Balásy Gyula októberben bevásárolta magát egy cégbe, amely egy évvel korábban 4 millió forint bevételt ért el. Májusban kivett belőle 90 milliót.
Alig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.
Fél év alatt több mint 38 milliárd forintot költött el kommunikációra az állam. Ez a másfélszerese annak, amit elvileg egy évre szántak.
Az állami hirdetések teljes kontroll alá vonását követően a piacon is megpróbálna teret nyerni a kormány, de itt azért annyira nem könnyű.
Néhány éven belül másodszor szabja át teljesen az állam az ügynökségi piacot, amit egyetlen, a kormányzat által tolt szereplő tarolhat le.
Elvileg három évre szánják a 90 milliárdos kommunikációs büdzsét, de legutóbb fele ennyi idő alatt elégettek bő 70 milliárdot.
Újabb 2,3 milliárdból tájékoztatott minket Rogán Antal minisztériuma az életünket érintő kormányzati döntésekről. Másfél év alatt már 30 milliárdot költöttek erre.
Végül csak azzal a konzorciummal kötött szerződést az állami hivatal, amely a legdrágább ajánlatot adta.
A három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős "piac" jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.
Legutóbb másfél év alatt sikerült elkölteni a három éves keretet Csetényi Csaba, Kuna Tibor és Balásy Gyula cégeinél.