Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2017. november 15. 13:11 Tech

Techóriásokkal versenyez egy egyetemi kutató az első kvantumszámítógép kifejlesztésén

Az amerikai Yale Egyetem három kutatója a legnagyobb techcégekkel versenyez azon, hogy ki építi meg a világ első kvantumszámítógépét – írja a New York Times. A kvantumszámítógépek a várakozások szerint olyan problémákra is választ adhatnak majd, amiket most még el sem tudunk képzelni.

A világ legjelentősebb techcégei közül a Google, az IBM és az Intel is dolgozik saját kvantumszámítógép megépítésén, és mind egy Yale-es professzor, Robert Schoelkopf által kidolgozott módszerekből indulnak ki. Az egyik legnagyobb riválisuk a küzdelemben egy újonnan alapított startup, a Quantum Cicuits lett.

A céget pedig pont Robert Schoelkopf alapította két kollégájával, és eddig 18 millió dollár befektetést kaptak kockázatitőke alapoktól.

Az elmúlt pár évben nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy képesek vagyunk megépíteni egy működő kvantumszámítógépet. Ezt a technológiát pedig elkezdhetjük árusítani”

– mondta az 53 éves fizikus.

A kvantumszámítógépek működését nehéz megérteni, mert a működésük jelentősen eltér a hagyományos számítógépekétől. Utóbbiaknál az információ alapegysége a bit, amely 0 vagy 1 értéket vehet fel. A kvantumgépek alapegysége a kvantum bit, más néven qubit értéke azonban egyszerre lehet 0 és 1 is. Két bit hiába vehet fel négy értéket (00, 01, 11, 10), egyszerre csak egyet tud tárolni. Két kubit azonban egyszerre tudja tárolni mind a négy értéket. Minden újabb kubittal tehát exponenciálisan nő az információmennyiség, azaz egyre komplexebb problémákat tud megoldani a kvantumszámítógép.

Ha például egy hagyományos számítógép keresi azt az utat, amely átvezet egy labirintuson, akkor sorban, egymás után próbálja ki a lehetséges útirányokat, és addig tesztel, amíg meg nem találja a helyes utat. A kvantumszámítógép azonban képes megpróbálni az összes lehetséges útvariációt egyszerre.

A kvantumgépeknél az információ tárolása a legnagyobb kihívás. Schoelkopf és társai két évtizedes kutatás után erre a jelenségre találtak egy megoldást, amelyet szupravezető áramkörnek neveznek. Ennek a fejlesztése most az legfontosabb prioritás a szektorban. Ebben is élen jár a Google, ugyanis a cégnek bedolgozó University of California kutatói az elmúlt hónapokban nagyon közel kerültek ahhoz, hogy a módszert a valóságban tesztelhessék.

A kvantumszámítógépek a következő évtizedekben jelentős változást gyakorolhatnak a világra. Például a jelenleginél sokkal pontosabb képet adhatnak arról, hogy különböző molekulák hogyan reagálnak egymásra, aminek óriási hatása lehet új gyógyszerek kifejlesztésére. A kvantumszámítógépek viszont a legjobban titkosított céges vagy kormányzati adatok algoritmusokat is képesek lehetnek feltörni. A hagyományos számítógépeknek ugyanis évmilliárdokba telne, míg az összes kódvariációt kipróbálnák.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech kvantumszámítógép Robert Schoelkopf Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Bucsky Péter
2024. április 23. 04:33 Élet, Tech

Sikerült volna csökkenteni az autók fogyasztását, helyette jöttek a SUV-ok

Hiába szorgalmazza az Európai Unió, hogy legyenek egyre kevésbé szennyezők a személyautók, a városi terepjárók miatt egyre rosszabb a helyzet.

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.