Sokan kritizálják a közgazdászokat azért, hogy szerintük az embereket csak a pénz és a haszon maximalizálása érdekli. Ez korábban tényleg egy általánosan elterjedt vélekedés volt, mára viszont meghaladtuk. A nagyon vaskalapos konzervatívokon kívül senki nem gondolja már úgy, hogy nem számítana a pénzügyi döntéseinkben az, hogy a barátainknak, a családunknak vagy akár a kertben csivitelő madaraknak örömet okozzunk.

Ennek hatására megjelentek a döntések elemzésében a másokat figyelembe vevő preferenciák. Rengeteg kísérlet is született, ami alátámasztja azt, hogy az emberek igenis gondolnak másokra is. Ezek közül mutatok be egyet.

Az egyik legelterjedtebb és legszélesebb körben vizsgált kísérlet az úgynevezett diktátor játék (pdf). Itt nem valami Éhezők Viadala féle szerepjátékra kell gondolni, egyszerűen annyiról kell döntenie a játékosnak, hogy a kapott összeg mekkora részét adja oda egy másik játékosnak. Senki más nem szól bele, az lesz az elosztás, amit ő mond. A cikkben minden kísérlet ennek egy verziója lesz, de rengeteg más típusú kísérlettel ugyanilyen eredményekre jutottak.

A fent leírt alap kísérlet elvégzésekor szinte minden alkalommal az jön ki, hogy nagyjából 20-30 százalékot mindig odaadnak a másiknak. Megtarthatnák az egészet, de mégis mindig osztozkodnak, akkor is, ha 100 forintról vagy szó, de akkor is, ha egy havi fizetésről.^*Indiában volt ilyen kísérlet, mivel ott amerikai kutatási pénzekből könnyen ki tudtak fizetni 1-1 havi bért a résztvevőknek Ez az egyik legerősebb és legegyszerűbb bizonyíték, hogy az emberek nem csak az alapján döntenek, hogy nekik mennyi pénzük lesz.

Ezeken kívül persze számos más kísérlet is igazolta, hogy az emberek a vártnál sokkal inkább hajlamosak másokat figyelembe venni döntési helyzetben és akár idegenek számára is lemondani pénzről.^*Pár éve egy akkori tanárom (Kiss Hubert János) és én is utána jártunk egy egyszerű kísérlettel, hogy mennyire fontos az embereknek a másokhoz viszonyított egyenlőség. A játékosoknak két stratégia között kellett választania, ahol az egyikben több pénzt kapnak, de jóval többet/kevesebbet, mint a velük párba állított játékos, a másikban kevesebb pénzt, de egyenlőbb kifizetést érhettek el. Azt az eredményt kaptuk, hogy jelentős mértékben hajlamosak voltak a játékosok lemondani valamennyi pénzről, akkor is ha számukra és akkor is, ha a párjuk számára lett volna egyenlőtlen a kimenetele a játéknak. Ebből is látszik, hogy az emberek számára fontos az egyenlőség, fontosabb, mint saját vagyonuk növelése.
Ettől még persze azt sem kell feltételezni, hogy akkor most minden közgazdász azt gondolja, hogy az emberek minden feltétel, körülmény és korlát nélkül adakoznának a saját pénzükből bárkinek, aki szembejön az utcán. A kísérleti közgazdaságtan következő lépése a másokat figyelembe vevő preferenciák árnyalása volt, újabb kísérletekkel.

Az egyik ilyen kísérletben úgy módosították a diktátor játékot, hogy felajánlották a játékosnak, hogy az összeg bizonyos részéért cserébe hazamehet a maradék pénzzel és a másik játékos meg se tudja, hogy igazából miért hívták be, hazaküldik azzal, hogy elmaradt a kísérlet. Ha játszottak volna, akkor is választhatják, hogy a másik semmit se kap, így több pénzzel távozhatnak, míg a másik játékos ugyanúgy üres kézzel tér haza. Mégis sokan éltek a lehetőséggel és fizettek azért, hogy ne derüljön ki a smucigságuk. Ezt nevezzünk arcmentés jelenségnek, ahol önzők akarunk lenni, de nem akarjuk, hogy ezt más is megtudja. Ebben az esetben ezért még fizetni is hajlandóak voltak.

Szintén fontos megállapítás – és ezt minden kísérletben érdemes szem előtt tartani -, hogy a kísérlet megfogalmazása is befolyásolja a játékosokat. Pablo Brañas-Garza azt vizsgálta meg (pdf), hogy csak egyetlen mondat hogyan hat a diktátor játék kimenetelére. Két csoportra osztva a kísérleti alanyokat, az egyikben az általános leírást használta, míg a másikban megtoldotta azzal, hogy a fogadó fél a diktátortól függ. Ennek hatására az átlagos kifizetés megnőtt és mindenki legalább valamennyi pénzt adott a másiknak (a kontroll csoportban voltak, akik mindet megtartották). Ebből látszik, hogy milyen apróságokon is múlhat, hogy mennyire veszünk figyelembe egy másik embert döntéseink során.

Összességében tehát gondolhatnánk, hogy ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk. Látjuk, hogy néha adnak másnak pénzt, de aztán azt is látjuk igazából mégse szívesen, ha nem muszáj, sőt még fizetnek is, hogy ne kelljen másnak adni. Akkor most mi a tanulság? Jó fejek vagyunk vagy sem? Igazából erre is azt tudja válaszolni a közgazdász, amit mindenre: attól függ. Az mindenesetre biztos, hogy az emberek a döntéseik során tekintettel vannak másokra, és rengeteg dolgon múlik, hogy éppen jó vagy rossz értelemben vesszük őket figyelembe. Szerencsére a kísérletek sora folytatódik és tovább árnyalja a képet a másokhoz való viszonyunkról.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet kísérleti közgazdaságtan Olvasson tovább a kategóriában