Bár közel száz éves Irving Fisher képlete, a valóság csak visszaköszön benne.
Az idei közgazdász vándorgyűlésen sok fontos üzenet elhangzott, és az is kiderült, ki a a legerősebb a Matolcsy-Nagy-Varga triumvirátusban.
Sok mindent lehet mondani a magyar gazdasági csodáról, de leginkább azt, hogy csoda, hogy még él.
A vártnál alacsonyabb növekedés, a deflációs veszélyek, és a demográfia változása visszaköszön a részvényárakban is.
Jó esély van arra, hogy a részvénypiacokon elkezdődött egy új éra, ahol a jelen nem annyira rózsás gazdasági helyzetét teljes egészében ignorálja a jövőkép.
A különadók megléte miatt nagyon nehéz befektetői, elemzői vagy éppen alapkezelői szempontok alapján beértékelni egy céget.
A jegybank és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium csatájának eredménye jelentősen megrövidít sok hazai megtakarítót, akiknek jó része még csak nem is tud erről.
A gazdasági szereplők várakozásai nem éppen arra mutatnak, hogy bíznának a magyar fizetőeszközben, ez pedig a mi pénztárcánkat terheli.
El kellene dönteni, mi a fontosabb: a gazdasági növekedés fenntartása vagy letörni az inflációs várakozásokat. Az utóbbi ugyanis teljesen elszabadult.
Az Alteo tankönyvi példája annak, hogyan lehet a nulláról felépíteni egy céget, bevonva a tőkepiac szereplőit is a finanszírozásba. A részvényesek most kaptak egy ajánlatot.