokan kezdőként, szaktudás nélkül vágtak bele a befektetésre szánt pénzük elköltésébe. Lecsökkent az elhivatott hobbigyűjtők aránya is, szerintem most már a vevők jó 90 százaléka befektetési lehetőséget lát az érmékben és papírpénzekben”

– mesélte nekünk.

Az eladók nyilvánvalóan örültek a megugró áraknak, de az kérdéses, hogy ez a gyorsan felívelő tendencia meddig tart még. Kellő háttérismeret nélkül az érmék és papírpénzek ilyen gyors, befektetési célú felvásárlása ugyanis a hazárdjátékokra hasonlít.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz befektetők érme gyűjtők készpénz numizmatika online áruház pénzérme vatera Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Gergely Péter
2024. április 20. 04:31 Pénz

Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát

A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.