Ma délután három órától vitatja meg az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, aminek elvileg igen komoly tétje van Magyarországra nézve. Ha az Európai Parlament kétharmados többsége elfogadja szerdán a holland zöldpárti Judith Sargentini által jegyzett dokumentumot, aminek következtetése szerint “egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Unió alapját képező értékeket“, akkor az ügy az Európai Tanács elé kerül, és elindulhat a hetedik cikkely szerinti eljárás Magyarországgal szemben. Ez végső soron a magyarok uniós szavazati jogának és az uniós források kifizetésének felfüggesztéséhez is vezethet.

(A Sargentini-jelentés teljes szövegét magyarul itt lehet elolvasni, a hetedik cikkely szerinti eljárást lehetővé tevő Lisszaboni szerződés nevű szövegszörny pedig itt van.)

Persze azért van csak elvileg komoly tétje ennek a szavazásnak, mert a mostani nemzetközi politikai helyzetben teljesen biztos, hogy valódi – jogi és pénzügyi – szankciókat nem fognak kivetni Magyarországra. Egy ilyen lépéshez ugyanis (ha az EP elfogadja a jelentést, és utána a tagállamok 80 százalékos többsége elindítja az eljárást) végül egyhangú döntésre lenne szükség az Európai Tanácsban. Tehát a magyar kormány szövetségesei, például Lengyelország vagy akár Olaszország, megvétózhatják a lépést.

Ezzel együtt komoly presztízsveszteség lehet a magyar kormánynak – különösen az európai politikai célokat ambicionáló magyar kormányfőnek -, ha továbbmegy ez az eljárás, de a szavazás előtti intrikák alapján még az sem biztos, hogy holnap meglesz a kétharmados többség az EP-ben. Ráadásul egy ilyen eljárás, ha nem társul hozzá valódi szankció, még meg is erősítheti azt az érvét a magyar kormánynak, hogy itt mindenki alaptalanul támadja az országot. (Ezt már meg is előlegezték a magyar politikusi nyilatkozatok, és a kormánynak a jelentésre adott terjedelmes válasza is.)

A dokumentum így is hasznos, mert rámutat arra, hogy miért van nehéz helyzetben a brüsszeli politikai osztály, amikor meg akarja fékezni a széleken dúló populista erőket.

Ha egy kicsit távolabbról nézzük az eseményeket, a jelentés és a körülötte tartott vita remek lehetőség lett volna arra, hogy az európai közösség bemutassa, mekkora probléma, hogy az egyik tagállam – ebben az esetben éppen Magyarország – kormánya szisztematikusan felmorzsolta a jogállamot. Ez nemcsak a második világháború után kialakult, az együttműködésre és egymás bevonására épülő európai politikai kultúrát (és így a szerződések által megtestesített értékeket) sérti, hanem valójában Magyarországnak is rossz, érvelne a jelentés. A demokrácia aláásása általánosan rombolja az ország állapotát, romlani fog a kormányzás hatékonysága, és ez a gazdaságnak is ártani fog.

Csakhogy ez a jelentés szövegét olvasva egyáltalán nem válik világossá. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert gyenge színvonalon vannak kifejtve a felsorakoztatott megállapítások.

A jelentés elsősorban politikai, társadalmi és jogi kérdésekkel foglalkozik^*Például alkotmányosság, jogrendszer függetlensége, szólásszabadság, egyetemi szabadság, nők, kisebbségek és menekültek jogai., de van egy hangsúlyos része, ami a korrupcióról és az összeférhetetlenségről szól. Ez a blokk is arra jut, hogy érdemes elindítani a hetedik cikkely szerinti eljárást, mert Magyarországon a korrupció magas szintje veszélyezteti az uniós források felhasználását. Talán ez a rész mutatja meg a legjobban, hogy milyen lyukasan tudnak érvelni az EP-képviselők. (Ezt a részt az EP költségvetési ellenőrzési bizottsága írta, és emiatt járt Ingeborg Grässle német néppárti EP-politikus vezetésével több európai képviselő is Felcsúton, hogy megtekintsék a kisvasutat.)

Minden jó szándék ellenére sem sikerült koherens érvelni. Az európai parlamenti jelentéstevők tudtak volna miből válogatni, ha az unióval összefüggő magyarországi korrupcióról van szó, mégis néhány összefüggéstelen ténytöredék került be a dokumentumba. Összesen öt fontos megállapítást tesznek:

1. Nem megfelelő a politikusi összeférhetetlenség és vagyonnyilatkozatok szabályozása,
2. nem elég átlátható a kampányfinanszírozás,
3. Magyarország kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű partnerségből,
4. sok a visszafizetendő uniós forrás az OLAF-vizsgálatok után,
5. gyenge a kormányzás minősége és magas a korrupció.

Hogy miért pont ez az öt állítás került be a jelentésnek ebbe a részébe, arra nincsen átlátható magyarázat. Azt például megállapítja a dokumentum is, hogy az OGP-nek több másik uniós tagállam sem tagja (köztük Ausztria, Szlovénia vagy Belgium).

A jelentés, hogy illusztrálja az uniós források felhasználásával kapcsolatos magyarországi korrupciót, felsorol három OLAF-vizsgálatot: a négyes metróról, a közvilágítási tenderekről és a k+f pályázatokról szólót. Ezekben közös, hogy mind évekkel vagy akár egy évtizeddel korábbi eseményekkel foglalkoznak, ami érthető is, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal pontszerűen és utólag vizsgálódik. Később, a javaslatok között már megemlítik – építve a Korrupciókutató Központ Budapest tanulmányaira -, hogy a magyarországi közbeszerzéseknél magas az egyedüli indulós pályázatok aránya, különösen akkor, ha uniós forrásokról van szó.

Vajon miért nincs az Európai Uniónak továbbra sem semmilyen eszköztára arra, hogy – miután rábízzák az országokra az uniós források elköltését – folyamatában ellenőrizze a pénzek felhasználásának törvényszerűségét vagy hatékonyságát? Ezt a jelentés nem hozza szóba, pedig néhány ponton megfogalmaz néhány apró kritikát az Európai Bizottságnak címezve.

A hangnem néhol átvált kioktatóba. A jelentés például számon kéri, hogy Magyarországon alacsony az innovációs teljesítmény, hogy nem megfelelő az öregségi nyugdíj összege, vagy hogy nem olyan jó a kormányzás hatékonysága, mint mondjuk Skandináviában. Az ilyen állítások egy jelentős részét az egyik EU-s ismeretterjesztő kiadványból kiválasztott térképekkel támasztja alá a jelentéstevő. Magyarország tehát sok szempontból nem olyan fejlett, mint Nyugat-Európa. De az nem derül ki, hogy ennek mi köze ahhoz, hogy Magyarország megsérti az európai értékeket. Vagy hogyan tudna Magyarország egyszerre nyugdíjat emelni és megfelelni az európai deficit- és adósságszabályoknak.

Pedig a gazdaságpolitikában is lenne mit számon kérni Magyarországon. De érdekes módon az Európai Bizottság alaposabb, minden évszakban megjelenő elemzései 2012 óta általánosan, az összes uniós ország esetében sokkal puhábbá váltak. Korábban viszonylag nyíltan kritizálta a brüsszeli bizottság a költségvetési fegyelmet, a közös játékszabályokat vagy akár a legjobb gyakorlatokat megszegő tagállamokat, de ezt a hozzáállást az európai adósságválság mélypontja óta egyértelműen visszafogták. A magyar kormány ugyan rendre figyelmen kívül hagyja a Bizottság és a többi hasonló szervezet javaslatait, az uniós források felhasználásának pörgetésével mégis magas növekedés mellett tudja konzerválni az egyébként sok szempontból versenyképtelen gazdasági szerkezetét.

A jelentés néhány ponton próbál fogódzókat találni, hogy bemutassa a magyar intézmények romlását, de éppen a Világgazdasági Fórum korrupciós részindexe – ami nemzetközi nagyvállalatok menedzsereinek megkérdésén alapul, és nehéz megalapozott mutatónak tartani – nem biztos, hogy a legjobb választás volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSzeretnél magad meggyőződni arról, hogy mekkora a korrupció Magyarországon? KiszámolhatodTeljesen objektív adatokkal is lehet mérni az állami források fosztogatásának mértékét. Ezekben sem áll jól Magyarország.

Az Európai Parlament jelentéstévői tehát egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy mélységében és összefüggéseiben is bemutassák a magyarországi korrupció működését. Ezen nem segített, hogy az ilyen dokumentumokat alapvetően mégiscsak külföldi, a terepet nem igazán jól ismerő politikusok írják, nem pedig felkészült, a témájukkal sokat foglalkozó szakemberek – még akkor is, ha az EP-képviselők néhol más jelentésekre vagy tanulmányokra hivatkoznak.

A döntés persze nem a szakmai érveken fog múlni, hanem a politikai akaraton, aminek a meghatározása európai szinten szinte követhetetlenül bonyolult (különösen egy európai átlagpolgár számára). De egyelőre nem látszik, hogyan tudná az EU egésze kezelni azt az uniós eszközöket belülről kiforgató szándékot, ami a magyar kormányt jellemzi. Olyan szankciókat nem hoznak, amelyek már fájnának a magyar félnek is. Ha viszont támadható, nem elég jól felépített érvekkel próbálják kiközösíteni a magyar kormányt, azzal akár a feljövőben lévő populista erőknek is lökést adhatnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Európai Parlament Európai Unió judith sargentini sargentini-jelentés Olvasson tovább a kategóriában