Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2024. március 8. 13:21 Közélet

Az elvesztett perek sem állítják le az állami büntetéssorozatot a könyvesboltok ellen

Bár a kormányhivatal egyik korábbi könyvesbolti büntetése elvérzett a bíróságon, ezúttal a Librire – többek között – azért szabott ki félmilliós bírságot a fogyasztóvédelem, mert az ajánlott könyvek közé helyezték ki az Állva maszturbálok című szépirodalmi könyvet. A kiadócsoport a büntetés után eltávolította a könyvet az ajánlottak közül.

Tágabb perspektíva: a gyermekvédelminek mondott intézkedéseket ellenőrző, fogyasztóvédelemért felelős kormányhivatalok tavaly több könyvesbolti büntetést szabtak ki a két legnagyobb bolthálózat-tulajdonosra, a Librire és a Lírára.

  • A büntetés során a jóval korábban hatályba lépett, a kormánykommunikációban gyermekvédelminek mondott, homofób részeket is tartalmazó törvénycsomagra hivatkoztak.
  • A büntetések után a boltok számos könyvet befóliáztak, áthelyeztek, valamint 18 éven felülieknek felirattal látták el.
  • A Libri cégcsoport amiatt kapott egymillió forintos bírságot, mert Elena Favilli és Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak – 100 különleges nő története című könyvét nem zárt csomagolásban, a többi terméktől elkülönítve árulták.
  • A Líra ugyanezért a könyvért a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivataltól ötmillió forintos bírságot kapott. A Komárom-Esztergom vármegyeivel szemben ugyanakkor épp most nyert meg egy pert, szintén ezzel a könyvvel kapcsolatban.

Mi történt most? Eddig a kormányhivatal az ellenőrzések során főként az ifjúsági könyvekre fókuszált, ám a legutóbbi büntetésbe már egy olyan felnőtteknek szóló magyar szépirodalmi alkotás is bekerült, ami nem ábrázol nemváltást vagy homoszexualitást.

  • Az ügyről először hírt adó Magyar Narancs információi szerint Benedek Ágota Állva maszturbálok című könyve a címmel meríthette ki az „öncélú szexualitás-ábrázolás” fogalmát, márpedig ilyen alkotást nem lehet reklámozni, kihelyezni olyan módon, hogy 18 év alattiak is láthassák.

Részletek: a lap információi szerint a bírságolt könyvek között volt 

  • a Meleg Budapest című könyv, amiben Kurimai Anita történész a század elejének budapesti meleg szubkultúráját elemzi,
  • a Sotus Extra című könyv, ami két egyetemista férfi szerelméről szól, és a borítóján összeért az arcuk a naplementében,
  • illetve a Vouge kolumnistájából bestselleríróvá avanzsált Bella Mackie Hogyan öld meg a családod című könyve.

Mi várható? Arról nincs információnk, hogy az egyébként tavaly kormányközeli tulajdonba került Libri cégcsoport megtámadja-e a büntetést. 

  • Könyvpiaci szereplők és az Amnesty International kutatása szerint a homályos jogszabályokra alapuló büntetések a szerzők, kiadók, könyvesboltok öncenzúrájához vezetnek.

Alulnézet: A Líra a korábbi 12 milliós bírságát bíróságra vitte, és februárban a törvényszöveg vesszőhibája miatt a pert meg is nyerte a Fővárosi Kormányhivatal ellen.

  • Bár a kormány korábban azt közölte, kijavítják a vesszőhibát, erre egyelőre nem került sor: így a jogszabály jelenleg is azt jelenti, a törvényhozó szándékával ellentétesen, hogy akkor kell fóliázni a szóban forgó könyveket, ha azokat elkülönítve árulják.
  • A büntetés azért a Heartstopper című képregényért járt volna, aminek első részét 2016-ban írta Alice Oseman, brit író. A többrészes sztoriból 2021-ben kezdett el a Netflix sorozatot gyártani. A történet egy nyíltan meleg, evési zavarral küzdő 15 éves srác és egy népszerű, a rögbicsapatban játszó 16 éves fiú barátságáról, majd titokban szövődő szerelméről szól, aminek hatására az utóbbi fiú rájön, hogy biszexuális. A központi karakterek közelében más LMBTQ karakterek is feltűnnek.
  • Az eredeti képregények eladásai a Netflix-adatpáció után felpörögtek, és a könyv felkerült különböző ifjúsági irodalmas, illetve gyerekkönyves toplistákra, például a Guardianban. Az Egyesült Királyságban az egyik legtöbbet eladott gyerekkönyvként tartották számon 2022-ben.
  • A magyar fóliatörténet egyébként Törökországgal, egy floridai és egy oregoni megyével hozza egy lapra Magyarországot: a könyvre Törökországban rá kellett írni, hogy „gyerekekre veszélyes”, az Egyesült Államok említett részein pedig kivonták őket egyes területekről.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárom éve még nem kapták meg, aztán jött a pénzügyi nyomás: így kebelezi be az MCC a magyar könyvpiacotKét éve Balogh még nem akarta eladni a részét az MCC-nek, de ez mostanra megváltozott. A jelek szerint emögött részben pénzügyi nyomás állhatott, és Baloghnak egy másik projektje miatt is szüksége lehetett a tőkére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPrecedens nélkül: a homofóbtörvénytől a fóliázáson át a szivárványos madármatricáigAz ügy közvetetten a kötelezettségszegési eljárást is befolyásolhatja, ahol ítélet legkorábban egy év múlva lehet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet büntetés könyvpiac kultúra Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 28. 14:40 Közélet

A Fidesz tanult a 2017-es bukásból, most máshogy futnak neki az olimpiai pályázatnak

A Nolimpia kampány és a 2024-es olimpiai pályázat bukásának legnagyobb tanulsága az volt a Fidesz számára, hogy mindenképpen el kell kerülni a téma átpolitizálását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.