Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. május 10. 11:24 Adat

Közel nyolc hónapja nem volt ennyire kedvező a járványhelyzet

Az operatív törzs mai jelentése szerint vasárnap mindössze 677 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, ami több mint három hónapja a legalacsonyabb szám. Persze ebben szerepet játszik, hogy a hétvégén mindig kevesebb tesztet csinálnak, így ilyenkor a regisztrált esetek száma is alacsonyabb, most azonban nem csak erről van szó.

A ma közzétett adatnál legutóbb január-februárban – a második és a harmadik hullám között – érkezett kedvezőbb, de akkor is csak háromszor fordult elő, hogy alacsonyabb esetszámról adott hírt az operatív törzs. Ráadásul akkor tényleg kevés teszttel találtak kevés fertőzöttet, így a pozitív mintavételek aránya – ami szintén fontos járványmutató – azokon a napokon inkább felfelé lógott ki a trendből.

Arról nem is beszélve, hogy pont a hétvégi alacsony tesztszám miatt – hacsak nincs valami hiba a rendszerben – mindig kedden jelenti az operatív törzs a legkevesebb fertőzöttet. A téli hullámvölgyben is ez volt a jellemző. Ma azonban még csak hétfő van, így ha nem anomália az adatközlés, akkor holnap a mainál is kevesebb esetről adhatnak hírt.

A helyzet nemcsak ezért tűnik kedvezőbbnek, mint január-februárban, hanem azért is, mert a pozitív tesztek aránya most már fixen 10 százalék alatt van. Májusban még nem fordult elő, hogy két számjegyű lett volna ez a mutató, aminek eredményeként a pozitivitási ráta hétnapos mozgóátlaga 7,6 százalékra csökkent. Február elején ennél egy hajszállal magasabban értük el a mélypontot, ami azt jelenti, hogy egy rendkívül fontos járványmutató utoljára ősszel, egészen pontosan szeptember 21-én állt alacsonyabban, mint most.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyelőre nem látszik, hogy a korlátozások enyhítése visszaütne a visegrádi országokbanLassan egy hónapja kezdtek lazítani a visegrádi régió országai, de a statisztikák szerint a járvány még mindig visszaszorulóban van.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat járvány koronavírus operatív törzs tesztek Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.