Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. október 31. 18:07 Közélet, Vállalat

Százmilliárdért vennének üzemanyagot, de mivel mennek majd év elején a Volán buszok?

A korábban megszokottakhoz képest némi késéssel, de szerdán végül kiírták a tendert, amelynek nyertese százmilliárd forintos nagyságrendben szállíthat üzemanyagot a hazai távolsági buszoknak. A közbeszerezés megindításának épp ideje volt, december végén ugyanis lejárnak azok a szerződések, amelyek alapján a járműveket tankolják, hosszabbítani pedig már nem lehet.

Legutóbb az évnek ebben a szakaszában már hetek óta az ajánlatokat várták, de még így sem sikerült megkötni a tervezett időpontban, január 1-jén a szerződést. Akkor végül három héttel később írták alá a megállapodásokat. Ha most is hasonló forgatókönyv alapján zajlik a közbeszerzés, akkor ezúttal ennél is több lehet a csúszás. A folyamaton láthatóan próbálnak is rövidíteni: az ajánlattételre például kevesebb időt adtak, mint a korábbi években. A hirtelen sietség azért is furcsa, mert értesüléseink szerint az előkészítés már egy hónappal ezelőtt is javában zajlott.

A távolsági buszok üzemanyag beszerzése egy ideig elég nehezen átlátható és hatékonytalan volt, nagyjából öt éve azonban a Volán társaságok már együtt vásárolják a gázolajat és a benzint az általuk üzemeltetett járművekbe. A tendert mindig a Volánbusz Zrt. hirdeti meg, de úgy, hogy a mennyiség, ami a kiírásban szerepel, az összes többi hasonló tevékenységet végző társaság igényeit is fedi. Így összesen tizenegy buszos cégnek szerzik be egyben az üzemanyagot, majd az egyes vállalatok külön szerződnek le a gigatender győztesével.

A gyakorlatban a folyamatot úgy kell elképzelni, hogy amikor közeledik az érvényes szerződés kifutása, a Volánbusz Zrt. megkeresi a partnercégeket, akik jelzik, hogy a következő évben, illetve években mennyi dízelre és benzinre lesz szükségük. Az igényeket kettébontják, az üzemanyag nagy részét ugyanis tartálykocsikban veszik, majd ezekből saját kútjaiknál töltik fel a buszokat. Emellett azonban szükségük van arra is, hogy a járművek menet közben tankolhassanak, így egy jóval kisebb mennyiségre ugyan, de közforgalmú üzemanyagkutaknál történő kiszolgálásra is leszerződnek. Az igényeket aztán a Volánbusz Zrt. kategóriánként összesíti, kiírja a tendert, aminek győztesével pedig az előre megadott mennyiségekre kötnek külön szerződést az egyes vállalatok.

 

Ennek a folyamatnak az előkészítése zajlott már szeptember végén is. Értesüléseink szerint akkor a Volánbusz Zrt. már bekérte az igényeket, és meg is kapta azoknak legalább egy részét. Azt, hogy végül a tender kiírása miért húzódott ennek ellenére mostanáig nem tudni, különösen, hogy a felkészülni volt rá idő, hiszen a legutóbbi hasonló szerződést közel három éve kötötték.

Bár eredetileg 2015-ben is az volt a terv, hogy az előző években bevett gyakorlathoz hasonlóan csak egy éves szerződést kötnek üzemanyag-szállítójukkal a buszos cégek, a tendert menet közben megváltoztatták. A módosítás pedig lehetővé tette az 1+1 éves hosszabbítást, amit ki is használtak a felek, így az akkori győztes Mol három évig szolgálhatta ki a távolsági buszokat.

Most alapból úgy írták ki a közbeszerzést, hogy a megállapodás meghosszabbítható lesz, igaz ezúttal csak egyszer 12 hónappal. Ennek ellenére egész biztosan az év egyik legnagyobb értékű állami tenderéről van szó, a Volán társaságok üzemanyagigénye ugyanis hatalmas. A mostani közbeszerzés keretében évi 184 millió liter gázolajat, és több mint 9 millió liter benzint szereznek be.

Ez pedig két évre szinte biztosan 100 milliárd forintot meghaladó költséget jelent majd a 11 cégnek.

A mostani átlagos kiskereskedelmi árak mellett a megadott mennyiség egészen pontosan 166,7 milliárd forintba kerülne.

A buszos cégek azonban természetesen jóval olcsóbban kapják az üzemanyagot a kutakon feltüntetett összegnél, hiszen az ajánlati ár a legfontosabb döntési kritérium a közbeszerzésen.

Legutóbb a Mol a nagykereskedelmi árnál a dízel literéért például fixen szűk 8 forinttal kért többet a buszos társaságoktól, ami az elmúlt három évben 4-12 forint közötti kedvezményt jelentett egy átlag autóshoz képest. 2015-ben egyébként nagyon hasonló mennyiségekre kért ajánlatot a Volánbusz Zrt., akkor a három évre áfa nélkül közel 127 milliárd forintra becsülték a közbeszerzés értékét. Most azonban a költség legnagyobb részét adó gázolaj jó 20 százalékkal drágább, mint három éve, így a kétszer 12 hónapra is kijöhet a 100 milliárdos összeg.

Elég meglepő lenne egyébként, ha a tendert nem a Mol nyerné ezúttal is, a Volánbusz elvárásainak ugyanis túl sok cég nem igazán felel meg. Annak ellenére azonban, hogy a közbeszerzés elég simának tűnik, nagyon valószínű, hogy teljes egészében nem sikerül lezárni év végére, így nem lesz szerződés január 1-jétől. A Volánbusz Zrt-nél érdeklődtünk arról, hogy számolnak-e ezzel, és ez esetben mik a terveik, ám a társaság múlt csütörtökön feltett kérdéseinkre nem válaszolt, csak a közbeszerzés kiírásának tényét erősítették meg ma.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Mol távolsági busz üzemanyag Volán társaságok Volánbusz Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.