A lakástakarék támogatásának megszüntetése után sokan hangsúlyozták, hogy nem csak az volt a baj, hogy eltöröltek egy jól működő konstrukciót. Amellett, hogy sokaknak segített a lakásvásárlásban, egy másik előnye is volt. A kedvező feltételek miatt sokan kötöttek szerződést, így legalább valamilyen formában volt megtakarításuk.
De vajon miért kell egyáltalán takarékoskodásra nevelni vagy ösztönözni az embereket? Miért nem elégszünk meg azzal, hogy aki szeretne félretenni, az félretesz, aki meg el akarja verni a pénzét, az nem tesz félre?
A megtakarítás előnye rövid és hosszú távon is egyértelmű. Egy-két hónapnyi felhalmozással vehetünk magunknak egy új mobilt, de legalábbis nem vagyunk kiszolgáltatva váratlan helyzeteknek. Hosszú távon pedig fontos, hogy amikor már nem tudunk, vagy nem akarunk dolgozni, akkor megéljünk életünk végéig a félretett pénzünkből. Ebben segít az állami nyugdíjrendszer, de az előrejelzések szerint mindenki jobban jár, ha emellett igyekszik magának is félretenni valamennyi pénzt.
Sajnos nem egyszerű előre eldönteni, hogy hosszabb időtávon mire lesz szükségünk. Amikor az ember megtakarítási döntéssel szembesül, nehezen tud józanul gondolkozni. Ahogy a második sör után is sokkal jobb ötletnek tűnik meginni a harmadikat, hó elején is inkább költjük el a pénzünk (jó esetben) egy rég áhított könyvre, mint hogy átutaljuk a megtakarítási számlánkra. Ennek pedig egy nagyon egyszerű közgazdaságtani magyarázata van:
elfogultak vagyunk a jelenbeli élvezetek iránt.
Abban persze még nem lenne semmi furcsa, ha jobban örülnénk ma 1000 forintnak, mint egy hét múlva ugyanennyinek. Pénzügyi megfontolásból ez azért logikus, mert az alatt az egy hét alatt is kereshetünk az 1000 forintunkkal minimális kamatot, ami így máris többet ér, mint egy jövőbeli ezres. Valóban jobb ma egy nagy veréb, mint holnap egy kis túzok, mert a verebet addig is fialtathatjuk. Ilyen döntések esetén diszkontálni*Ilyenkor az elérhető kamat segítségével kiszámítjuk, hogy mennyi jelenbeli összeget ér a jövőbeli kifizetés. kell a jövőbeli értéket a várható kamat mértékével. Ha még így is magasabb összeget ajánlanak, akkor racionális döntéshozóként a jövőbeli kifizetést kell elfogadni.
A bajok akkor kezdődnek, amikor már a mai 100 forintnak is jobban örülünk, mint a jövő heti 1000-nek. Pedig itt egyértelműen jobban járnánk, ha várnánk egy kicsit.
Ennek az az oka, hogy a legtöbbünkre jellemző a csőlátás, ha a jelen és a jövőbeli előnyök összehasonlításáról van szó. A jelen és a jövő érzékelése közötti különbségből adódik, hogy ilyen döntéseknél nem tudjuk legyőzni a csőlátásunkat, és csak jóval magasabb jövőbeli összeg esetén vagyunk hajlandóak késleltetni az előnyöket. Ha viszont azt kérdeznék meg, hogy egy hét múlva kérünk 1000 forintot vagy két hét múlva 1100-at, akkor sokan az utóbbit választanánk, mert a két jövőbeli időpontot már képesek vagyunk racionális alapokon megkülönböztetni. Ilyenkor felelősségteljes döntést hozunk és a diszkontálva is magasabb kifizetést választjuk.
A megtakarítási döntéseink az előbbi, csőlátással sújtott kategóriába esnek, hiszen a jelenben döntünk a jövőbeli pénzügyeinkről. Emiatt az elkölthető pénzünket csak észszerűen nagy hozamú befektetési lehetőségek miatt lennénk hajlandóak feláldozni, még akkor is, ha ez lenne a racionális döntés. Ilyen befektetés volt például a lakástakarék-pénztár, de ilyenek a 20 százalékos adó-visszatérítést biztosító magánnyugdíj-alapok. Persze a csőlátás mértéke egyénenként eltérő: van, aki minden extra motiváció nélkül is havonta félreteszi a kiválasztott összeget, és van, aki még 50 százalékos biztos hozam mellett is inkább a mának élne.
Hiába döntünk úgy, hogy jövő hónapban félreteszünk, vagy bánjuk meg minden hónap végén, hogy mégse tettük: mikor újra eljön a fizunap és szembesülünk a döntéssel, mindig jelen és jövő határán találjuk magunkat és nem látunk tisztán. Megvesszük a legújabb PS játékot, a megtakarítást pedig megint meghagyjuk jövő hónapra.
Ha viszont tudatosítjuk magunkban, hogy hajlamosak vagyunk túlságosan a jelennek élni, máris jó úton járunk a felelősebb megtakarítási viselkedés felé. Általában véve jó ötlet tényleges elköteleződéseket tenni. Beállíthatunk állandó utalást olyan számlára, amihez nem nyúlunk, vagy szerződést köthetünk valamelyik előnyös megtakarítási konstrukcióra. Onnantól már nem a pillanatnyi döntésünkön múlik, hogy hova megy a pénzünk egy meghatározott része, és sokkal könnyebb lesz nem felbontani ezeket a szerződéseket, mint segítség nélkül ellenállni a csábításnak, hogy elköltsük a pénzünket.
Élet
Fontos