A viselkedési közgazdaságtan már régóta foglalkozik azzal, hogy hogyan hat a szegénység az emberek döntéshozására. Az általános vélekedés az, hogy az anyagi szűkösség kedvezőtlenül befolyásolja az emberek szellemi képességét, mivel túl sok kognitív energiát foglal le, hogy a szűk erőforrásokkal gazdálkodjanak. Chiraag Mittal és szerzőtársai annak jártak utána, hogy hogyan hat a gyerekkori szűkösség a felnőttkori döntéshozatalra.
A fő kérdésük az volt, hogy mennyire érvényesül az úgynevezett tervezési tévedés (planning fallacy) a szűkös anyagi körülmények között, illetve a jómódban felnövő emberek között. Ez a kognitív torzítás azt takarja, hogy az emberek a túlzott magabiztosság miatt azt gondolják, hogy nekik sokkal kevesebb időbe telik elvégezni egy feladatot, mint amennyire a valóságban szükségük van.
Mittalék minden kísérletben két csoportra osztották a résztvevőket, az egyik csoportnak olyan szituációban kellett elvégeznie a feladatokat, ahol szimulált válság helyzetben kellett dolgozni, a másik csoportnak jól teljesítő gazdaságban.
Az első kísérlet résztvevőinek azt kellett megbecsülni, hogy mennyi idő alatt számolják meg az összes e betűt egy adott szövegben. Egyedül azok, akik jómódú családból származtak és válság szituációban kellett gondolkozniuk, mutatták jelét a tervezési tévedésnek. Ők alulbecsülték a számukra szükséges időt, míg a többi csoportra ez nem volt igaz.
A következő kísérletben már az élethez közelebbi feladatot kaptak a résztvevők. Nekik különböző e-kereskedelmi oldalakon kellett termékek áráról összefoglalót készíteni és azt kellett megbecsülniük előre, hogy ez mennyi ideig fog tartani. Itt is volt csoport, akinek válságban és akinek jól teljesítő gazdaságban kellett a munkát elvégezni.
Annyi volt a csavar az első kísérlethez képest, hogy itt megmondták, hogy átlagosan mennyi ideig tart ezt megcsinálni másoknak. Ezek után a jómódban felnövő résztvevők itt is alulbecsülték a szükséges időt, de csak a válsághelyzetben résztvevő csoportra volt igaz ez a tévedés.
A szegény körülmények között felnövők nem követték el ezt a hibát.
Végül a harmadik kísérletben azt nézték meg, hogy valóban a túlzott magabiztosság okozza-e a tervezési tévedést azoknál, akik mutatják ennek jelét. Ez a kísérlet megegyezett az elsővel, de olyan kérdéseket tettek fel, amivel jól mérhető a túlzott magabiztosság jelenléte.
Az eredmények ugyanazok voltak, mint a korábbi kísérletekben és a tesztkérdések segítségével az is bebizonyosodott, hogy valóban az az oka a téveséknek, hogy
túlságosan optimisták a jómódban felnőtt résztvevők a saját képességeikkel kapcsolatban.
Ez a hatás csak külső veszély hatására aktiválódik, például válsághelyzetben, és a gyerekkori körülményeik függvényében hat a résztvevőkre.
A három kísérlet együtt tehát megmutatta, hogy a jómódban felnövő emberek hajlamosabbak túlzott optimizmussal és magabiztossággal reagálni a rossz gazdasági körülményekre, ezért alulbecsülik az elvégzendő feladataikat. Így tehát pont, hogy a gyerekkori jólét okozza a döntési torzítást az embereknél és nem az, ha szűkös körülmények között nőnek fel.
Élet
Fontos