Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. május 17. 15:47 Közélet, Világ

Szembemegy Szijjártóék új belarusz együttműködése az uniós javaslattal

Miközben Navracsics Tibor kedden Brüsszelben tárgyalt Johannes Hahn uniós biztossal, hogy a modellváltó magyar egyetemek visszakerülhessenek az Erasmus ösztöndíjprogramba, a magyar külügy a belarusz kormánnyal tárgyal a két ország közötti oktatási együttműködés kibővítéséről.

Az oktatási szférát ugyan nem érintik az EU-s szankciók, de az Európai Bizottság nem támogatja, hogy az esetleges kooperációk a Putyinnak alárendelt Belarusz állami hatóságain keresztül valósuljon meg. Más uniós tagállamok inkább a Belaruszból elmenekült diákoknak és oktatóknak segítenek, a magyar kormány azonban ebben is különutas politikát folytat.

Az épp elég rossz bőrben lévő Lukasenka (a napokban a belarusz elnök halálhíre is elterjedt, miután kórházba került, de ez álhírnek bizonyult) által vezetett Belarusz mostanra gyakorlatilag Moszkvából irányított bábállammá vált az EU szemében, így Minszk ellen is egy sor szankció lépett életbe.

A magyar külpolitika továbbra is aktívan igyekszik együttműködni, ennek legutóbbi fejezete, hogy egyedül Magyarország nem csatlakozott ahhoz az európai uniós közös közleményhez, amely elítélte a belarusz emberi jogi helyzetet. Apróság, de azért figyelemre méltó, hogy a hazai pályától eltiltott belarusz labdarúgó válogatott az MLSZ-szel való megállapodás révén Újpesten fogja lejátszani következő EB-selejtezőit.

Februárban Szijjártó Péter külügyminiszter Minszkben tárgyalt, beszámolója szerint a békéről, majd áprilisban a belarusz külügyminiszter viszonozta a látogatást Budapesten. A fókuszban hírek szerint az energiaügyek voltak, de más, szankciók által nem érintett területek is szóba kerültek.

Szijjártó Péter és Szjarhej Alejnyik belarusz külügyminiszter a magyar-belarusz gazdasági vegyesbizottság ülése után a Külügyminisztériumban április 12-én. Fotó:
MTI/Kovács Attila

Például új államközi megállapodáson dolgoznak oktatási területen is. A tárgyalásokról a belarusz állami hírügynökség számolt be, eszerint a budapesti belarusz nagykövet, Vlagyimir Ulahovics a külügy helyettes államtitkárával, Lengyel Miklóssal és Bencsik Dáviddal, nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt. Mint írják: “Belarusz és Magyarország az oktatási együttműködés kiterjesztését tervezi”, többek között a belarusz és magyar egyetemi hallgatók ösztöndíjprogramjait bővítenék ki mindkét országban. Külön kiemelték az agrárium területét, ahol szintén bővítenék a közös oktatási és kutatási programokat.

A belarusz nagykövet Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) folytatott megbeszéléseiről röviden az egyetem is hírt adott: eszerint Bencsik másik sapkában, mint a MATE nemzetközi igazgatója kérte “a fehérorosz oktatási tárca együttműködését a mobilitásprogramok sikeres végrehajtásához, minél több hallgató, oktató és kutató magyarországi látogatásának előmozdítása érdekében”.

Kérdésünkre a gödöllői székhelyű egyetem azt írta, hogy a MATE-nak jelenleg nincs belarusz hallgatója, és “a konkrét együttműködés egyelőre csak tervben van, a találkozón az együttműködési lehetőségek beazonosítását és előmozdítását céloztuk meg”.

Más magyar egyetemeken is csak kis számban tanulnak jelenleg Magyarországon. A KSH adatai szerint 2021-ben csak 24 belarusz hallgató tanult a magyar felsőoktatásban, ők feltehetően a 2015 óta érvényben lévő kétoldalú Kormányközi Oktatási Együttműködési Program  keretében érkezhettek. Összehasonlításképpen: Németországból 3200, Kínából 2300, Iránból 1800 hallgató jött tanulni hazánkba.

“Ez az időről-időre megújított oktatási egyezmény még a Szovjetunióból lett megörökölve a két ország között. A szovjet időkben még jártak magyar diákok főleg a minszki egyetemre, a számuk azóta gyakorlatilag lenullázódott, és belarusz diákok sem sokan vannak Magyarországon. Mindig az volt inkább a probléma, hogy hogyan lehetne a keretszámokat feltölteni. Feltehetően most ennek akarnak új lendületet adni. Mindkét országnak kevés barátja van jelenleg a külpolitikában, ezért ott keresnek partnereket, ahol tudnak”

– mondta a G7-nek Bárász Péter, az évtizedek óta Belaruszban élő matematikus-műfordító.

Mint Bárász is kiemelte, a belarusz egyetemek korábbi európai együttműködései mostanra megszűntek, a belarusz állami szerveken keresztüli kooperációknak vége. Ezek helyett a 2020-as tüntetések brutális leverését követően nagy számban érkező diákok oktatását segíti több tagállam is. Legnagyobb számban Lengyelország, Litvánia, Csehország és Szlovákia támogatja a politikai üldözött fiatalok oktatását. Lengyelországban a miniszterelnök felügyeli a belarusz egyetemekről politikai okokból kizárt hallgatóknak szóló Konstantin Kalinowski ösztöndíjprogramot. A lengyel egyetemeken több mint 700 politikailag üldözött belarusz hallgató kapja akár öt éven keresztül az 1250 zlotys (kb. 100 ezer forint) állami ösztöndíjat.

Magyarországon nincs hasonló támogatási program a Belaruszból politikai okokból elmenekült hallgatóknak, ehelyett a magyar kormány a belarusz állammal készül kibővíteni az együttműködést. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy a Lukasenka-rezsim hatóságai dönthetik el, hogy kik érdemesek magyar ösztöndíjra, kik pályázhatnak a jóváhagyásukkal magyar állami támogatásra.

Ez az Európai Bizottság javaslataival is szembemegy. Mint megkeresésünkre az Európai Bizottság sajtószolgálata írta: “Az EU a lakosság elleni folyamatos represszió miatt leépítette a kapcsolatokat a Belarusz hatóságokkal. A Lukasenka-rezsim továbbra is lábbal tiporja az emberi jogokat, ilyen körülmények között nem ez a megfelelő idő erősíteni az együttműködéseket a rezsimmel, melynek feje manipulálta a választásokat, széles körű elnyomást gyakorol saját polgárai ellen, és Belarusz saját nemzetközi kötelezettségeivel is szembemenve megfosztja az embereket alapvető szabadságjogaiktól. Az EU továbbra is elkötelezett, hogy támogassa a belarusz népet, de nem az elnyomó, illegitim rezsimet képviselő hatóságokon keresztül.”

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ belarusz egyetem felsőoktatás Külgazdasági és Külügyminisztérium mate ösztöndíj Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.