Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. december 7. 17:51 Közélet

Tényleg leépít Magyarországon a GE, Veresegyházról küldenek el 140 embert

Ahogyan azt már november közepén sejteni lehetett, a GE magyarországi érdekeltségei sem ússzák meg a világ egyik legnagyobb vállalatának átalakítását. A Világgazdaság szerint a cég gázturbinákra épülő kis- és közepes teljesítményű erőműveket gyártó veresegyházi gyárában 140 embert bocsátanak el. Ez azt jelenti, hogy az üzem alkalmazottainak 8 százalékától megválik, de más telephelyeken is lesznek kisebb leépítések.

Amint korábbi írásunkban is jeleztük, a GE csoport komoly gondokkal küzd. A néhány hónapja kinevezett, új vezérigazgató nemrégiben jelezte, hogy jelentős bevétel és nyereségcsökkenésre számít, amit elbocsátásokkal és a cégcsoport egyes elemeinek eladásával kíván kezelni. A problémákat természetesen a korábbi vezetés rossz stratégiai döntéseire vezette vissza.

Utóbbiban annyi igazság biztosan van, hogy a cég legnagyobb kihívásokkal szembesülő energetikai üzletágánál, a veresegyházi egységet is fenntartó GE Powernél valóban rosszul mérték fel az elmúlt években a globális trendeket. A GE energetikai portfóliójában ugyanis még mindig a gázerőművek turbináinak és egyéb alkatrészeinek a gyártása a leginkább meghatározó, márpedig ezek iránt a megújulók terjedése miatt igencsak visszaesett a kereslet. A cégnél egyszerűen alábecsülték a zöldforradalom jelentőségét.

Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a GE 11 magyarországi gyárából épp itt jelentették be messze a legnagyobb leépítést. A veresegyházi mellett azonban a százhalombattai és a budapesti egységénél is megválnak néhány embertől.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet GE leépítés Veresegyház Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.