Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. március 4. 16:13 Élet, Világ

Sötétség reggel: kárpátaljai magyar gyerekek az iskolai óvóhelyen

Csongoron hétfőnként máskor is református áhítattal kezdődik az iskola, de mostanában tanítási időben is egyházi énekek szólnak a légópincéből. Pedig az intézmény állami fenntartású, de ebből itt nem csinálnak ideológiai kérdést, és a magyar nyelvű zsoltár, úgy tűnik, megfér a hatalmas kék-sárga ukrán zászlóval is a folyosón. Még élénk rajta az ünnepi felirat: a Béke napja.

A béke napja, de a háború éve, most már évei. Kárpátalja az egyetlen ukrajnai megye, ahol még nem voltak harci cselekmények, így az ukrán mércével is szegényes, onnan nézve Kárpátokon túli régió 2022. február 24. óta a béke viszonylagos szigetének számít. A háború azonban a zsigerekben is benne van, és nem kell boncmesternek lenni, hogy kitapintsuk. Ott van a telefonban, aminek bármikor felsivíthat a beépített légiriadó applikációja, ott van a tiszteletes által osztogatott gyertyák csonkjában és a zseblámpákban, amikből már a lelkész sem tudja, hány ezret osztott ki idáig.

Amióta az oroszok szisztematikusan támadják az ukrán energiahálózatot, Kárpátalján is folyamatosak az áramkimaradások. Most jobb a helyzet, de dececemberben és januárban az volt kivételes, amikor éppen volt egy rövidebb időre hálózati áram – eleinte olyan napi négy, majd csak már jellemzően két órákat. Hogy mi várható másnapra, elvileg szintén applikáció jelzi. Aztán vagy úgy lesz, vagy sehogysem.

Amikor Csongoron, a határtól alig tíz kilométerre fekvő magyar faluban járunk, épp másnap délutánra és estére ígérnek két-két óra villanyt, a nap többi részében marad a zseblámpa. Ha pedig áram nincs, alig van valami. Nem működnek a szivattyúk és az újabb típusú kazánok sem, nincs tévé, nem lehet tölteni konnektorról a telefont, mindössze a fény, a meleg, a vízellátás és az információ hibádzik napi húsz órán át.

“Aki nem volt még tartósan így, nem tudja mi is a sötétség”

– mondják a faluban, miközben minden nehézség ellenére is a kötelező traktával várják a vendégeket. Egy magyarországi adományozócsapat jön, generátort hoznak a falu általános iskolájába. Én is velük, és mint a kora reggeli pesti találkozón rögtön kiderül, izgalmasan vegyes a csapat, akiket valószínűleg egyetlen dolog köt össze: a segíteni akarás.

A kosdi önkormányzat kisbuszával megyünk a határ felé, maga a polgármester vezeti. Kurdi Ferenc ex-jobbikos, független, copfos, civil szakmája szerint villanyszerelő, szaktudása most külön jól jön a generátor beüzemeléséhez. A Pest megyei zsákfaluból még ketten vannak rajta kívül, és nem ez a kosdiak első kárpátaljai akciója: szeptemberben két busszal és egy önkéntes csapattal csatlakoztak a nagyszőlősi gyermekotthon új részlegének kialakításához. Ebben a programban helyi és Magyarországról érkező önkéntesekkel, támogatókkal együtt vagy 40 ember dolgozott két napon át, hogy berendezzenek ceruzáktól a bútorzatig egy komplett szárnyat az Odessza mellől belső menekültként odakerült negyven kisgyereknek.

Ott volt Nagyszőlősön Attila is (hírlevélfeliratkozóink már találkozhattak vele), aki most is kivett egy szabadnapot, hogy részt vehessen a generátor leszállításában. Attilára mondhatnánk az egyszerűség kedvéért, hogy kukás, bár locsolóautót, hókotrót is vezet a szemeteskocsi mellett – 25 éve van a közterületeseknél, de mellette folyamatosan önkénteskedik. A háború kezdetén szállásokra fuvarozta az Ukrajnából érkező menekülteket, mostanában pedig főleg a Madridi úti szállón van, és nem zavarja, ha mások nem értik, miért ilyesmivel tölti a szabadidejét pénzkereset helyett. Mellette Michael Cojocar, a 25 éve Magyarországon élő kanadai építész, akinek a cége is beszállt egy nagyobb pénzadománnyal, hogy összejöjjön a generátorra való, ő is szinte gyerekkora vesz részt önkéntes akciókban. Hátul pedig Zsuzsa, aki az egész akciót kitalálta, megszervezte és lemenedzselte.

Nagy Sándor, a csongori iskola igazgatója, Baksa András, Csongor elöljárója, Bozó Zsuzsanna és Michael Cojocar adományozó Csongoron. Fotó: Kolozsi Ádám

Bozó Zsuzsa egy éve ilyenkor a Keleti pályaudvaron vett részt a semmiből létrehozott gyerek- és játszósarot működtetésében, hogy a vonatokkal érkező menekülők gyerekei emberibb körülmények között oldódhassanak egy kicsit. Ezután az Utazó Ficak önkéntes csapattal Kárpátalján kezdte keresni, hol tud segíteni.

Ez az alulról szerveződő, gyorsreagálású, szervezeti háttér nélküli segítés modellje. Mikroadományokból dolgoznak, bürokratikus terhek és kötöttségek nélkül, erősen építve a személyes bizalomra. Ez teszi lehetővé teszi, hogy pillanatok alatt reagáljanak a helyi igényekre. Egy-egy akció, mint a gyermekotthon kifestése és felszerelése közben is, folyamatosan építik a helyi kapcsolatokat, így ősszel már egyértelmű volt, hol mire van igazán szükség. Így szervezték meg hetek alatt, hogy adományokból két új, nagyteljesítményű generátort vásároljanak – ebből az egyik ismét Nagyszőlősre megy, a másik pedig a csongori általános iskolába.

Az iskolában most télen sokszor 16 foknál is kevesebb volt, hiszen áram kell a technikai eszközök és a világítás mellett a főzéshez, melegítéshez, de a kazánhoz is. 

Csongoron hagyományosan sok a gyerek. A csúcs a nyolcvanas években volt, amikor 350-es létszámmal működött a helyi elemi, de még tavaly is 270-en voltak. Nagy Sándor igazgató most úgy kalkulál, év végére 210-en lesznek.

Ebből a papíron 2400 fős, döntő többségében magyar lakosságú faluból tavaly február óta vagy ezren mentek el, és nincs már ott a fiatalabbak kétharmada. Nem hivatalos szám ez, de szoros, összetartó közösség a csongori, számon tartják egymást az embere; meg amúgy is látni, hogy vagy minden második ház üres, a kukák sincsenek a helyükön a porták előtt.

Gazdasági ingázók persze voltak az orosz invázió előtt is. Főleg férfiak, akik kéthetente vagy még ritkábban tudtak csak hazamenni az asszonyhoz, gyerekekhez és öreg szülőkhöz, na meg rendben tartani a gazdaságot. Ez azonban az elmúlt egy évben új szintet ért el. Egész családok mentek el egymás után, főleg a háború első szakaszában. Kérdés, hányan fognak közülük valamikor visszatérni úgy, hogy maradjanak is, és nem csak hogy végleg felszámolják addigi életüket.

Csongor, úton az iskolába. Fotó: Kolozsi Ádám

Itt nemcsak a német, de a magyarországi bérekkel sem lehet versenyezni. A kolhozos szovjet időkben dohány termett nagy mennyiségben. A dohányszárító épületei ma omladoznak, de vannak helyette fűtött fóliák. Most az uborkázás megy főleg, de a zöldséget Magyarországra kistermelői engedélyek híján nem lehet átvinni, hiába kapnának ott érte hatszoros árat is a kárpátaljai gazdák.

Akinek se földje, se külföldi munkája, csak tengődik, úgy-ahogy. Bár az élet is olcsóbb, képzelhető, hogy lehet megélni 20 ezer forintnak megfelelő havi nyugdíjból. Ennél nem sokkal több a tanári alapfizetés sem, így rengeteget számít a magyarországi kiegészítés: a magyar állam a Bethlen Gábor Alapon keresztül évi 400 ezer forintot ad a magyarul tanító pedagógusoknak.

“Ha nem támogatnának minket Magyarországról, már nem működnének az intézményeink” – mondja Baksa András, Csongor elöljárója. A nálunk a polgármesterinek megfelelő tisztség viselője, aki civilben maga is gazdálkodó, a különféle magánfelajánlásokról beszél: először a testvértelepülések és más önkormányzati kapcsolatok aktivizálódtak – mivel pénzt nem nagyon lehet elszámolni biztonságosan, hogy az adomány nehogy korrupciónak minősüljön, inkább tárgyak, berendezések formájában tudják fogadni a felajánlásokat.

A csongori iskola régi épületét még a cseh időkben, vagyis a két világháború között építették, de az oktatás java már az új főépületben megy, a 2007-ás átadón ott volt Gyurcsány Ferenc és Viktor Juscsenko akkori ukrán elnök is. A nagy többség ebbe a kilencosztályos iskolába jár a faluból: a családoknak is megéri a plusz támogatások miatt magyar nyelvű intézménybe íratni a gyereket, de ez itt amúgy is természetes. Bár felmenő rendszerben elvileg egyre több az ukrán nyelvű tanóra, a gyakorlatban ennek csak minimálisan igyekeznek megfelelni – az ukrán nyelv nem is megy annyira, noha a falu széle maga a nyelvhatár, a szomszédos Nagylucska, Mezőterebes Munkács irányába már ruszin lakosságú.

 

A csongori általános iskolában. Fotó: Kolozsi Ádám

“Istenfélő, istentisztelő, szakrális világ a mienk, mely arra kárhoztatott, hogy keserves izzadással, vérrel teletűzdelt világban éljen” – írta a helytörténészként is aktív Nagy Sándor iskolaigazgató Csongor falukönyvében. Az általa vezetett ukrán állami iskola egyik tantermében most kozák hetmanok portréi, a másikban a magyar történelmi arcképcsarnok szereplői sorakoznak. Csak éppen a tanítás egyre hektikusabb. Ezen a szerdai napon nem sokkal a nyolc órai becsengetés után egész Ukrajnában megszólal a légiriadó, jelezve, hogy elvileg az egész ország területén lehetséges az orosz rakétatámadás.

A faluban nincs légoltalmi sziréna, illetve van, de nem működik: olyan hangja volt, hogy inkább leszerelték, mert traumatizálta az embereket, miközben támadás soha nem volt kárpátaljai célpont ellen. Helyette mindenkit a telefonos appok szintén eléggé fülsiketítő hangja riaszt, és bár az otthonokban ezzel nem nagyon törődnek, közintézményekben ilyenkor kötelező azonnal a légvédelmi helyekre terelni a gyerekeket.

A csongori falusi iskola gyerekeit három különböző pincébe vezénylik le. A kicsiknek még istenes, őket oda viszik, ahol éjjel működött a kazán. Ebből még érezni most is valamit. A nagyobbaknál viszont tíz fok sincs. Ülnek szorosan egymás mellett a sötét pincében kabátban, fentről, a keskeny pinceablakokokon át dereng be valamennyi a téli reggel sugaraiból. A tanárnők buzdítására hangosan énekelnek:

“Itt leszek, míg Jézus jön, világítani fogok. Kicsiny kis fényemmel világítani fogok. Elrejtsem-e fényemet? Nem! Világítani fogok.”

Kárpátalján ugyan nem nem minden magyar református, de ahogy a mondás tartja, minden  református magyar, és a csongori közösség híres arról, hogy az egyik legösszetartóbb. Itt a tiszteletes szava ha nem is szentírás, de hogy meghatározó tekintély, nem is kérdés. Pocsai Sándor édesapját követte csongori lelkészként, és most ő vezeti a szenvedélybetegeket mentő missziót is, ahol az elmúlt években felekezettől függetlenül sok ezren vettek részt a rendszeresen tartott gyógyító alkalmakon.

Most ő próbálja tartani a lelket az emberekben, de mint mondja, érezhető, ahogy a háború kezdete óta egyre terjed a depresszió a faluban. Sok a magányosan maradt idős ember, és az, hogy az oroszok december óta szisztematikusan támadják az ukrán energiahálózatot, tovább ront a helyzeten. Az első két hónapban a lakossági áramszolgáltatást minimálisra tekerték le, és bár azóta jobb a helyzet, így is alapvető hiányosságok vannak.

A faluban korábban azt gondolták, krízishelyzetben majd a gázzal lesz gond, úgyhogy van, ahol le is szerelték a gázcsöveket. Ehhez képest gáz van, az áram lett a szűk keresztmetszet. A generátorokhoz viszont lehet kapni a nyugatról, részben Magyarországról exportált dízelt. Közel duplájára drágult ugyan az elmúlt hónapokban, literje forintban 500 felett van – de legalább van.

A magyar önkéntesek két nagyteljesítményű generátort vittek most, Green Power típusú új áramfejlesztőket, relatíve halk gépek. Telepítésük előtt magyarországi villanyszerelők végezték a helyszíni felmérést, tisztázták a teljesítményigényt, és hogy milyen kiegészítő munkák szükségesek a biztonságos üzemeltetéshez. A nagyszőlősi gyermekotthonban ez alapján 65, a csongori iskolában 110 kilowatt lett a teljesítmény. Elég, hogy az áram és szivattyú mellett menjen a kazán is, fel lehet fűteni húsz fokra az iskolát.

“Köszönjük, hogy elhoztátok nekünk a világosságot. A világosság világosságot szül, a sötétség pedig sötétséget”

– mondja búcsúzóul Nagy Sándor iskolaigazgató, mielőtt az önkéntesekkel indulunk vissza Záhony felé. Hiába rövid a sor a Tisza fölött, ebből éjjeli érkezés lesz, a magyar határőrök óránként jó, ha néhány kocsit átengednek. A város a szokásos kivilágításban, a megszólaló sziréna csak egy random rendőrautót jelez.


A civil önkéntes programok folytatónak Ukrajnában. Most többek között a csongori óvodában lenne szükség építőanyagokra, szigetelésre, új bútorokra; a szolyvai állami gyermekotthonban a baba osztály vár új kiságyakat, a súlyosan sérült gyermek rész pedig inkubátorokat, fejlesztő játék medencéket. Bővebb információval az önkéntesek, adományozók jelentkezéséhez a Net of Hope rendelkezik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ Kárpátalja önkénteskedés orosz-ukrán háború Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. november 22. 06:04 Élet, Vállalat

Rá fognak kényszerülni a kisebb boltok is, hogy visszavegyék a palackokat

Az eddigi számok arra utalnak, hogy ha továbbra sem szerződnek le a MOHU-val, akkor maguk alatt vágják a fát.

Torontáli Zoltán
2024. november 19. 14:03 Élet, Közélet

Alig érezné meg a gazdaság, ha december 24. piros betűs ünnep lenne

Az első évben körülbelül az egy napra eső GDP 20 százaléka esne ki, utána talán annyi sem, vagyis a lépésnek csekély gazdasági következménye lenne.

G7.hu
2024. november 19. 09:27 Élet

Szentkirályi Balázs-díjat alapít a G7

A G7 szerkesztősége, volt munkatársai díjat alapítanak a tavaly elhunyt Szentkirályi Balázs emlékére, aki a G7 2017-es alapítástól súlyos betegségéig a gazdasági portál vezérigazgatója, szerkesztője volt.

Fontos

Holtzer Péter
2024. november 23. 06:07 Podcast

Sokkal jobban is lehet segíteni a középiskolásokat a pályaválasztásban

Pályaorientáció alatt leginkább egyszeri ismeretátadást szoktak érteni, pedig fontos lenne a diákokat végigkísérni a 9. osztálytól érettségiig.

Hajdu Miklós
2024. november 22. 11:05 Közélet, Vállalat

Négy gyártól várja a gazdasági csodát a kormány, és mindannyian megérezzük, ha nem jön el

A kormány mintha túl gyors felfutással számolna az új autó- és akkumulátorgyáraknál, ami fokozza a jövő évi pénzügyi terveket övező kockázatokat.

Hajdu Miklós
2024. november 21. 14:01 Vállalat

Éledezik az európai autópiac, de több ezer ember állását ez már nem menti meg

Az e-autók iránti kereslet továbbra is hanyatlik, de összességében kicsit erősödött az uniós autópiac októberben. A Volkswagennél és a Fordnál így is leépítések jönnek.