Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. március 21. 13:58 Közélet

Lázár János arról beszélt, hogy kitömték pénzzel Mészáros Lőrincet, megmutatjuk, hogyan

Lázár János építési és közlekedési miniszter – ha jól értettük a szavait – arról beszélt a Portfolio „Építőipar 2024” című konferenciáján, hogy a kormány az elmúlt 12 évben feltőkésítette az olyan vállalkozók építőipari cégeit, mint Mészáros Lőrinc, vagy Szíjj László. A lenti grafikon elég jól mutatja ezt a feltőkésítést, de kormánytag ilyen nyíltan még nem beszélt a kormány szerepéről ebben a folyamatban.

  • A miniszter egészen pontosan úgy fogalmazott: „Tulajdonképpen 2010 és 2022 között az építőiparban a magyar tulajdonban lévő vállalkozások föltőkésítése zajlott. A szociológusok és a politológusok mindig mondják, hogy a nemzeti tőkésosztály, én azt mondom, hogy ezeknek a vállalkozásoknak a föltőkésítését megtettük. Én azt gondolom, hogy ennek az országnak nem az a problémája, hogy van Mészáros Lőrinc és van Szíjj László, az a problémája, hogy kevés van belőlük”.
  • Korábban itt a G7-en is számos cikkben mutattuk be, hogy gyakran néhány tucat munkással dolgozó, lényegében teljes egészében állami megrendelésekből élő kormányközeli építőcégek, hogyan húznak be a piaci átlagot messze meghaladó nyereséget.
  • Egy percig nem volt kérdés, hogy járadékszerzésről van szó. Ahogy egy korábbi cikkünkban fogalmaztunk: „ezeknek a vállalatoknak az egyetlen versenyelőnye, hogy másoknál sokkal hatékonyabban nyernek el állami megbízásokat, amiket utána nagyrészt továbbpasszolnak másoknak, lehúzva a saját hasznukat”.
  • Az újdonság, hogy ezt most egy kormánytag erősítette meg többes szám első személyben beszélve az építőipari cégek feltőkésítéséről. A folyamat egyébként jól sikerült: A Mészáros és Mészáros Kft.*mostanra Zrt. saját tőkéje a 2009 végi 277 millió forintról 2022-re 20 milliárd fölé nőtt, míg a Duna Aszfalté ugyanebben az időszakban 1,24 milliárdról 85,7 milliárdra ugrott.
  • Ráadásul nem csak a cégeket sikerült feltőkésíteni, hanem a tulajdonosaikat is. A nyereség nagy részét ugyanis sem Mészáros Lőrinc, sem Szíjj László nem hagyta az említett vállalatokban. Az elmúlt tíz évben csak ez a két cég közel 130 milliárd forintnyi osztalékot fizetett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Duna Aszfalt építőipar Mészáros Lőrinc Szíjj László Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Bucsky Péter
2024. május 3. 04:31 Adat, Közélet

Átformálta a lakáspiacot a kormány a sok százmilliárdos támogatásokkal

A legalább három gyermeket nevelőknél látványos a lakástulajdonosok arányának növekedése, a falvakban pedig fogyni kezdtek az üresen álló házak.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.