Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. október 3. 15:57 Élet, Világ

A szupermarketek és a gyorséttermek miatt egyre túlsúlyosabbak Afrikában

A 27 éves ghánai Daniel Awaitey-nek jól fizető állása van Ghána virágzó olajszektorában, ennek köszönhetően Daniel is az egyre izmosodó afrikai középosztály tagja. Van lakása, autója, okostelefonja, és középosztályosan még barátnőt is egy internetes társkeresőn talált. A születésnapját pedig a hozzá hasonlóan viszonylagos jólétben élő kollégáival a kedvenc éttermében ünnepli: egy KFC-ben.

A New York Times Daniel példájával kezdi cikkét az afrikai gyorséttermek terjedéséről. Az Afrikához leginkább párosított jelenségek közé tartozik a szegénység és az éhezés, az egyre gyarapodó városi középosztályra viszont egyre jellemzőbb az elhízás.  

Bár az extrém szegénység továbbra is jelen van a 28 millió lakosú Ghánában, a fellendülő olajipar miatt a gazdaság átlagosan évi 7 százalékkal nőtt az elmúlt évtizedben. Milliók költöztek nagyvárosokba, és folyamatosan terjednek az urbanizáció melléktermékei, mint a bevásárlóközpontok vagy a gyorséttermek.

“A KFC nem csupán étel, hanem társadalmi státuszt is jelent” – foglalta össze egy ghánai egyetemi kutató. Ezt egyrészt az magyarázza, hogy a nyugatról érkező gyorséttermeket Ghánában a gazdag országokkal azonosítják. Másrészt egy olyan országban, ahol pár évtizede még komoly éhínségek voltak, a túlsúlynak kulturálisan kevésbé negatív társadalmi megítélése van, mint a modern nyugati társadalmakban.  

Tudományosan bizonyított, hogy a gyorséttermi ételek hízlalnak, bár az elhízás okai komplexek. Az elhízásban a magas só-, cukor- és zsírtartalmú ételek mellett az étkezési szokások, az életmód és a genetika is szerepet játszhatnak. Egy amerikai felmérés mindenesetre azt állítja, hogy 1980 óta 650 százalékkal nőtt az elhízott ghánaiak aránya, ami így már 14 százalékos a lakosságon belül.

A megváltozott étkezési szokások a ghánai utcákon is észlelhetőek. A hagyományos ételek, mint a raguk vagy a zabkása helyett egyre több helyen árulnak sült csirkét és hamisított chipseket. A változóban lévő szokásokról a Guardian is szemlézett egy tanulmányt keddi cikkében.

A kutatás szerint az afrikai elhízás egyik fő oka a szupermarketek elterjedése. Míg korábban a középosztály többnyire a saját maga által termelt alapanyagokat fogyasztotta, a gazdasági fejlődés miatt már inkább a szupermarketekben vásárolnak. Egy kenyai tanulmány alátámasztotta, hogy a kenyai középosztály tagjai inkább zsírban és cukorban gazdag, feldolgozott ételeket vesznek a boltokban a friss alapanyagok helyett.

Az elhízás elsősorban a tanult nőket érinti és a gyerekeket. A világon 41 millió 5 éven aluli elhízott gyerek van, és ezek negyede afrikai. Az elhízott afrikai gyerekek aránya megduplázódott 2000 óta.

A gazdagabb országokban megjelenő elhízási tendencia nem jelenti azt, hogy tömeges alultápláltság megszűnt volna Afrikában. Az ENSZ adatai szerint Fekete-Afrikában az elmúlt két évben 233 millió ember éhezett, és az alultáplált emberek aránya 23 százalék volt (amely 10 százalékpontos javulást jelent 1990 óta).

(Fotó: AFP/Europress)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Afrika egészség Ghána Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.