Ha a pénzre gondolunk, könnyen olyan érzésünk lehet, mintha ez az emberi élet örök velejárója lenne. Ez azonban közel sem igaz. Bár régóta használunk pénzérméket, valójában az emberi történelem egészéhez mérten csak rövid ideje. Az első pénzérmék a Krisztus előtti VI. században jelentek meg, körülbelül egy időben Lüdiában, Indiában és Kínában. De akkor mi volt előtte?

Adam Smith, a közgazdaságtan egyik atyja szerint az emberek barter rendszerben kereskedtek az előtt, hogy a pénz megjelent volna. A cserélgetős rendszer viszont annyira bonyolult volt, hogy igény lett egy univerzális fizetőeszköz bevezetésére. Kezdetben még nem nemesfémből készült érmék, hanem úgynevezett árupénzek forogtak (tehát könnyen cserélhető termékek, mint például a só). A probléma ugyanis az (Adam Smith példájával élve), hogy ha a pék húst szeretne venni, de a hentesnek nincs szüksége kenyérre, akkor a péknek addig kell keresgélnie és cserélgetnie, amíg nem talált valamit, amit végül húsra cserélhet. Ez hosszadalmas és bonyolult folyamat, a pénz segítségével viszont le lehet rövidíteni. Míg Adam Smith valóban úgy gondolta, hogy ez a korai társadalmak esetében így zajlott, ma már inkább csak modellként tekintenek az elméletre.

Smith óta ugyanis az antropológusok felfedezték a világot, de sehol sem találtak olyan kereskedelmi rendszert, ami tisztán “valamit valamiért” (quid pro quo) alapon működik. Ebből arra következtetnek, hogy valószínűleg ilyen, tiszta barter rendszerek soha nem is léteztek.

Volt viszont sokféle ajándékozó társadalom. Ezekben a csere nem úgy zajlik, mint a klasszikus barterek esetében: nem azonnal, hanem egy időbeni eltéréssel, és az sem mindegy, ki adja az ajándékot kinek. Ez a hétköznapokban valahogy úgy fest, hogy ha szükségem van segítségre, akkor megkérek valakit, hogy segítsen. Az illető segíteni fog, mert tudja, hogy ha neki lesz szüksége a segítségemre, számíthat rám. Ezek a cserék fenntartják a személyközi kapcsolatokat, és a társadalmi hierarchiát is meghatározhatják, például úgy, hogy ha valakitől sokan kérnek szívességet, az jelenthet nagyobb presztízst. Nem hétköznapi esetekben rituális ajándékozásokat is megfigyeltek. Ilyenek voltak például a Malinowski által leírt Kula, a Pápua Új-guineai Moka, vagy az észak-amerikai indiánok esetében a Potlatch, amik szigorúan meghatározott rítusok, és a törzsek közti hierarchiát, gazdasági kapcsolatokat, valamint az adott térségben a gazdasági egyenlőséget is szabályozhatják mintegy piaci szabályozó mechanizmusként. Az viszont nem volt eddig tiszta, hogy a szívességekből hogyan alakult ki a pénz.

David Graeber amerikai antropológus egy lépéssel tovább ment, és átfogóbb elméletet alkotott a pénz és az adósságok történetéről. Szerinte a pénz kialakulásában a legnagyobb szerepe az adósságoknak, a hiteleknek és azok számontartásának volt (az elméletet először a 2011-ben megjelent Debt: The First 5000 Years című könyvében fejtette ki). Amíg bizalmi alapon működik egy rendszer, nincs feltétlenül szükség a javak pontos értékének megállapítására. Konfliktusok esetében viszont már meg kell határozni, ki, kinek és mennyivel tartozik, érvel Graeber. Ha pedig már “fejben” meghatározták az adósságokat, onnantól csak egy lépés volt ezt számszerűsíteni és pénzben kifejezni.

Mivel az adósság és a pénz kialakulásában fontos szerepe volt a konfliktusoknak, ezért Graeber szerint a háborúkat érdemes tanulmányozni. Azokban a birodalmakban, ahol a pénz kialakult, hasonlóak voltak a történelmi körülmények: mindenhol a hadsereg fenntartása volt a cél. Mivel a pénz nem más, mint egy ígéret arra, hogy a későbbiekben hozzájuthatunk különböző javakhoz, tökéletesen alkalmas eszköz egy olyan intézmény fenntartására, aminek a tagjai közvetlenül nem termelnek semmilyen cserélhető terméket, és ráadásul nem is a leginkább bizalomgerjesztőek az átlagember számára. Tovább erősíti a létjogosultságát, hogy a mozgatásához nem kell akkora logisztikai hálózatot kiépíteni, mint ha bármilyen más terménnyel vagy termékkel fizetnénk, még akkor sem, ha Nagy Sándor hadseregének kifizetéséhez a feljegyzések szerint napi fél tonna ezüstre volt szükség. Ez a hatalmas mennyiség viszont már arról árulkodik, hogy kialakultak olyan piacok, amik gyakorlatilag a hadseregek kifizetése köré épülnek. (Nem is csoda, hogy a feltörekvő egyházak békemozgalmakként is definiálták magukat.)

A nagy birodalmak felbomlásával a középkorban új helyzet alakult ki. A korábban használatos pénzérmék (például a Római Birodalom esetében) alkalmasak voltak arra, hogy meghatározzák a termékek árát, viszont mivel nem jutottak el a volt birodalom minden területére, nem is voltak mindennapi használatban. Graeber szerint a birodalom felbomlása után újra a szívességek és hitelek rendszere kaphatott nagyobb szerepet, és ekkor jelenhetett meg bizonyos esetekben barter kereskedelem is. Valószínűbb, hogy barter olyan helyzetekben alakulhatott ki, amikor az emberek ismerték a pénzt, tisztában is voltak az értékével, de nem jutottak hozzá. Ennek a pénzhiánynak köszönhetően történhetett meg az is, hogy királyok visszahívják az előző érméket és újakat bocsátanak ki anélkül, hogy az gondot okozna a gazdasági működésben. Ugyanezek az uralkodók képesek voltak viszont adószükségleteik fényében inflálni is az adott valutát, ezzel módosítva a sztenderd viszonyítási rendszert a hétköznapi hitelezés és cserék során.

Már ekkor felmerült a virtuális pénz gondolata is. Ezt is újkeletűnek hisszük, pedig a középkorban Kínában érmék hiányában bevezették a papírpénzt, az iszlám világban és a keresztesháborúk nyomán Európában pedig megjelennek a csekkek. Ezen kívül önmagában a hitelezés gondolata is valamilyen még nem létező pénzösszeggel kapcsolatos ígéreten alapul.

Azokban az időszakokban tehát, amikor nem állt rendelkezésre elérhető pénz, központi szerepe volt a hiteleknek és a szívességeknek. Ezek sokszor olyan mértékűek voltak, hogy egy idő után a társadalom jelentős része olyan krízishelyzetbe került (például adósrabszolgaságba kényszerült, kénytelen volt elbujdosni, vagy nincstelen lett), hogy az uralkodóknak egyszerűbb és kívánatosabb volt eltörölnie az adósságokat, ezzel visszaállítva a társadalmi békét.

Graeber elmélete szerint ezek a pénzhasználat változásával kapcsolatos időszakok körülbelül ötszáz éves ciklusokra bonthatóak, amik durván úgy néznek ki, hogy a hangsúly az ajándékozásról és hitelezésről a pénzhasználatra helyeződik, majd vissza. Az amerikai antropológus szerint éppen egy ilyen ciklus elején tartunk, így nem kell megijednünk, van idő a változtatásra. És tényleg, nem is olyan régen volt, amikor megszűnt az aranystandard-rendszer, és alig egy két-évtizedre rá mindenhol elterjedtek a hitelek és a hitelkártyák. A különbség a mostani és az 500 évvel ezelőtti helyzet közt az, hogy a régebbi rendszerekben olyan mechanizmusok épültek ki a piac egyben tartására, amik az adósok és kis gazdasági szereplők érdekeit védték, ezzel szemben most minden egyes kontrollt biztosító intézmény a hitelezők és nagy gazdasági szereplők érdekeit tartja szem előtt.

De ha a pénz választás kérdése, van-e más fenntartható alternatíva? Graeber alapvetően kikerüli a választ, csak annyit állít: ha valamit felhozhatunk a demokratikus rendszerek előnyeként, az az, hogy ezekben a rendszerekben a megoldási javaslatok becsatornázódhatnak a megfelelő helyekre. Akármennyire is természetes a ciklus, amiben vagyunk, tény, hogy új megoldási javaslatokra van szükség, melyet többek között a 2008-as gazdasági válság is igazol.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Pénz antropológia pénz Olvasson tovább a kategóriában