Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. január 24. 15:32 Közélet, Pénz

Ezer milliárdnyi lakáshitel törlesztését tenné könnyebbé a kormány új ötlete

Bedobott a Nemzetgazdasági Minisztérium egy ötletet arra, hogy meg kellene változtatni azt a kiindulási alapot, amire a bankok régóta a hitelezésük jelentős részét építik. A Budapest bankközi forint hitelkamatláb (BUBOR) helyett a Diszkont kincstárjegy (DKJ) lenne a referencia. A Portfolión közzétett javaslattal csökkenteni lehetne például a meglévő céges vagy lakossági lakáshitelek egy részénél a havi törlesztőket is.

Miért fontos ez? A Nagy Márton vezette minisztérium több más elem mellett a belső fogyasztás növelését tette gazdaságpolitikájának fő céljává, és ha a cégek, illetve a lakosság hitelterhei mérséklődnek, akkor a felszabaduló pénzből beruházás és fogyasztás lehet.

Számokban: a BUBOR és a DKJ között jelenleg mintegy 2 százalékpontos különbség van, és a csere egy régebben felvett, 3 havi BUBOR-hoz kötött (azaz nem fix) kamatozású hitel esetén, 5 millió forint hátralévő tartozásnál például azt eredményezné, hogy a havi 17-18 ezer forintos törlesztőrészlet körülbelül 12 ezer forintra mérséklődne – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés alapítója, szakértője.

  • Ahogy a Portfolio részletesebben bemutatta, a nagyobb hátralévő összegű hiteleknél a havi megtakarítás 20 ezer forint felett is lehet.
  • Bár a változó kamatozású lakáshitelek az utóbbi években már gyakorlatilag eltűntek a piacról, a régebben felvettek még kifutóban vannak, és körülbelül 1000 milliárd forintra tehető az összegük.

Felülnézet: A kormány a cserével nemcsak a fogyasztást és a beruházásokat tudná stimulálni, hanem a kamatstop kivezetését is elő tudná készíteni. A kamatstop a tervek szerint a lakossági hiteleknél június végén megszűnik, ám ha addigra sikerül átvinni a kamatcserét, akkor a törlesztőrészletek várható megugrását mérsékelni lehetne.

Igen, de: a cégek és a lakosság csökkenő terhei nagyrészt a bankok oldalán csapódnának le, az ő bevételeiket csökkentené a technikai változtatás, és egyelőre megjósolhatatlan, hogy ebből mennyit nyelnének le, és mennyit tudnának más díjtételek emelésével ellensúlyozni.

Mi várható? További alapvető változás lenne, hogy a DKJ nem feltétlenül mozog annyira párhuzamosan az alapkamattal, mint a BUBOR, vagyis ezentúl a hitelezés alapjai kevésbé direkten követnék az MNB döntéseit.

  • Ez egy újabb kormányzati beavatkozásként is értékelhető a független jegybanki politikába, részben ezért az ötlet nyilvánosságra kerülése után a forint több havi mélypontra gyengült az euróval szemben, a potenciális vesztes OTP részvényei pedig több százalékot vesztettek értékükből kedden a budapesti tőzsdén.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMindenki jobban jár, ha a kormány és a jegybank is a saját dolgával foglalkozikHosszabb távon sem a szóbeli nyomásgyakorlás, sem az egyes részpiacok kamatszintjeinek direkt, jegybanktól független irányítása nem célravezető.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz BUBOR diszkont kincstárjegy hitel kamat kamatstop nagy márton Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.