Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. február 9. 10:20 Élet

Hosszabb távon a gyerekeket is el kell majd kezdeni oltani

Miközben a járvánnyal kapcsolatos híreket egyértelműen az oltásra való várakozás és sorban állás uralja, az oltási tervekből látványosan hiányoznak a 18 vagy 16 éven aluli fiatalok és gyerekek.

Ahogy az MIT Technology Review összefoglalója emlékeztet, a Pfizer/BioNTech oltás beadhatóságának alsó korlátja 16 év, a Moderna vakcináját csak 18 éven felülieknek adják, de a többi engedélyezett készítményt sem kaphatják meg gyerekek. A Covid-19 betegség lefolyása látványos összefüggést mutat a korral, minél fiatalabb valaki, annál kevesebb az esélye arra, hogy súlyosan megbetegedjen, és a vakcinákat gyakorlatilag nem is tesztelték gyerekeken. Ez azonban mégis furcsa annak fényében, hogy a legtöbb kötelező oltást épp gyerekkorban kell felvenni, vagyis az általános immunizáció egészen fiatal korban történik.

Az Egyesült Államokban regisztrált megbetegedések 13 százaléka köthető kiskorúakhoz, de ők csak az összes kórházba került beteg 3 százalékát alkotják, a halálozások között pedig 0,21 százalék a 18 évesnél fiatalabbak aránya. Bár több elmélet is született arra, hogy ennek mi az oka, egyelőre nincs egyértelmű szakmai konszenzus az ügyben. A több szervrendszert érintő gyulladás (MIS-C) egy kifejezetten fiatalokra jellemző komoly komplikáció, amivel foglalkoznak is nagy erőkkel, de ez nem változtat azon a megfigyelésen, hogy a gyerekek ellenállóképessége általánosságban sokkal jobb.

A Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Johnson & Johnson is bejelentette már, hogy hamarosan elkezdi az oltását fiatalkorúak számára is tesztelni, elérhetővé tenni. A vizsgálatokat azonban nagyon megnehezíti, hogy a gyerekek a felnőtteknél sérülékenyebb csoportnak számítanak, vagyis náluk extra óvatossággal lehet csak haladni bármilyen vizsgálattal. A MIS-C pedig erre tesz rá egy lapáttal: amíg nincs elég tapasztalat arról, hogy mitől és hogyan alakul ki, addig még nehezebb egy fiatalt a legkisebb kockázatnak is kitenni.

Mivel a felnőtt lakosság oltása a fejlett világban elkezdődött, a gyerekek viszont várhatóan csak jóval később kapcsolhatók be a programba, ennek számos nem kívánatos következménye lehet. Ahogy az idősebb populációban – remélhetőleg – a megbetegedések aránya csökkenni fog, az összesített statisztikában a gyerekek aránya szükségszerűen meg fog nőni. Másrészt elképzelhető az is, hogy a gyerekek a teljes populáción belül olyan vírushordozó “gyűjtőhelyekké” válnak, ahonnan a járvány újra előtörhet, és még a beoltott felnőtteknek is problémát okozhatnak (ha nem is akkorát, mintha nem lennének beoltva).

Sajnos egyelőre elég ellentmondásos eredményeket hozott még annak a vizsgálata is, hogy a gyerekek milyen mértékben terjesztik a fertőzést – ezt rendkívül megnehezíti, hogy náluk nagyon gyakori az enyhe vagy tünetmentes lefolyása a betegségnek.

Márpedig amíg a koronavírus akár csak tünetmentesen kering a populáció tagjai között, addig sosem lehet kizárni az új mutációk megjelenését. Ezért nem kérdéses, hogy a jövőben a gyerekek oltását is el kell majd kezdeni, ha meglesznek hozzá a megfelelő készítmények.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gyerekek járvány koronavírus MIS-C oltás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.