Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2024. augusztus 16. 17:27 Közélet

Éles fordulatot venne a kormány a kötelező munkahelyi orvosi vizsgálat megszüntetése után

Szocho-kedvezményeken keresztül tenné érdekeltté a kormány a munkaadókat abban, hogy minél több alkalmazottat küldjenek el az állam által kínált szűrővizsgálatokra a következő évtől. Az eddigi szűrések mellé egy általános, népbetegségeket kiszűrő programot tervez bevezetni a kormány, ami sokakban ellenérzéseket váltott ki.

  • Bonus-malus rendszer kidolgozását említette Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, ami a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területéről lehet ismerős, továbbá elmondta, hogy invazív beavatkozással vagy sugárterheléssel járó vizsgálatok nem tehetők majd kötelezővé.

Miért fontos ez? A születéskor várható élettartam Magyarországon 76,9 év, míg az uniós átlag 81,5 év a 2023-as adatok alapján, tehát bőven van mit javítani a magyar lakosság egészségén. Ehhez járulhat hozzá az elsősorban szív- és érrendszeri, daganatos és mozgásszervi népbetegségek szűrésére tervezett program.

  • Az egészségesen töltött évek és a minél hosszabb élet mellett például a táppénzen töltött idő szempontjából sem közömbös a lakosság egészsége. A tervezett szűrés kockázatbecslésekhez alkalmazandó kérdőívek és klinikai vizsgálatok sorából állna össze, amelyek gyakorisága az életkor és az egészségi állapot függvényeiben alakul.

Igen, de: a szűrővizsgálatok betegségek korai, még jól kezelhető stádiumban történő felismerése mellett mellékhatásokkal, károkkal is járhatnak a résztvevők lelki állapotára vonatkozóan, felesleges aggodalmat vagy épp túlzó biztonságérzetet keltve bennük. A mostani magyarországi szűrések zömén az úgynevezett tájékozódáson alapuló önkéntesség elve szerint lehet részt venni.

  • Tavaly év végén engedte el a kormány a korábban kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatot, már nem általános, hanem csak egyes munkakörökre vonatkozó előírás az alkalmassági ellenőrzés. Pedig ez az évenkénti vizsgálat sokaknak azon ritka alkalmak egyike volt, amikor orvos látta őket.

Számokban: az emlőrák esetében például ha adott a korai felismerés és kezelés, akkor az ötéves túlélés valószínűsége meghaladja a 80 százalékot. Noha szervezett emlőszűrés Magyarországon is működik, a 2019-es becslések a magyar nők egyik legmagasabb mellrák miatti halálozását mutatták Európában.

  • A vizsgálatokon való részvételi arány is alacsony Magyarországon, az 50 és 69 év közötti nők 29,8 százaléka jelent meg mammográfián a 2022-es adatfelvételt megelőző két évben, míg ugyanez az érték a skandináv tagállamokban 80 százalék fölött alakult. Az emlőszűrés mellett a méhnyak- és a vastagbélszűrés működik meghívásos alapon.
  • A halálozások 22 százalékát okozták rosszindulatú daganatok és hasonló arányban fordult elő heveny szívizom-elhalás (vagyis infarktus), illetve egyéb ischaemiás szívbetegség (23 százalék) 2022-ben. Az Európai Unióban is ezek a vezető halálokok, igaz, a keringési rendszer megbetegedései jóval magasabb, közel egyharmados arányt tesznek ki.

Előzmények: hasonló megoldásra volt már példa a koronavírus elleni védőoltások esetében, a kormány ugyanis a munkáltatók számára lehetővé tette az oltás előírását az alkalmazottaiknak 2021 őszén, ám az opció kockázatai miatt nem volt népszerű a versenyszférában. Az állami intézményeknél dolgozók számára mindenesetre kötelezővé vált az oltakozás.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSok cég hatalmas kockázatot vállalna a kötelező oltással, nem is merik meglépniA cégek nagy többsége nem teheti meg, hogy alkalmazottai harmadát-negyedét szabadságolja az oltás hiánya miatt, mert nem tud helyettük kit felvenni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet egészségügy születéskor várható élettartam szűrés szűrővizsgálat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 11. 05:13 Élet, Közélet

Építünk ide egy nagy lakóparkot, az óvoda, az orvos és a közlekedés meg legyen a város baja

A beruházókat semmi sem kötelezi arra, hogy a közcélú igényeket figyelembe vegyék, így csak akkor építenek óvodát vagy rendelőt, ha nekik is megéri.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 10. 13:23 Közélet, Vállalat

Nagy Márton készül, de mit tehet a kormány a Temu és társai térhódítása ellen?

Évek óta tart a hazai e-kereskedők háttérbe szorulása, a kormány most intézkedhet, az offline világ után az online térben is adminisztratív eszközökkel próbálkozna.

Stubnya Bence
2024. szeptember 5. 15:03 Élet, Közélet

Költeni kéne rá, hogy ne főjenek meg a diákok az iskolákban

Káoszt hozott a szeptemberi hőség a magyar közoktatásban, de globálisan már évek óta sok idő esik ki a tanévből a globális felmelegedés miatt.

Fontos

Virovácz Péter
2024. szeptember 11. 17:06 Pénz, Világ

Adósságválsághoz vezethet, ha tovább szórja a pénzt Amerika

Együttes erővel söprik szőnyeg alá a költségvetési problémát az elnökjelöltek, pedig súlyos következményei lehetnek, ha nem változik semmi.

Stubnya Bence
2024. szeptember 11. 14:41 Vállalat, Világ

Felébredt szendergéséből a Volkswagen, és ezt a győri Audi is megérzi

Költségcsökkentésre és hatékonyságnövelésre van szükség, a változások a foglalkoztatásra is kihathatnak.

Hobot Péter
2024. szeptember 11. 11:37 Világ

A lerombolt ikertornyoktól az emlékműig és Reddit-irodáig – így épült újjá New York központja 9/11 után

A 23 éve elpusztult Világkereskedelmi Központ helyén a viták után egyaránt helyet kapott a tragédia emlékműve és a pezsgő üzleti élet.