Az amerikai kontinens mezőgazdaságára döntő hatása volt az USA legnagyobb migrációs hullámát elindító porviharoknak az 1930-as években. A szerencsétlenül alakuló időjárás és a földeket kizsigerelő mezőgazdasági technológiák olyan ökológiai katasztrófához vezettek, amely miatt tíz év alatt 3,5 millió embernek kellett elhagynia a lakhelyét.

Az Egyesült Államok középső részén elterülő fennsíkon, a füves prérin alakult ki a később Dust Bowlnak (Por-medencének) elnevezett térség. A XIX. század közepéig mezőgazdasági művelésre alkalmatlannak gondolták ezt a területet a félsivatagos klíma, valamint a fák és a felszíni vizek hiánya miatt. Az ingyen elérhető föld és a vasút fejlődése miatt azonban egyre többen vándoroltak ide, és próbálkoztak meg a földműveléssel, bár alapvetően az állattenyésztés terjedt el.

A XX. század elején egyre nagyobb földeket lehetett kapni az államtól, és a szokatlanul csapadékos idő hatására az a nézet alakult ki, hogy a félisvatagos klíma átalakult, és lehetővé vált a nagyüzemi mezőgazdaság. Ezzel párhuzamosan óriási technológiai fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság, a gépesített szántásnak és betakarításnak köszönhetően úgy lehetett nagy területeken gazdálkodni, hogy a munkabérekre nem kellett sokat költeni.

Az 1917-es orosz forradalom miatt visszaeső termelés és az első világháború miatt megemelkedett gabonaárak azonban annyira megnövelték a keresletet, hogy az amerikai prérin drámaian megnőtt a megművelt földek aránya. Volt olyan térség, ahol hatszorosára nőtt az ilyen földek aránya 1900 és 1930 között. Az óriási, szűz területeket a farmerek jellemzően mély szántással művelték meg, elpusztítva ezzel a préri mélyre gyökerező füves borítását, amely összetartotta a talajt.

Porvihar Texasban 1935-ben

Az 1930-as évtizedben aztán több év is aszályos volt, a szárazság a füvekkel meg nem kötött talajt elporosította. A térségre jellemző erős szelek (nem voltak ezek útját álló erdők) felkavarta a talaj felső részét, és olyan porviharok keletkeztek, hogy néha egy méterig sem lehetett ellátni. A porviharok akár több napig is eltartottak, és olyan távoli városokat is elértek, mint New York vagy Chicago. A szárazság és a szélerózió mintegy 400 ezer négyzetkilométert érintett (ez több mint négyszerese Magyarország területének), az elköltöző milliók mellett több mint félmillióan váltak hajléktalanná.

“Ekkor jöttek rá az Egyesült Államokban, hogy az intenzív, szántásra alapozott művelés az elsődleges oka a drasztikus talajszerkezetet-romlásnak, és emiatt elkezdtek alternatív megoldásokat keresni” – mondta a jelenségről Dezsény Zoltán, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKI) kutatási szakreferense, amely az egyetlen hazai ökológiai gazdálkodással foglalkozó kutatóintézet. A megoldást a szántást nélkülöző talajművelési rendszer jelentette (angolul no-till technológia). Ebben nem szántanak az aratás után, a talaj forgatása nélkül történik a termesztés.

Harc a talajromlás ellen

A nagy porviharok kialakulása után az Egyesült Államokban, majd az egész amerikai kontinensen egyre inkább elterjedt szántást nélkülöző talajművelés. Az ENSZ mezőgazdasági szervezte, a FAO adatai szerint az USA-ban az összes mezőgazdasági terület 23 százalékát ezzel a technológiával művelik, Dél-Amerikában pedig még ennél is nagyobb ezeknek a földeknek az aránya. Argentínában húsz éve a mezőgazdasági földek mindössze két százalékán nem szántottak, ehhez képest most már 74 százalékán, Brazíliában pedig a felén mellőzik az ekét. Európában viszont még nem terjedt el széleskörben a szántás nélküli módszer, az EU mezőgazdasági területeinek földjeinek mindössze néhány százalékát művelik szántás nélkül (Finnország jár az élen 9 százalékos részaránnyal). Magyarországon mindössze néhány ezer hektárt művelnek szántás nélkül.

A technológia elterjedését nehezíti, hogy lényegében tabudöngetésnek számít sok országban. A szántás sokáig a mezőgazdaság jelképe volt, a talaj forgatására alapozott megművelése egybeesett a mezőgazdaság széleskörű elterjedésével. A szántással az emberiség tervezett módon lett képes élelmiszert előállítani. “Ha csak leszórnánk magokat a földre, akkor a külső hatásoknak, mint a nap, a szél vagy a magokat elfogyasztó állatok, sokkal inkább ki lennének téve” – világítja meg a szántás jelentőségét Dezsény. A faeke, majd a vaseke megjelenése után megjelentek a traktorok, és a XX. században végleg elterjedt a gépesített mezőgazdaság.

A szántás lényege, hogy a talaj felső részét akár hatvan centiméter mélyen is átforgatják. Ami alul volt, felülre kerül, és fordítva, ez pedig megzavarja a talaj élőlényeinek addigi egyensúlyi tevékenységét. A talajban minél mélyebbre megyünk, annál kevesebb a víz és az oxigén, ezáltal pedig a talajban élő mikroorganizmusok mennyisége is. Ezek az élőlények a talajban lévő szervesanyagokat bontják le, és fontos szerepük van a talaj minőségét és funkcióit meghatározó humuszképzésében. “A szántással levegő és víz kerül a talajba, de az egész rendszer bolygatása és a nagyobb biológiai aktivitás miatt romlik és csökken a talajok szerves anyag készlete” – mondta Biró Borbála, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar, Talajtani és Vízgazdálkodás Tanszékének egyetemi tanára.

Lóval szántanak egy bemutatón a nógrádi Kisbárkányban. Fotó: MTI/Komka Péter

Biró egy szabolcsi községben, Nyírkarászon nőtt fel, és végigkövette azt, hogy a túlzásba vitt szántás és a helytelen talajművelés milyen gondokat okozhat a település környékén lévő földeken. “Harminc évvel ezelőtt átlagosan 1,5 százalék volt az ottani homoktalajok humusztartalma [a legjobb minőségű magyarországi talajnál, a csernozjom talajoknál ez 4-5 százalékos]. Az egyébként is csekély humusz mostanra 0,8 százalékra csökkent. Így már csak akkor lehet termelni, ha sok pénzt elköltenek műtrágyára és gyomirtóra. Ezt a költséget viszont a termékek már nem tudják minden esetben visszahozni, ezért már egyre kevesebb helyen termelnek a környéken” – mondta Biró.

A talajok romlása a világszinten problémát jelent. Az ENSZ 2015-ös jelentése szerint a Föld összes talajának 33 százaléka szenvedett el valamilyen fokú károsodást, bár ennek a helytelen szántási technológiákon kívül számos oka van. Mindenesetre miután az USA-ban elkezdett terjedni a no till technológia, a termőföld eróziója közel negyven százalékkal csökkent 1982 és 1997 között. 

A grafikus, aki elindította a barnaforradalmat

A no till technológia rendszeres párja a direktvetés, amely azt jelenti, hogy a magvakat egy speciális vetőgéppel vetik el a felszín alá, a talaj forgatása nélkül. Ez akár az aratással párhuzamosan is megtörténhet, ugyanis a technológia lényege, hogy nem szántják fel, és így nem zavarják meg a talajt, hanem inkább folyamatosan élettel látják el. A szántást nélkülöző talajművelés támogatói szerint ugyanis csak akkor él a talaj, ha élő növény van benne, és egy csupasz, frissen szántott talajban kisebb életközösség lesz jelen.

Emiatt szántás nélküli földművelés gyakran alkalmaz takarónövényeket. Ez azt jelenti, hogy ősszel nem hagyják parlagon a földet a következő tavaszi vetés előtt, hanem különböző növényeket (igénytől függően például retekféléket, borsót vagy fűféléket) is elvetnek, hogy segítsék a folyamatot. Alapvetően az a cél ezzel, hogy lazítsák a talajt, tápanyagot gyűjtsenek a talajban, és raktározzák azokat. Ráadásul a fotoszintézist (mely során a növények oxigént állítanak elő, és szén-dioxidot kötnek le) is segítik ezzel. A technológia amiatt is fontos lenne, hogy növelje a kizsarolt földekből a levegőbe kerülő szén-dioxid lekötését, és ezzel hozzájáruljon a klímaváltozás mérsékléséhez. Az ENSZ 2013-as becslése szerint a no till technológiának köszönhetően az USA-ban 241 millió tonnával kevesebb szén-dioxid került a légtérbe, ami nagyjából 50 millió autó éves szennyezésével egyezik meg. 

A talajmegújító mezőgazdaság a takarónövények kombinálását jelenti a no till technológiával. “A szántásra épülő mezőgazdaság pusztítja a talajt, mert kiüríti belőle a szenet, az pedig felmegy a légkörbe, és tovább katalizálja a klímaváltozást. A takarónövények viszont megkötik a szenet, és hűtik a földet, mert talajtakarás és a növények árnyékolják a talajt” – mondta Kökény Attila, aki a talajmegújító mezőgazdaság egyik legismertebb magyarországi támogatója. Kökény nemcsak nézetei miatt osztja meg az agrárszférát, hanem azért is, mert kívülről érkezett, alig néhány éve kezdett komolyabban foglalkozni a mezőgazdasággal.

Traktor szánt a Zala megyei Rigyác közelében. Fotó: MTI/Varga György

Kökény grafikusként, majd informatikusként dolgozott, többek között Bécsben, a Raiffeisen Banknál. Ekkor, 2010-ben derült ki, hogy rákos, és ekkor kezdett olyan alapvető kérdéseken gondolkozni, hogy mit eszik az ember, honnan származik egyáltalán az élelmiszer, amit elfogyaszt. Vásárolt egy 15 hektáros földet a Gerecsében, hogy kipróbálja a növénytermesztést. “Kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet termékenységet elérni egy olyan túlhasznált, kizsákmányolt földön, amely már senkinek semmi kellett. Onnan indultam el, hogy hogyan lehet a termékenységet biztosító talajéletet beköltöztetni egy olyan földbe, ahol lényegében nincs” – mondta. Saját magát képezte, angol nyelvű egyetemi tanulmányok és tanfolyamok segítségével.

Mintegy húsz különböző növény keverékét vetette el, hogy ezen takarónövények révén életet leheljen a talajba. Azt mondta, már az első alkalommal sikeres volt a módszere, amelyet azóta is fejleszti. Ezzel párhuzamosan elkezdte megosztani tapasztalatait egy internetes gazdafórumon, és idővel kialakult egy olyan közösség, amelyben szó volt a Magyarországon viszonylag ismeretlen technológiáról.

Személyesen először Gyomaendrődön, egy helyi sztriptízbárban találkoztak, még napközben, hogy a táncosok érkezése előtt elindítsák a barnaforradalmukat. Először hatan-heten ültek össze, majd egyre nagyobb találkozókat szerveztek, Kökény Attilát pedig egyre több előadásra hívták, hogy beszéljen tapasztalatairól a gazdáknak. Kökény saját földjét már eladta, de sok gazdaságnak dolgozik tanácsadóként.

Ilyen például egy kakasszéki biogazdaság is, amelynek Kökény Attila a vezetője. A biogazdaság alapítója a Csongrád megyei településről származó Kovács Gábor műgyűjtő, aki rendre feltűnik a leggazdagabb magyarokat összesítő listákon. Kökény szerint speciális kukorica- és búzafajtákkal kísérleteznek, és távlati cél, hogy helyben dolgozzuk fel a termést, malommal, pékséggel, aszalóval és zöldségszárítóval.

Egy több egyetemi oktató által jegyzett nemzetközi tanulmány több mint hatezer megfigyelést összegzett, azt vizsgálva, hogy a fenntarhatóbbnak tartott szántás nélküli technológia milyen hozamokat produkál a hagyományos szántáshoz képest. A kutatók arra jutottak, hogy egy-két évvel a szántást nélkülöző technológia alkalmazása után minden terménynél csökkentek a hozamok az olajos magvakat és a gyapotot leszámítva. Három-tíz éves távlatban viszont már hasonló eredményeket produkáltak, mint a hagyományos művelés, leszámítva a búzát és a kukoricát, amelyek viszont a legfontosabb terményei a magyar mezőgazdaságnak. Magyarországra nézve viszont reményt jelenthet, hogy éppen a szárazabb éghajlatú, nem öntözött területeken teljesített legjobban a szántást nélkülöző módszer a hagyományos szántáshoz képest.

Kőzetből termőtalaj

Az ÖMKI munkatársa, Dezsény Zoltán a gyakorlatban is tesztel egy szántásmentes talajművelési rendszert, bár nem szántóföldi méretekben, hanem egy kisléptékű zöldségkertészetben. Feleségével közösen hozta létre a kertészetet a Nógrád megyei Terényben, ahol különböző zöldségeket termesztenek a talaj művelése nélkül, talajtakarásra használt komposztra alapozva. “Semmilyen gépi művelés nincs, minden ágyás néhány centiméteres komposzt réteget kap, ebbe vetjük el a magokat kézi vetőgéppel” – mondta Dezsény.

Kaliforniában találkozott először hasonló módszerekkel működő gazdaságokra. Ezek jellemzően ökológiai termesztést folytató, kisléptékű zöldségkertészetek, amelyek a forgatás teljes elhagyásával nagyon hatékonyan működnek úgy, hogy közben a talajtermékenység folyamatosan javul. “Idő kell, hogy lássuk, itt, Magyarországon a gyakorlatban hogyan működik. Két éve kezdtük el, optimista vagyok, biztatóak az eredmények” – mondta.

Míg a talajminőség jelentős romlása nem megfelelő szántás esetén pár év alatt is bekövetkezhet, a talaj helyreállítása, humusztartalmának növelése hosszú időbe telik. Erre jó példa a Mátra környéki korábbi külszíni fejtésű szénbányászatnál történt rekultivációs folyamat, azaz a terméketlen földterület művelésbe vonása. A bányászat során felszínre kerülő, nulla százalékos humusztartalmú, élővilággal nem rendelkező kőzetből a kőbánya környékén mesterséges dombokat alakítottak ki.“A feladat az volt, hogy a csupasz meddőhányókon valamilyen zöld növényzetet hozzunk létre” – mondta a SZIE tanára, Biró Borbála. Állati trágyák és komposztok formájában rendszeresen szervesanyagokat vittek a dombokra, és így is legalább 8-15 év kellett ahhoz, hogy 0,6 százalékos humusztartalmat érjenek el. “Az így feljavított talajon már szőlőt és akácot is lehetett termeszteni, és a bányászati tevékenységet követően a terület ismét művelhetővé vált” – mondta Biró a kísérletről.

Tudatos odafigyelést igényel

A talajszerkezet helyreállításának lassúsága és a kezdeti alacsonyabb hozamok mellett több hátránya is van a no till technológiának. Az egyik ilyen a gyomok szabályozása, ha ugyanis a talajt nem bolygatják, akkor bizonyos gyomok sokkal jobban el tudnak szaporodni. “Minden kihívás megoldható, de a gyomszabályozás kifejezetten helyspecifikus és nagy szakértelmet, tapasztalatot igényel” – mondta Dezsény. A hagyományos szántás ezzel szemben a legtöbb gyomfajjal szemben hatékony, mert beforgatja a gyomokat, és a talaj mélyebb rétegeibe kerülve elpusztulnak.

“A no till állandó tudatos odafigyelést igényel. Sokkal nagyobb szakértelemre van szükség, mint a hagyományos szántásnál, ezért is nehézkes az elterjedése” – mond egy további nehézséget Biró Borbála. Viszont a technológia jelentős előnye, hogy hosszútávon a talajszerkezetre is jó hatással van, a humusztartalom stabilizálódik, de akár nőhet is.

Mezőgazdasági jármű Debrecen határában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint alapvetően nem a szántással van a baj, hanem a rossz időpontban és nem okszerűen végzett szántással. “A probléma a nyári szántással van, általánosságban a tavaszi szántással, és azzal, ha éveken át ugyanabban a mélységben végzik a szántást” – mondta. Szerinte több a szántás előnye, mint a hátránya, ha a szakma szabályainak megfelelő időben és gyakorisággal végzik el.

Azt mondta, hogy a gazdák ebből a szempontból egyre tudatosabbak. A mélypont szerinte a ‘90-es évek elején-közepén volt, amikor a magyar termőtalajok 75-80 százalékban nem voltak megfelelőek. Becslése alapján mára a termőterületek legalább fele megfelelő állapotba került. Szerinte elsősorban a közepes és nagy gazdaságoknál ment végbe a szemléletváltás, és egyre többen hagyják el az évenkénti szántást.

Gyuricza szerint a direktvetésnek megvan a helye, de sosem fogja kiváltani a hagyományos talajművelési technológiákat. “A túlművelt talajnak egészen eltérő a talajszerkezete az ősállapothoz képest. A direktvetésbe csak olyan talajon lehet hosszú távon eredményesen belevágni, amely degradácikótól mentes. Leromlott szerkezetű talajon nagyon nehéz rögtön eredményt elérni. A direktvetéshez megfelelő stabil szerkezet kialakítása öt-hat, de akár nyolc éves periódust is jelenthet” – mondta Gyuricza Csaba.

Harmadára csökkenő költségek

Bár az első években a talajszerkezet helyreállításának vannak többletköltségei, néhány év után jelentősen alacsonyabb fenntartási költségei vannak az így művelt földeknek. Kökény Attila szerint a talajmegújító technológia (tehát a szántás nélküli művelés és a takarónövények alkalmazásának) költségei hosszútávon akár fele-harmada is lehet a hagyományos szántásénak, mivel a javuló talajokon egyre kevesebbet kell költeni talajmunkákra, tápanyagra és és növényvédelmi kezelésre. Az USA mezőgazdasági hivatala szerint a szántás nélkül művelt földeken harmadannyi üzemanyagot használnak, mint a hagyományos módszerrel művelteken.

Hiába van tehát több előnye is a szántás nélküli technológiának, az átállás mégsem egyszerű. “Ha van egy gazdaság, amely felépítette a szántásra alapozott talajművelő rendszerét, akár több tízmillió forintos eszközparkkal, az nem fogja egyik napról a másikra lecserélni” – mondta Dezsény. “A magyar gazdák csak egy része nyitott az újdonságokra. Egy másik része sokkal nehezebben vált, náluk valószínűleg még évtizedekig az eke fémjelzi majd a növénytermesztést” – mondta.

Egy gazdálkodó például azt mesélte, hogy idős, egyetemi végzettséggel rendelkező gazdálkodó apját elvitte három napra egy olyan gazdaságba, ahol no till technológiát alkalmaznak. A korábban 25 éven át növénytermesztési ágazatvezetőként dolgozó apja a látogatás végén azt mondta, hogy már érti a no till rendszert, majd megkérdezte, hogy a takarónövény elvetése után pontosan mikor is kellene szántani. “Annyira be van égve, hogy szántani kell, hogy anélkül nem tudja elképzelni a mezőgazdaságot” – mondta a fia.

“Elég jelentős tanulási folyamaton és szemléletváltáson kellene átesnie a magyar gazdáknak, hogy elterjedjen ez a technológia” – mondta Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója. Biró Borbála szerint kezd a köztudatban terjedni a talajegészség, a Szent István Egyetemen például februárban indul megfelelő érdeklődés esetén egy biológiai talajerőgazdálkodó szakirányú továbbképzés, ahol az országban elsőként a talaj minőségének feljavításához szükséges gyakorlati tudást fogják oktatni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech klímaváltozás mezőgazdaság no till szántás Olvasson tovább a kategóriában