Érdekes összehasonlítani  az európai és az amerikai központi kormányzatok elmúlt tíz évben bejárt adósságpályáját: meredeken fölfelé vezető íven mozgott mindkettő.

Az adósság azért szaladt így meg mindenütt, mert mindkét térségben kezelni kellett a gazdasági világválság negatív hatásait. A gazdaságpolitikának az ilyen helyzetekre alapvetően kétféle válasza lehet: a jegybanki pénznyomtatás és a költségvetési kiköltekezés. Mindkettő célja ugyanaz – több állami pénzzel, olcsó hitelekkel életet lehelni a vergődő gazdaságba.

Az alábbi ábrán azt látjuk, hogy az EU és az USA is ezzel kísérleteznek lassan tíz éve. Ami érdekes, hogy a két térség között az első benyomás ellenére mégis lényegi különbségek vannak.

Az EU-ban (összesítve) a térség GDP-jének 90 százaléka körül tetőzött a kormányzati adósság 2014-ben. Az USA szövetségi szinten ennél is nagyobb sebességgel és nagyobb mértékben adósodott el, tartozása mára a gazdaság éves összteljesítményénél is nagyobb, és a helyzet tovább is romolhat. A várakozások szerint az amerikai adósság emelkedhet 2020-ig, az uniós adósságszint viszont kicsivel csökkenhet a GDP arányában, ami ilyen nagy adóssághegyeket látva nem tűnik indokolatlannak.

Ekkora tartozásfelhalmozást látva megalapozott a kérdés, hogy mégis mit kaptunk a mindannyiunk vállát nyomó adósságért cserébe. Ezt legegyszerűbben a gazdasági növekedésben mérhetjük le: ha a költekezés hatására a gazdaság egésze tartósan kijött a kátyúból és több ember dolgozik magasabb bérért, akkor talán megérte a dolog, legalábbis középtávon. És ahogy a fenti ábra jobb oldali grafikonja szemlélteti, a mély gazdasági zuhanás után sikerült talpra állni.

Ezen a ponton azonban szétválik az európai és az amerikai út. A számokból azt látni, hogy az Egyesült Államok sokkal nagyobb eladósodásból tudott az EU-nál évekkel korábban kijönni a világból és gyorsabban növekedni. Az EU ezzel szemben a belső ellentétek, döntően a 2012-es perifériaválságban kicsúcsosodó német ellenállás miatt évekkel később állt csak talpra és érte utol növekedésben az USA-t. Viszont az európai eladósodás összességében láthatóan kisebb az amerikainál. Emögött persze nagy regionális eltérések vannak. 

Ennyi alapján kissé egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az Egyesült Államok jóval nagyobb eladósodásból vásárolt gyorsabb és látványosabb kilábalást a gazdasági világválságból. Európa vezetői lemaradva követték az amerikai nagy testvért, de a nagy nehezen mégis beindított jegybanki lazítás még kisebb kormányzati eladósodás felvállalása mellett is eredményes volt. 2016-ban az EU gazdasága fél évtized után először tudott az USA-nál gyorsabban bővülni.  

Az amerikai gazdasági fellendülés egy érett szakaszba lépett, az ottani 4,2 százalékos munkanélküliség lényegében azt jelenti, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar, elemzi a jelenlegi helyzetet a G7-nek Móró Tamás. A Concorde vezető befektetési stratégája szerint az amerikai növekedés ezért is lassabb az európainál. Ott már a partvonalon lévő embereket mind visszahozták a munkaerőpiacra, ami azt is jelenti, hogy lényegében teljes kapacitással dübörög az amerikai gazdaság. Innen már nem olyan könnyű a további növekedés, hiszen nagyon kevés a kihasználatlan kapacitás. Ebben a helyzetben a további költségvetési lazítás növekedés helyett feltehetően inkább csak az árakat emelné meg, ami inflációt hozna középtávon.

A trend feletti növekedéshez strukturális intézkedések kellenének, technológiai újítások,

vagy mondjuk a nyugdíjasok visszavonzása a munkaerőpiacra, mint Japánban. Ilyen lépések nélkül az USA gazdasága a közeljövőben nagy ugrásra nem nagyon számíthat. 

Ezzel szemben az európai gazdaságban még mindig van tere a költekezésnek és a növekedésnek is. Németországban nyilván jobb a helyzet, mint a kontinens nagy részén, de a térség egésze inkább a fellendülő gazdasági ciklus közepén tarthat, messzebb az USA-tól. A déli országokban még mindig sok a munkanélküli, az EU egészében még vannak szabad kapacitások, emiatt itt egy költségvetési élénkítésnek lenne növekedési hatása, a plusz pénz nem csak az árakat emelné meg.

Jellemző példa az olasz. Az erre az évre tervezett 2,4 százalékos költségvetési hiány után a jövő évi elfogadott költségvetésben 1,6 százalékos deficit szerepel, ami szokatlanul nagy fegyelemre utal. A takarékoskodás ellenére az olasz növekedés – önmagához képest – az 1,5 százalék körüli értékével csúcson van, miközben nagyjából feltőkésítették a bankrendszert, beindult a hitelezés és sokat javult a fogyasztói bizalom is.

A másik nagy válságország Spanyolország volt, de itt is évek óta rendben van a növekedés, helyreállt a feldolgozóipar. Igaz, továbbra is magas az adósság (a GDP 100 százaléka körül) és sok még a munkanélküli, tehát a bajok távolról sem múltak el nyomtalanul, de a helyzet és a kilátások is jobbak.

Az európai válságkezelés mindenesetre jóval kiegyensúlyozatlanabb volt az amerikainál, nagyobb növekedési és társadalmi áldozatokkal, például elhúzódó és délen nagyon súlyos munkanélküliséggel. Az amerikai gazdaságpolitika egyszerűen felkészültebben, egységesebben, összességében értelmesebben reagált a gazdasági válság kihívásaira. Most viszont az Egyesült Államoknak lényegesen nagyobb adóssághalommal kell megküzdenie politikailag és társadalmilag is, ami egy olyan elnökkel, aki éppen fedezetlen adócsökkentést akar átvinni, nem lesz túl egyszerű.

Ezzel szemben az EU több tagországa is nagyobb társadalmi áldozatokkal mászott ki a 2008-17 közötti tíz évből, viszont most összességében kevesebb a felhalmozott tartozás, és a következő évek növekedési kilátásai is kicsivel jobbak, bár az erre vonatkozó előrejelzések jellemzően pontatlanok és kissé ellentmondásosak. Mindenesetre most egy reményteljes periódus kellős közepén vagyunk, a nyugat mifelénk gyakran megjósolt végső hanyatlása pedig még biztosan odébb van.

(Címlapkép: MTI/EPA)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ globális makrogazdaság Olvasson tovább a kategóriában