Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. február 2. 15:54 Tech

Bilincshez hasonlító eszközt raknának az Amazon raktárosaira, hogy gyorsítsák a munkát

A GeekWire magazin vette észre, hogy az Amazon egészen fura szabadalmi beadványt készített. Egy karkötőhöz hasonló eszközről van szó, amely képes ultrahangon keresztül kapcsolatot tartani egy központi egységgel, és így állandóan monitorozni, hogy hol vannak egészen pontosan az alkalmazottak kezei. Ha szükséges, akkor jeleket is fogadni tud, vagyis például megfelelő rezgésekkel irányítani tudja a raktári munkásokat, ha azt veszi észre, hogy azok nem jó helyen járnak.

Az elképzelés sokakban a házi őrizetnél használt elektronikus lábbilincset idézi fel, amely arra szolgál, hogy kövesse a viselője mozgását.

Az Amazon beadványában azonban erre még célzás sincs, éppen ellenkezőleg, a cég azzal indokolja a fejlesztést, hogy azzal megkönnyíti a dolgozók életét. A nagy raktárakban ugyanis sokszor melléfognak keresés közben, és amikor nem találják a megfelelő tárgyat, akkor sok időbe telik, amíg sikerült azokat beazonosítani. Általában ilyenkor arra is szükség van, hogy egy vonalkód olvasóval ellenőrizzék, valóban jó terméket emeltek le a polcról, és ez sok időt rabol el.

A fejlesztés azonban egész pontosan meg tudja határozni a munkás csuklójának helyzetét és össze tudja vetni annak a sorban következő csomagnak vagy tárgynak a helyzetével, amelyet a dolgozónak kezelnie kell. Így azonnal jelezni tud, ha a dolgozó nem a jó tárgy felé nyúl.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech amazon raktár szabadalom Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Fontos

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.