Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. november 2. 12:25 Adat

Soha ennyi gáztartalékot nem gyűjtött be Európa egy éven belül

Az idén minden eddiginél előbb kezdték el tölteni az európai gáztározókat, és szinte biztosan minden eddiginél később is fejezik be a betárolást. Az orosz szállítások fokozatos elapadása miatt azonban ennek ellenére sem volt egyértelmű, hogy sikerül-e rekordmennyiségű gázt összeszedni a szokottnál lassan négy héttel hosszabb betárolási időszakban. A hosszú hétvégén azonban kiderült, hogy igen.

Mostanra az Európai Unió területén található tárolókban nagyjából 100 milliárd köbméternyi földgáz gyűlt össze. Ez azt jelenti, hogy a létesítmények összesített telítettsége megközelítette a 95 százalékot. A háború kirobbanását követően, tavasszal kitűzött cél 80 százalék volt, amit így mostanra messze sikerült túlszárnyalni.

A korábbi években volt példa arra, hogy ennél is több tartalékkal vágott neki Európa a télnek, ám akkor a betárolás kezdetén is jobban állt készletekkel az EU. Most a háború kirobbanása miatt a szokottnál sokkal korábban, már március közepén megindult a tárolók feltöltése, amelyek akkor nagyjából negyedig voltak. A mostaninál magasabb töltöttséget pedig eddig csak úgy sikerült elérni, hogy már a feltöltés kezdetekor is legalább 40 százalékos volt a tárolók telítettsége.

Számításaink szerint az idei betárolási időszakban már több, mint 70 milliárd köbméter gáz került a tárolókba. Erre korábban egyszer volt példa, még 2018-ban, ám mostanra az akkori rekordot is sikerült túlszárnyalni.

Az idén ráadásul valószínűleg még nőni fog a töltöttség. Április eleje óta összességében eddig minden nap több gáz került a tárolókba, mint amennyit kivettek onnan, és erre a következő napokban is van még esély. Pedig már így is a mostani minden bizonnyal Európa leghosszabb betárolási időszaka.

A gázfelhasználás szempontjából az évet két részre szokták bontani. A betárolási időszak az, amikor kevesebb gázt fogyasztunk, mint amennyit kitermelünk, illetve amennyi importként érkezik. Ilyenkor a felesleget tárolókba helyezik el (betárolják). Az év hidegebb szakaszában viszont több gázra van igény, mint amennyit behozunk és kitermelünk, ilyenkor a hiányzó mennyiséget a tárolókból pótolják ki (kitároljuk).

Az elmúlt években a betárolási időszak hossza 185 és 212 nap között szóródott, átlagosan pedig szinte pontosan 200 nap volt (ennyi idő telt el a legalacsonyabb és a legmagasabb töltöttségi szint között). Ezzel szemben most európai szinten már 227 napja tart a betárolás, azaz lassan egy hónappal hosszabb a megszokottnál. Különösen szembetűnő az eltérés 2021-hez képest, amikor az alacsonyabb árakban bízva sokan kivártak, így rendkívül későn kezdődött el a tartalékolás, és nem is sikerült túl magas szintre tölteni a tárolókat.

A tartalékok múlt heti növelése egyébként azért is nagy szó, mert az előző héten kifejezetten kevés importgáz érkezett Európába. Az orosz behozatal minden korábbinál alacsonyabb szintre csökkent, és már a 400 millió köbmétert is alig haladta meg*Az évnek ebben az időszakában előfordult, hogy közel tízszer ennyi gázt küldtek az oroszok Európába.. Ezzel párhuzamosan a korábbi csúcshoz képest visszaesett némileg a tengeren érkező cseppfolyósított földgáz mennyisége és az algériai import is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat energiaválság földgáz gázimport Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 29. 04:33 Adat, Élet

Külföldi polgármestert is választhatna több magyar település a nagy arányuk alapján

Nem feltétlenül ott él a legtöbb külföldi állampolgár Magyarországon, ahol azt a gazdasági fejlettség alapján várnánk.

Váczi István
2024. április 26. 04:39 Adat, Világ

Kimeríthetetlen orosz hadsereg? Egyre fogy az egyik legfontosabb fegyverük

Népszerű elképzelés, hogy az orosz hadsereg szinte bármekkora veszteséget képes pótolni, ám a Szovjetunióról örökölt fegyverkészletek sem végtelenek.

Bucsky Péter
2024. április 25. 04:39 Adat, Élet

Több ezer milliárdos rezsivédelem után a magyarok harmada fával fűt

Az energiaválság megmutatta, hogy miért tévút hosszú távon a rezsicsökkentés, amelyből ráadásul az igazán szegények többsége ki is marad, hiszen fával fűt.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.