Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. július 29. 07:21 Tech, Világ

A GPS egy könnyen sebezhető rendszer, és ha támadják, összeomlik a gazdaság

Ma már nem kell sokat magyarázni, hogy miért fontos a GPS megfelelő működése. Világszerte 2 milliárd eszközbe van beépítve GPS-vevő, elég ha a mobiltelefonokra vagy a navigációs berendezésekre gondolunk, és a becslések szerint 2022-re a szám 7 milliárdra emelkedik.

Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a műholdas helymeghatározó rendszer egyben a világ legfontosabb pontosidő-mérő hálózata is. Eszközök százmilliói a GPS jelekből nyerik a pontos időt, és ebben az esetben tényleg a pontos időre kell gondolni, mert ha a másodperc milliomod részével elcsúsznak a jelek, akkor az eszközök nem tudnak szinkronban működni. Márpedig ez óriási problémákhoz vezethet.

A 31 műholdból álló GPS-t kezdetben saját használatra építette ki az amerikai légvédelem, és csak 2000-től engedte át kereskedelmi hasznosításra. Ahogy a Bloomberg írja, amikor 2016 januárjában kiselejtezték az egyik műholdat, és az ezzel kapcsolatos adatokat törölték a rendszerből, pár apró hibát vétettek, ami miatt a műholdak sorra 13,7 miliszekundummal késésbe kerültek.

Ennek következtében a következő 11 órában leállt az amerikai mobiltelefon bázisállomások jelentős része, a rendőrség és a tűzoltóság kommunikációs hibákkal találta szembe magát, az angol BBC egyes rádiójelei megszakadtak, a Föld közelében lévő aszteroidákat megfigyelő teleszkóppal pedig megszakadt a kapcsolat.

A jelenség magyarázata, hogy mind a 31 GPS műholdon vannak olyan atomórák, amelyek állandóan meghatározzák a pontos időt, és a mérések adatait leküldik a Földre. A legtöbb esetben ez az eszközök időmérésének forrása, és bár a nagyon kritikus felhasználók egy részének van valamilyen földi atomórára kapcsolható vészmegoldása, a többség védtelen a rendszer legkisebb hibáival szemben is.

Az egész GPS rendszert az amerikai Colorado Springs-ben állomásozó egyik repülőszázad működteti, egyetlen kis szobából, amelyet két biztonsági ajtó, és egyetlen őr véd. Az üzemeltető tisztek a legmagasabb biztonsági minősítéssel rendelkeznek, más pedig csak akkor teheti be a lábát a helyiségbe, ha előtte átesett a nemzetbiztonsági háttérvizsgálaton.

A műholdak működését 1,5 másodpercenként küldött, illetve érkező jelekkel ellenőrzik, ezen kívül naponta legalább egyszer minden műholdat külön is tesztelnek.

A Pentagon 2007-ben szembesült azzal, hogy a napkitörések és az aszteroidák mellett akár egy ellenséges haderő is veszélyeztetheti a GPS műholdakat, mert ekkor Kína a Földről kilőtt rakétával megsemmisített egy saját műholdat. Azóta Oroszország, Irán és Észak-Korea is bejelentette, hogy képes erre, és ha ez így van, akkor egy GPS műholdat is ki tudnak iktatni a rendszerből.

Ennél azonban egyelőre az az aggasztóbb, hogy a GPS jelek elég gyengék ahhoz, hogy gyakorlatilag bárki árnyékolni tudja a vételi lehetőséget. Az a legkevesebb, hogy már egy mobiltoronyra szálló galamb is átmeneti zavart tud okozni, a rosszabb hír az, hogy ha valaki nagyon szeretné egy berendezés GPS hozzáférését blokkolni, akkor viszonylag könnyen meg is teheti a kereskedelemben kapható egyszerű és olcsó eszközökkel.

Európai adatok szerint az elmúlt két évben 50 ezer ilyen eset történt, a legtöbbször valószínűleg olyan kamionosok éltek a lehetőséggel, akik kicsit el szerettek volna tűnni a központban ülő főnökeik vigyázó szemei elől.

Sokkal veszélyesebb, amikor a GPS vevőket megpróbálják átverni, azaz olyan jeleket szórnak rájuk, amelyek máshova pozicionálják őket. Így lehet elég könnyen eltéríteni egy mozgó eszközt, például egy drónt. Amennyiben ez egy egyszerű lehetőség marad a jövőben is, akkor az önvezető autók vezénylésével is komoly gondok adódhatnak.

A legérdekesebb mégis az, hogy egy hekker a megfelelő jelek szórásával az eszköz időérzékelését is be tudja csapni, azaz lehetővé válik számára az időben való virtuális előre és vissza mozgás. Márpedig ettől a nagy pontossággal összehangolt pénzügyi rendszerek képesek összeomlani.

A nagy cégek azzal védik magukat egy ilyen hiba vagy támadás ellen, hogy zavar esetén egy alternatív, nem GPS alapú időmérő hálózatra is képesek csatlakozni, ám a kisebb piaci szereplők védtelenek.

A Bloombergnek nyilatkozó biztonsági szakértő azt mondja, nem is attól félnek igazán, hogy valaki alapvetően átállítja az órákat és ezzel bedönti a teljes pénzügyi rendszert, mert ezt azonnal mindenki észreveszi. Ennél sokkal baljósabb forgatókönyv, hogy az eszközök időérzékelését csak olyan minimális mértékben mozgatják előre és hátra, ami nem üti ki azonnal a biztosítékot, ám mégis megzavarja az algoritmusokat. Ez esetben nem leállás, hanem a globális pénzügyi rendszerekben észlelt folyamatos káosz lehet a következmény.

A GPS mellett létezik egy európai, egy orosz és egy kínai műholdas helymeghatározó rendszer is, ám ezek nem globális lefedettségűek, ezért teljes mértékben nem alkalmasak alternatívának.

A megnyugtató megoldás a GPS kiváltására képes földi hálózat létrehozása lenne, ám az Egyesült Államok eddig nem sokat tett ennek érdekében. A GPS műholdak jelenlegi verziói sokkal több ideje vannak fent, mint amennyire tervezték őket, de folyamatosan cserélik le az eszközöket, és az újabb modellek sokkal erősebb jeleket fognak kibocsátani, hogy a vevőberendezések legalább az egyszerűbb trükkök ellen védettek legyenek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ GPS hekker idő időmérés műhold pontos idő Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Torontáli Zoltán
2024. október 10. 16:44 Élet, Tech

Úgy tiltották be az erkélynapelemeket, hogy nyitva hagytak pár kiskaput

Mi az erkély, a loggia és az előtető? Ez a kérdés kulcsa.

Torontáli Zoltán
2024. szeptember 27. 04:52 Tech, Világ

Mire jó az energiacímke, ha ekkora káosz van mögötte?

Itt egy A kategóriás mosógép, ajánlunk hozzá egy A+++-20%-os szárítót, tévéből viszont a G kategóriás a legújabb. Érthető? Nem csoda, ha nem, és erről nem a fogyasztók tehetnek.

Vermes Nikolett
2024. szeptember 1. 04:50 Élet, Tech

Kapzsi fiatalokat, hiszékeny időseket és céges profikat is csőbe húznak az online csalók

Egyre kifinomultabban és gyorsabban dolgoznak az online pénzügyi csalók; ha túl jó egy ajánlat ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az átverés.

Fontos

Vermes Nikolett
2024. október 20. 05:27 Élet, Vállalat

A magyar piactér, amely nem akar versenyezni a Temuval, mégis sikeres

A Meska kézműves-design online piactér is érzi az óriások nyomását, de az alapító bízik abban, hogy az egyedi termékekre megmarad a kereslet.

Holtzer Péter
2024. október 19. 06:04 Podcast

Már azt sem tudjuk pontosan, hogy hány gyerek jár a magyar iskolákba

Egyre kevesebbet tudunk a közoktatásról, pedig szakpolitikai elemzések nélkül át sem lehet gondolni, hogy mit kellene hosszú távon csinálni.

Váczi István
2024. október 18. 15:16 Pénz

Újabb álomhatárt tört át az arany, örülhet a nemrég bevásárló magyar jegybank

Idén már több mint 31 százalékkal drágult a nemesfém, és könnyen lehet, hogy még nincs vége az emelkedésnek.