Mint minden fejlődő tudományágnál, úgy közgazdasági eseteknél sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy minden elméletet, modellt, összefüggést vagy mérőszámot annak történelmi kontextusában érdemes leginkább értelmezni. Mint korábban írtam, a nemzeti össztermék fogalma a világválság és totális háború időszakában nélkülözhetetlen eleme volt a gazdasági modelleknek és döntéshozatalnak. A háborút követő időszakban azonban fokozatosan csökkent a mérőszám szerepe. A gazdasági növekedéssel együtt növekvő egyenlőtlenség, a határokon átívelő beruházások vagy épp az államapparátus mérete közötti különbségek mind nehezítik az összehasonlíthatóságot, csak hogy pár tényezőt említsünk.

Mindezek fényében kénytelen vagyok szenzációhajhászásnak titulálni némely elavult, egydimenziós modellre épülő gazdasági megállapítást. Önmagában ezekkel a hírekkel, híresztelésekkel nem is lenne probléma, azonban a sokszor emlegetett egyszerű megállapítások beépülnek a köztudatba, többször még a politikai vagy üzleti döntéshozatalba is.

Japán modern gazdaságtörténelmére gyakran emlékszik úgy a közvélemény, mint a gazdasági csodát követő elvesztegetett évtizedekre.

Az 1990-es évek elején rohamosan leeresztő ingatlanpiac, valamint az 1998-as ázsiai pénzügyi válság töréspontot jelentett az ország történelmében, legalábbis ha a főbb számokat, például a gazdasági összterméket nézzük.

Japán példájával érdekes és érdemes szembeállítani az ausztrál gazdaságot. Manapság, amikor a nyugati világban az egyik leghosszabb gazdasági ciklust éljük, egyre többször felröppen a találgatás, hogy vajon van-e természetes határa egy ciklusnak. Az optimistábbak szeretnek ilyenkor Ausztráliára mutogatni, ahol utoljára 1991-ben volt recesszió.

A 90-es évek eleje mindkét ország gazdasági életében mérföldkőként szerepel. Amennyiben pusztán a GDP növekedést vesszük, úgy valóban érthető a fent levont következtetés. Az ausztrál évesített reálnövekedés 5 százalék feletti 1991 és 2017 között, míg Japánban ugyanez a metrika még az 1 százalékot sem éri teljesen el. Tényleg elveszett hát a japánok két és fél évtizede?

Ha a gazdasági összterméket nézzük, könnyű a fenti következtetésre jutni. A mérőszámnak a mai napig van relevanciája olyan kérdésekben, mint a várható adóbevételek és a nemzeti adósságok törlesztése. Habár a szimpla államadósság szintén egy egyszerű mérés, amely nem tesz különbséget külső és belső adósság között, továbbá nem veszi figyelembe az állam eszközeit. De ne térjünk el túlságosan az eredeti kérdésünktől. Ahhoz, hogy levonjuk a végső következtetést a két állam gazdasági fejlődéséről, a számok mögé kell néznünk.

Az első szembetűnő különbség a két gazdaság között azok demográfiai helyzete.

Míg Japánról köztudott, hogy a népessége, azon belül is a munkaképes korúak számának csökkenésével kell szembenéznie, addig Ausztrália demográfiájáról kevesebb szó szokott esni. Kívülállók gyakorta jellemzik a déli országot szigorú bevándorlás politikájával, a jellemzés ugyanakkor nem fedi fel a valóságot. Az elmúlt tíz évben percenként érkezett egy új állampolgár, több mint negyedével növelve az össznépességet. A vizsgált időszakban éves szinten majdnem 3 százalékkal nőtt az ország lakossága a természetes szaporulattal együtt, ráadásul a bevándorolt lakosság legjelentősebb része munkaképes fiatal vagy jövőbeni munkás. Ennek megfelelően, amennyiben dolgozó emberekre vetítem a reál GDP-növekedést, már más kép rajzolódik ki. Ausztrália már csak 2,4 százalék növekedést tud felmutatni évesítve, míg Japán 1,2 százalékra javított a vizsgált időszakban.

A demográfiai különbségeken felül még egy az egyén szempontjából fontos változásról kell szót ejteni. Mindkét országban csökkent a vizsgált időszakon belül az átlagos éves munkaórák száma. Az átlagos ausztrál 5,5 százalékkal dolgozik kevesebbet 1991-hez képest, míg japán társa 14,5 százalékkal kevesebb időt tölt el munkahelyén. Ha a fent leírt növekedést tovább finomítjuk, és kiigazítjuk a termelést a ledolgozott órák számával, úgy az eredeti felvetéssel szemben igen más képet kapunk. Az ausztrál termelékenység 2,8 százalékkal nőtt évente, míg Japánban már 2,2 százalékos növekedést kapunk.

Elvesztek-e azok a bizonyos évtizedek? A gyenge növekedési adatok mögött társadalmi változások húzódnak, nem a gazdasági innováció hiánya. Amikor a 90-es években látszólag megtört a japán növekedés, az ország már demográfiai csúcspontján volt. A demográfiai folyamatokon nehéz változtatni, így kétséges, hogy a válság után bármely intézkedés időben érkezett volna. Ezt a szempontot figyelembe véve a politikai vezetés valóban elvesztegetett évei jóval korábbi évtizedekre tehetőek. Továbbá kérdéses, hogy ez hiba volt-e egyáltalán, ha figyelembe vesszük a növekvő népesség ökológiai jelentőségét.

Második szempontként ott van az évi több száz megtakarított munkaóra. A fő statisztikai számokból nem világos, hogy a műszakok hosszának csökkentése önkéntes vagy a gazdasági helyzet által kikényszerített döntés volt-e. Bármelyik helyzet is állt elő, a megtakarított órák mindkét esetben értéket képviselnek. A gazdasági statisztikák sokszor alábecsülik a megtermelt „javak” mennyiségét, hiszen a háztartáson vagy családon belül előállított szolgáltatások – amilyen például a főzés, gyereknevelés vagy pusztán a szabadidő eltöltése regenerálódás céljából – mind hiányoznak a hivatalos számok közül. Ez a látszólag absztrakt tény még olyan gyakorlati kérdéseknél is számottevő tényező, mint a makrogazdasági döntéshozatal. Az elöregedő társadalommal rendelkező Japánnak érdemes megtervezni, hogy miként tud gondoskodni egyre gyarapodó idős korosztályáról. Az extra szabadidő és az otthoni idősgondozás mint háztartási szolgáltatás képezhet egyfajta tartalékot a szigetország gazdaságában.

Összességében kijelenthetjük, hogy Japán modern gazdasági és politikai történelme igencsak fals imázst kapott a nem megfelelő mérőszámok miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Ausztrália gazdasági mutatók gdp Japán Olvasson tovább a kategóriában