Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. április 11. 14:18 Élet

Tízmilliárdokba kerül, hogy várnunk kell az óraleolvasókra és a kéményseprőkre

A cikk elsőként a privatbankar.hu-n jelent meg.

Itt a tavasz, és vele az éves gáz-, villany- és vízóra-leolvasás főszezonja. Időnként az internet, telefonvonal vagy a kábeltelevízió is meghibásodhat, szerelést igényelhet egy új modem vagy tévédoboz. Azután a kéményellenőrök is meglátogatják a lakások nagy részét, kötelező jelleggel, legalább évente egyszer.

Mibe kerül nekünk a kényszerű otthon tartózkodás? Budapesten a kéményseprőművek négyórás intervallumot adott meg, tehát egy teljes délelőttre el kellett magát kérnie annak, aki nem tetszőleges helyről távdolgozik, vagy nincs „gazdaságilag nem aktív” családtagja. A gázművek két órát adott, meg mindjárt egy pótidőpontot is, egy nappal később, további két órát. Az Elmű – valamilyen okból részben angolul – első alkalomnak három, majd pótidőpontnak egy órát jelölt meg.

A vízművek már egész évre elosztja az éves leolvasásokat, Budapesten kerületenként más-más hónapokra. Ezekről nem sikerült hirdetményt találnunk, de közvetett források alapján valószínűleg itt is a kétórás intervallum dívik. Az elvileg versenyhelyzetben működő internetszolgáltatókkal rosszabb a tapasztalatunk, ott négyórás intervallumot jelöltek meg utoljára. (De annál is sokkal rosszabb, hogy több hétbe és sok telefonálgatásba tellett, mire ezt el lehetett érni.)

Röpködnek a tízmilliárdok

Ha tehát a vízóra, gázóra, villanyóra leolvasója és a kéményseprő-társaság, plusz valamely telekommunikációs vállalat munkatársait meg kell várni otthon, ez rossz esetben akár 2+2+2+4+4=14 órás várakozást is jelenthet évente. Ami 14 millió óra munkaidő-kiesést jelentene elvileg egymillió háztartásra, ha mindenki munkából kellene elkéredzkedjen hozzá. Ez 1250 forintos nettó órabérrel számolva 17,5 milliárd forint lenne.

Tavaly ugyanis 219 400 forint volt a nettó átlagkereset a KSH szerint, ezt osztottuk 22 nappal és 8 órával. Valójában azonban a „nemzetgazdasági kár” jóval nagyobb, legalább a duplája ennek. Hiszen a munkavállaló által megtermelt értéknek – a kapitalizmusban tökéletesen érthető módon – csak egy részét fizetik ki a munkáltatók. Majd annak a bérköltségnek is majdnem a fele az államhoz megy adók és járulékok formájában.

A 14 óra kiesés egyébként, ha tényleges bércsökkenéssel járna, átlagosan 17 500 forintba kerülne dolgozónként. Bár valószínűleg sok munkáltató megengedi, hogy kicsit lelépjen az alkalmazottja, vagy máskor „lecsúsztassa” azt a pár órát. Akkor viszont a pihenő időnk rövidül meg.

Kivételek márpedig vannak

Magyarországon 4,021 millió háztartás volt a KSH szerint 2016-ban a mikrocenzus alapján, így már 70,37 milliárd forintnyi nettóbérkiesést kapunk. Ám ez csak egy elvi maximum, figyelembe kell venni sok más tényezőt is, hiszen a háztartások egy részében sohasem volt kémény, más részében nincsen vízóra. Megint másutt pedig esetleg még mindig palackos gázt használnak vagy kútból nyerik a vizet.

Olyan is bőven előfordulhat, hogy nyugdíjasok vagy diákok, esetleg a szomszéd várják a leolvasási megbízottakat. Vagy gyesen van valaki, esetleg otthonról távdolgozik. Felmerülhet az is, hogy ha négyórás intervallumot adnak meg a szolgáltatók, akkor a lakosok egy részéhez szinte azonnal, a legelején, másokhoz meg csak a végén érnek oda. Az átlagos várakozási idő így csak a 14 óra fele lenne.

Van, ahova nem megy kéményseprő

Valójában azonban nem igazán életszerű, hogy valaki elkéri magát a munkahelyről kettő vagy négy órára – netán kivesz fél nap szabadságot, ha keményszívű a munkaadója –, de már egy vagy két óra után a helyén is van. (Utazásról, ingázásról nem is beszélve.) Ha komolyan szerelni kell, az is lehet fél óra-óra a kábelszolgáltatóknál. Valószínűleg az idő nagy része ilyenkor tényleg elvész a munka számára.

Mennyi lehet akkor az ilyen-olyan kivételek mennyisége? A mikrocenzus szerint „a lakott lakások 99 százaléka rendelkezett vezetékes vízzel, ezen belül 97 százalékuk hálózati vízvezetékkel.” A vízóra-leolvasáson tehát túl sokat nem lehet spórolni, villanyórája is lényegében mindenkinek van. A távfűtéses lakások száma 609 ezer, oda aligha megy ki a kéményseprő, a központi fűtéses társasházak egy részébe viszont lehet, hogy igen.

A rossz kémény veszélyes

Egyes adatok szerint 4,5 millió kémény is lehet az országban, bár ezek egy része nem lakásokban, hanem ipari, kereskedelmi épületekben, középületekben van. A kéményseprők olyan lakásokat is ellenőriznek, ahol évtizedek óta nem használják a kéményt. Másrészt viszont a rossz kémény életveszélyes, halált okozhat vagy károsítja az egészséget. (Sőt, okoz is évente sok halálesetet.) A kéményellenőrzés elmulasztásáért egyébként büntetnek is (csak díjfizetésnek nevezték el).

Azt már végképp nem tudhatjuk, ki van otthon ilyenkor, a nagymama vagy a dolgozó, a diák vagy a kisvállalkozó. Így csak durván becsülhetjük a leolvasókra, szerelőkre várás által okozott „társadalmi költséget”. Biztos, hogy az említett 70 milliárd alatt van, de az is nagyon valószínű, hogy legalább 20-25 milliárd forint évente.

Nettó béren, mert a bruttó még inkább megdobná a számokat. De az is, ha azzal is kalkulálnánk, hogy a gáz, a villany, a víz vételezéséhez szükséges berendezéseket javítani, a mérőórákat pedig cserélni kell olykor-olykor.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet gázóra kéményseprés óraleolvasás villanyóra vízóra Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.